Nyári szünet a négyzeten | ✔

9. rész - Itt maradok

A második este még mindig Ash szobájában ültem. Connor már be sem jött aznap és én is kb. száz pohár kávéval maradtam életben. Ash szülei még mindig nem látogatták meg. Csak Dani, Steph és Teo jöttek be, hogy haza vigyenek. Nem mentem. Még az első éjjel mikor Connor elaludt megígértem Ashnak, hogy amíg ki nem nyitja a szemét itt maradok vele. Dani hozott nekem ruhát otthonról és kaját a kisboltból. Persze nagyi iszonyat béna sütijét is behozták ami persze elmaradhatatlan volt. Bent voltak velem a doki hosszú kérlelése után és egy órán keresztül próbáltak ébren tartani. Ami valljuk be nem volt gyerekjáték.

Este tíz körül viszont már nem bírtam tovább éreztem, hogy mindjárt elalszok. Mivel a fotelben ültem Ash mellett egész nap evidens volt, hogy ott fogok aludni. De nem sikerült elaludnom. Nemcsak azért mert iszonyat kényelmetlen volt a fotel hanem azért is mert a szoba a légkondi miatt nagyon lehűlt. Egész nap nyitogattam az ablakot és így legalább kicsit melegebb lett, de este nagyon lehűlt a kinti levegő.

Mivel jobb ötletem nem volt befeküdtem Ash mellé ügyelve arra, hogy bőrünk ne érjen össze nehogy felébredjen miatta. Mihelyst betakaróztam azonnal elnyomott az álom. Mint ahogy a mágnes vonzza magához a fémet olyan gyorsan jött. Reggel kilenckor a fejem Ash mellkasán pihent, kezemmel a derekát karoltam át. Amíg én lustán pislogtam párat éreztem, hogy valaki lassan és óvatosan simogatja a hajamat. Lassan felemeltem a fejemet így pont egy vonalban volt az éber Astonéval.

- Szia. 

- Szia. -mosolygott rám -Mit keresel itt?

- Az elmúlt két napban el sem mozdultam innen. Azt mondtam megvárom amíg felébredsz.  

- Akkor most elmész? -kérdezte remegő hangon. Istenem a fájdalom csillapító...

- Azt hiszem.

- Kérlek ne hagy itt Nika! -ahogy belenézett a szemembe a gyomrom össze szorult. Ugyan, hogy a picsába mondanék ennek a srácnak én nem-et?

- Itt maradok. Hé mielőtt elaltatnak mondjak egy viccet?

- Szerintem nem érdekel a válaszom úgyis el fogod mondani. -nevetett fel.

- Igaz. Akkor kezdem. Kopp! Kopp!

- Ki az?

- Kopp! Kopp!

- Ez annyira nem volt vicces, hogy szinte már mégis.

- Szólok a dokinak egy perc és itt vagyok ne menj sehova!

- Úgy nézek ki mint aki el tud menni?

Kiszaladok a folyosóra és legnagyobb mázlimra azonnal belefutok (szó szerint) egy ápolónőbe aki kedvesen és mosolyogva megy be Ash-hoz. Remélem mindenki érezte a szarkazmust az előző mondatomban. Végig nézem ahogy beadja neki az altatót és fájdalom csillapítót majd elmegy. Ash nagyon küzd a gyógyszerekkel amíg le nem ülök az ágya mellé.

- Ugye itt leszel, ha felkelek? -kérdezi, de tudom, hogy már nem fogja hallani a válaszom mert azonnal elnyomja az álom mihelyst kiejti az utolsó szót.

- Nem megyek sehova.