Hopeful or hopeless? (Zayn Malik FF) [Befejezett]

3.fejezet:Adam meghalt,Hope!

Hope

Bátyjám arcán a létező összes érzelem átfutott egy másodperc alatt. Aztán végre nyugodt tekintettel fordult felém.

-Elveteted vagy megtartod, Hope? -kérdezte nyugodtan, de láttam rajta, hogy ideges.

-Nézd, Hazza! Dr. Thompson elmondta, hogy hat hetes a baba. Tizenkét hetes korig lehet elvetetni, de én megtartom, ebben 1000%-ig biztos vagyok. Az abortusz végén, amikor kivették a babát a nők méhéből a baba karjait, lábait letépik, mivel olyan picike még. Én viszont ezt nem fogom tenni a saját gyerekemmel, a saját véremmel. Gyilkosnak érezném akkor magam-állítottam tényeim elé.

-Kié a gyerek?-kérdezett rá egyenesen. Szemeiből semmi érzelmet nem tudtam kiolvasni.

-Adamé, de ő azt sem tudom, merre jár vagy merre nem. Nem fogja megtudni, hogy várandós vagyok, mert elhagyott. Ha engem is elhagyott, akkor a gyerekét is. Ezt úgy érthetem, hogy nem kell neki a gyerek, hisz én sem kellettem neki. Azt is tudom, mikor foganhatott Ő-simítom kezeimet hasam azon pontjára, ahol az ultrahangon láttam az én picikémet-Az elhagyás előtti estén együtt voltam Adammel. Aztán fogta magát és otthagyott másnap reggel. Szemétláda! Tudom, hogy rohadtul nehéz lesz, de érte megéri. Mert már most ő az életem értelme-lett könnyes a szemem. Francba, a terhes nők mindig érzékenyek! Hazza elmosolyodott.

-Sejtettem, hogy nem veteted el, de nem is sejtettem, tudtam. Nézd, húgi! Melletted állok, ezt mindig is tudd! Most viszont európai turné van. Vagy velünk jössz vagy nem, te döntöd el. Én az Adamnek való elmondásnak semmi értelme, hisz ki tudja, merre jár és van-e már valakije. Nézd, Hope! Melletted állok, bármi is történjék is! Elvégre, az unokaöcsém vagy az unokahúgom növekszik a szíved alatt. Nagybácsi leszek?-vigyorgott rám, de én sírni kezdtem. Ezek örömkönnyek voltak. Hazza mellettem termett és átölelt.

-Sh! Rosszat mondtam? -nézett rám bűnbánóan, de csak a fejemet ráztam.

-Nem, csak azt hittem, ordibálni fogsz és kitagadsz, majd el kell mennem innen örökre-szipogtam a pólójába.

-Dehogy tagadlak ki, drága! Nem lennék rá képes. Érted? Soha nem lennék képes téged, a saját húgomat kitagadni-suttogta a hajamba.

-Szeretlek, bátyus! -öleltem át óvatosan, pocakomra figyelve.

-Én is téged, Hope! -ölelt át ő is ugyanúgy-Mikorra vagy kiírva? Velünk jössz a turnéra vagy itthon maradsz?-kérdezett rá.

-Nem tudom. Te mit szeretnél? Amúgy most van július 6.-a, és hat hetes vagyok. Még körülbelül 34 hetem van vissza. A doki szerint március 20.-a a kiírt dátum, de előtte is érkezhet már a kis csillagom-reflexből vagy nem, de állandóan a pocakomat simogatom.

-Az még messze van-biggyeszti le ajkait bátyjám. Én csak nevetek.

-Nyugi! El fog telni az az idő. Nem telik el sok idő és egy bálna leszek-biggyesztettem le ajkaimat most én.

-Dehogy leszel bálna, csak nagy pocakod lesz-kacsintott nevetve a bátyjám, aztán elkomolyodott-Anyának el akarod mondani?-kérdezte semleges arccal.

-Nem tudom. Joga lenne tudni, de két éve nem tudok róla semmit-néztem a földre.

-Mindegy. Bárhogy döntesz, én melletted állok-ölelt át és tudtam, hogy így is tett.

Életem legboldogabb napja volt a mai! Istenem, anya leszek!

Két hét elteltével

Hope

Két hét alatt nem sok minden történt. Hál' Istennek, nincsenek rosszulléteim reggelenként, így felkelés után felfalhatom a konyhát. Halljátok, a terhesség alatt sok furcsa dolgom van. Például reggelire van, amikor nutellás gofrit eszek tejszínhabbal és uborkával. Most miért? Tök finom és semmi bajom utána. A bátyjám csak fintorog rá állandóan. Elmondása szerint minden nap haza kéne húznia a boltot, annyit eszek. Én csak duzzogok utána, ő meg megnyugtat és röhög egyszerre.

Ma reggel pirítóst eszek tojással és paradicsommal. Na, normális kaja! A srácok nem tudják, hogy babát várok. Mára szerveztünk ide, Hazzához egy partit, amin csak hatan leszünk. A srácok és én. Plusz Liam és Louis barátnői, de ennyi. Eleanor és Danielle amúgy nagyon aranyosak. Jófejek és viccesek. Egyszóval illenek a fiúkhoz. Szóval, igen, a fiúk és mi, csajok ma búcsúpartit tartunk, mivel a fiúk holnap indulnak a turnéra. Én és a csajok addig Harrynél leszünk a házában. El és Dani tudja, hogy babát várok, de Louis és Liam még nem. A két lány nagyon örültek neki, mindenben segítenek, amiben tudnak és mellettem állnak. Szóval, igen, a csajok fognak ránk „vigyázni", míg a srácok haza nem érnek a turnéról. Reggeli után mennék öltözni, mikor ismeretlen számról érkezik hívás a telefonomról.

-Igen, tessék? Hope Anderson vagyok-vettem fel.

-Hope? Végre utolértelek. Maria vagyok, Adam édesanyja-én itt sokkoltam, de erőt vettem magamon.

-Miért keres, asszonyom? A fia elhagyott-emelem fel a hangon, de a vonal végén csak sírást hallok-Mi történt, Mrs. Harrison?-kérdezek rá kedvesen.

-Adam haza akart jönni azon a reggelen. De az a gép nem ért le. Lezuhant és mindenki meghalt, aki ott és akkor utazott a levegőben. Adam meghalt, Hope! -sírja el magát.

-Hogy mi?-kérdezek rá sokkolva.

.............

                                                                             Adam