Hopeful or hopeless? (Zayn Malik FF) [Befejezett]

15.fejezet:"Én voltam a baleseted hibája"

Sziasztok, drágáim! Itt is lenne a következő, 15.fejezet! 

Köszönöm a türelmetek, és a sok hogy vagy?,jobban vagy?,tudok segíteni? levelet nektek, eszméletlenül cukik és aranyos volt ez tőletek. Ezúton szeretném megköszönni, hogy ezek az emberek mellettem voltak végig. A mai rész rövidebb lesz, de nem a legboldogabb. Köszönöm a türelmetek, a várakozásotokat és a támogatásotokat! KÖSZÖNÖK MINDENT, AMIT AZ ELMÚLT 3 HÉTBEN TETTETEK ÉRTEM, ÉS AZOKNAK AZ OLVASÓIMNAK, AKIK TÁMOGATTAK EBBEN AZ IDŐSZAKBAN! ♥♥♥♥♥♥☺ 

Köszönöm, hogy elolvastad a bevezetőt! 

:)) 

Puszi és ölelés:cseni9_malik 

Ajánlott zene: 

És a réééész: 

Zayn

Hope ért vissza ajtó nyitás után, mellette a szüleim sétáltak. Mia visítozott, mivel örült a nagyszüleinek. Anya és apa rögtön nevetni kezdtek az unokájuk reakcióján.

-Szia, anya!-mentem oda anyuhoz és átöleltem amennyire Miával a karomon tudtam.

-Kisfiam! Mi újság veletek? Szia, kicsi csillagom! Itt van a mama és a papa is.-gügyögött a lányunknak, de Hope-on láttam, hogy valami nincsen rendben. Könnyes tekintettel nézte anyáékat és a kicsi Miát.

-Szia, apa!-mentem oda apuhoz és átöleltem szorosan. Majd a fülébe súgtam.-Hope-pal valami nincsen rendben, látom rajta. A többiek a nappaliban, nyugodtan menjetek be oda anyuval és Miával, jó?-kértem meg, mire csak bólintott.

-Trisha! Gyere a nappaliba!-fogta meg anya kezét és már a nappaliban voltak.

Miután elmentek, Hope elé léptem.

-Mi a baj?-öleltem át.

-Semmi nincs, nyugodj meg.-rázta meg a fejét.

-Hope Elizabeth Anderson! Ismerlek, mint a tenyeremet. Ugorjuk át a semmi baj részét és nyögd ki, mi a baj.-emeltem fel a hangom, de ő zokogni kezdett.

-Hagyj már békén pár percre.-kibontakozik az ölelésemből és a kocsikulcsait kapja fel. Felveszi a kabátját és a cipőjét, majd a bejárati ajtót becsapva elviharzik a Range Roverjével.

-A rohadt életbe már, Malik! Egy seggfej vagy, komolyan.-kelek ki magamból. Hazza és apa (Yaser) lép ki a nappaliból.

-Miért ment el a húgom?-teszi fel összezavarodva a kérdést Hazza.

-Nem tudom. Anya valami olyasmit mondott Miának, hogy mennyire örül neki, hogy itt lehetnek és a nagymama és a nagypapa is itt van már. Hope szeme könnyes lett. Láttam, hogy baj van, így anyáékat beküldtem a nappaliba hozzátok. Átöleltem megkérdeztem, mi a baj, mire felhúztam magam és mondta, hogy ugorjuk át a semmi baj részt, aztán azt mondta, hagyjam békén pár percre és elviharzott.-fejeztem be a storyt. Hazza arcára felvilágosodás ült ki, aztán elkomorult.

-Ma négy éve annak, hogy a nevelőapám vagyis, Hope édesapja meghalt. Ezért szomorú.-lesz könnyes Hazza szeme. Már indulnék utána, mikor Harry leint, mondván, ő megy el, tudja, hol van Hope.

Istenem! Csak legyen jól.

Harry

Hope után indultam. Én seggfej! Elfelejtettem, hogy ma négy éve annak. Hogy lehetek ekkora idióta?

Tudom, hogy az apja sírjához ment. Mindig oda megy általában, ha baj van. Elmondása szerint ott megnyugszik és úgy érzi, mintha az apja ott lenne vele lélekben. Én is imádtam Petert, elmondhatatlanul. Apám gyerekkoromban állandóan utazott, alig volt otthon. Most is ezt teszi, csak nem Londonban lakik otthon, hanem valahol Európában. Azt hiszem Barcelonában. A síremlékhez közeledve meglátom fekete kabátját. A sír melletti padon ül és sírva beszél a sírhoz.

-Szia, apa! Tudod, nagyon hiányzol nekem. Kimondhatatlanul. El sem tudtam búcsúzni tőled rendesen. Aznap veszekedtünk és te utána szálltál autóba. Emlékszem, azért vitatkoztunk, mert nem akartad, hogy Adammel menjek abba a buliba, de én bezárkóztam és te elviharoztál. Pont, mint most én Zayn elől. Akkor, amikor felhívtak egy világ dőlt össze bennem, apuci! Én voltam a baleseted hibája teljes mértékben. Hiába mindenki az ellenkezőjét állította, én tudom, hogy én vagyok a hibás és ezzel a mai napig minden nap szembe kell, hogy nézzek. Ideges voltál. Hiába mondják, hogy nem a te hibád volt a baleset, tudom, hogy ideges voltál akkor. Miattam nem figyeltél oda akkor. Nem mondhattam ki utoljára, hogy szeretlek, és hogy a legjobb apuka vagy a világon. Helyt álltál anya mellett, vitted a cégedet és neveltél engem. Hős voltál. Mindig az én szuperhősöm voltál. Tudod? Ma négy éve annak, hogy elvesztettelek, Fáj, hogy nem ismerheted meg a kislányomat, Miát. Tudom, hogy a legnagyszerűbb nagypapája lennél neki. Istenem! Ha tudnád, mennyire fáj, hogy elvesztettelek. Szeretlek, apa és nagyon hiányzol! Nyugodj békében, drága örök és egyetlen apukám!-zokog tovább és állna fel, de hirtelen velem találja szembe magát. Csak magamhoz ölelem és mindketten sírunk.

Édes Istenem! Miért hibáztatja magát? Nem az ő hibája volt. Gyorsan segítség kell neki, mert bele fog őrülni ebbe az önhibáztatásba. Erre gyors megoldást kell találnunk. De nagyon gyorsat.

................

Remélem tetszett! Kommentelj, szavazz és olvasd szeretettel! :)) ♥♥♥☺