Hopeful or hopeless? (Zayn Malik FF) [Befejezett]

32.fejezet:What happened?

Hy, guys!

Itt is volnék az új résszel. :D 
Remélem, tetszik majd nektek. ♥♥

Szép hetet, kitartást a suli(k)ban! ☺♥♥

All the love:Cs.xx'

Hope

Hazaérve rögtön beállok a garázsba, és bemegyek a házamba. Ott hirtelen valami vagy inkább valaki felém kezd el futni.

-Anya!-fut felém egyetlen kislányom.

-Szia, csillagom-veszem fel ölembe és agyon puszilgatom arcát.

-Kislányom!-jön elém anya, és kapok arcomra két nagy puszit.

-Tudunk beszélni, anya?-nézek rá, amolyan „csak kettesben akarok veled beszélni" szemekkel.

-Persze, kicsim. Mia! Játszol a nappaliban, amíg anya segít nekem egy pár dologban?-néz rá kislányomra mosolyogva, mire ő lekászálódik kezeim közül, és anya elé lép.

-Mama! Jó, legyen. De megvárom Hazza bácsiékat-teszi fel alkudozva mutatóujját a kis huncutka.

-Mia Anne Anderson!-nézek rá mérges arccal, de nem vagyok az-Nem beszélsz így nagyanyáddal. Menj szépen a nappaliba, és tessék elgondolkodni kicsit, kislányom!-nézek rá, és a nappali felé intek kezeimmel.

Az ő szemei meg könnyekkel telnek meg, és sírni kezd. Anya leguggol elé, és magához öleli.

-Ne haragudj, mama! Szeretlek! Téged is, anyuci!-néz rám könnyáztatta arccal, mire szélesre tárom karjaimat, és ő meg sírva fut oda hozzám.

-Te ne haragudj! Anya kicsit mérges-ölelem magamhoz szorosan.

-Mi a baj, anya?-néz rám azokkal a kék szemeivel, amiket úgy imádok.

-Nincs baj már, kicsikém! Menj, játssz a Barbiekkal, Harryék nemsokára jönnek-kacsintok, mire ő szalad is játszani.

-Szóval, miért jöttél el? Mi a baj, Hope?-néz rám anya aggódóan, mire nekidőlök a falnak, és lecsúszva leülök a padlóra. Anya is így tesz.

-Tudod, egy év alatt nem láttam. Sőt, Harryék is úgy tudták, nem ér oda. Erre odaért, és gondolom hallottad a beszéde végét. Tuti nem ránk értette, anya. Hisz eldobott minket magától. Még úgyis, hogy terhes voltam az ő gyerekével. Érted? A saját és a fogadott gyerekét eldobta a karrierjéért. Engem is, de inkább a gyerekek miatt vagyok mérges. Most meg kitolatok a parkolóból és az ő könnyáztatta arcát kell lesnem? Nem, anya! Ez már sok-nézek rá könnyeimet visszatartva.

-Hagyd a fenébe, kislányom! Nem ér annyit. Itt vagy Miának és én is, Harryék is. Cameron meg egyenesen imádja a lányodat. Én is, és mindenki más is. Harryre csak rá kell nézni, amikor meglátja. Csillog a szeme. Nincs szüksége Zaynre, ahogy neked sem. Tudom, hogy hiányzik, de megy tovább az élet, édesem!-ölel magához, és tudom, hogy igaza van.

-Köszönöm, anya! Köszönöm, hogy itt vagy-ölelem át szorosan.

-Kicsim! Ez az anyák dolga, hisz te is tudod-néz rám szeretetteljesen-Büszke vagyok arra a nőre, arra az anyára, akivé váltál. És mindig itt leszek neked. Ahogy apád is biztosan tudom, hogy onnan fentről figyel minket, és ő az őrangyalunk-mosolyog, de a szemeiben könnyek sorakoznak, ám nem hagyja őket lefolyni.

-Másfél óra múlva-

Miával éppen a babáival játszottunk, amikor nyitódott a bejárati ajtó. Kislányom felpattant, és rózsaszín pizsamanadrágjában és fehér trikójában szaladt megnézni, ki is az. Az előszoba előtt utolértem, és felvettem az ölembe.

Az előszobában öt érdeklődő szempárt vettünk észre. Mia szemei elkerekedtek, majd felcsillantak.

-Hazza bácsi!-szaladt keresztapjához.

-Kicsi Miám! Milyen nagy vagy már-veszi fel rögtön ölébe a két éves kisasszonyt.

-Miért vágattad le a fürtjeidet?-néz rá nagy szemekkel kislányom, mire nevetni kezdünk.

-Tudod, a hajam így jobban tetszett nekem-vigyorog Hazz.

-Jaj, Harry bácsi!-sóhajt fel kislányom.

-Mia! Nem kell a bácsi, nem vagyok öreg. Liam, Louis és Niall sem, őket sem kell bácsizni, jó?-néz rám, mire bólintok, hogy beleegyeztem.

-Mia Anne Anderson! Nekünk már nem is köszönsz?-kérdez rá szomorúan Liam.

-Dehogynem-vágja rá, és száguld is tovább.

-Louis!-szalad oda barátunkhoz, aki szintén szorosan megöleli.

-Királylány!-puszilja meg arcát.

-Niall!-szalad ír barátunkhoz is, aki megpörgeti a levegőben.

-Liam!-öleli át szorosan Liam nyakát.

-Szia, nagylány! Jó voltál?-kérdez rá vigyorogva a fiú lányomnál.

-Igen-vágja rá kicsit gyorsabban, mint kéne.

-Szót is fogadtál anyának és a mamának is? Camnek is?-néz rá Hazza kérdő tekintettel.

-Igen, jó volt nagyon. Ő a legjobb-veszi át Cameron, mire Mia ásítozni kezd.

-Így igaz, de Miám! Kezdesz fáradni, kicsim! Gyere, lefekszünk-veszem át Camerontól, majd elindulok vele, de megállít, és beszáguld a nappaliba, ahol az öt fiút megöleli, és puszit ad nekik. Visszajön hozzám, és nyakamat átölelve megyünk fel a szobájába.

Beteszem az ágyába, mellé fekszek, elmondom neki a kedvenc meséjét, a Hercegnő és a békát, és oltanám le a kislámpáját, mikor megszólal.

-Anya!-néz rám édesen.

-Mondd, édesem!-ülök le mellé.

-Tudod, ha nincs is apukám, de te itt vagy. Szeretlek, anyuci! Nagyon-néz rám mosolyogva.

Istenem! Két és fél éves, és ilyeneket mond.

-Én jobban szeretlek, kicsim! Köszönöm, drága kicsi lányom! Te vagy a legjobb gyerek a világon, Mia! Ezt sose feledd-puszilom meg homlokát, és szorosan átölelem.

-Jó éjt, anya! Álmodj tündérekkel!-néz rám, de már látom, hogy alszik.

-Te is kicsim. Te is-ezzel behajtom ajtaját, és lemegyek, de bekönnyezik a szemem.

A nappaliba érve, Cameron és Hazz egyszerre pattan fel könnyes arcomat látva.

-Mi történt?-kérdezik szinte egyszerre.

-Bemegyek, mesét mondok, kapcsolnám le a villanyt, erre szólt. Leültem, és olyat mondott, hogy sírtam. Idézzem?-nézek rájuk, mire bólintanak.-Tudod, ha nincs is apukám, de te itt vagy. Szeretlek, anyuci! Nagyon-idézem kislányom pár perccel ezelőtti szavait, mire ők is édesen néznek, és átölelnek.

-Mia szerintem a te jellemedet örökölte, Hope! A legjobb anya vagy, akit csak ismerek. Persze Eleanor-on kívül. Ti ketten a legjobb anyák vagytok. Jó, ott van anya és Rosie is Theoval-néz rám Niall mosolyogva, mire átölelem.

-Ki vitte el a díjat?-kérdezek rá hirtelen.

-El és én nyertünk-néz rám Lou, és látom, hogy igazat mond, de felemeli az utolsó díjat is.

-Gratulálok! De lassan megyek, hulla vagyok, srácok!-intek, és miközben megyek fel, Cameron utánam jön.

-Várj! Valamit tudnod kell-néz rám, és látom, hogy komoly dologról van szó, így a szobám felé intek. Bementünk, leültünk az ágyra.

-Na, mi a baj? Történt valami?-nézek rá aggódva.

-............................