Hopeful or hopeless? (Zayn Malik FF) [Befejezett]

10.fejezet:"Bocsáss meg!"

Drágáim! Köszönöm szépen azt az 531 olvasót,akik itt olvassátok ezt a történetet és szeretitek is! :) Hagyj nyomot magad után, ha elolvastad a részeket. Vote-olj/szavazz,olvasd szeretettel! ;) ♥♥♥ 

A választott zene a részhez kapcsolódik,kérlek titeket,hallgassátok olvasás közben a számot. Tudom,hogy magyar a szám,de számomra ez egy kedves zeneszám. 

Puszi,ölelés mindenkinek:cseni9_malik 

U.i.:Az anyukák mindig legyenek fontosak az életünkben/életetekben!!! ♥

Hope

Az ajtóban az a személy állt, aki régen a világot jelentette nekem. A mentsvárat, a menedéket a bajoknál, a zsebkendőmet a sírásoknál és a mindenemet. Megdöbbentem azon, amit mondott.

-Miért lenne késő? Sosincs késő ahhoz, hogy helyrehozd a múltban elkövetett hibákat, sebeket-szó szerint ezt mondta. Én már itt ledöbbentem.

-Anya? -kérdeztem rá, de tudtam, hogy ő az.

-Szia, kislányom! -jött be mosolyogva. Hogy mi?

-Mit keresel itt? -kérdeztem rá dühösen.

-Hope! Szeretnék veled beszélni. Amúgy Ashton hívott fel-teszi hozzá. Áruló!

-Akkor én mentem is ki-áll fel Eleanor.

-Ugye nem mész el, El? -kezdtem kétségbeesni.

-Nyugi, nem. Hagylak titeket kicsit beszélgetni. Üdvözlöm, Mrs. Anderson! Eleanor Thompson vagyok-fog kezet anyával, aki mosolyogva (!!!) ráz vele kezet.

-Örvendek, Eleanor! Nyugodtan szólíts Sandrának-mosolyog továbbra is anyám, és El kimegy a szobából. Az én kezemben Mia foglal helyet, éppen alszik.

-Miért nem szóltál, hogy terhes vagy? -biggyeszti le a száját anya.

-Miért kellett volna, anya? Az anya szót nem érdemelnéd meg. Apa megérdemelné mindkét szót. De te nem-hangom zord és hűvös. Anyám arcán könnyek peregnek le. Még soha nem láttam sírni. Csak apa temetésén.

-Kicsikém! Hogy tehetném jóvá azt a sok rosszat, amit elkövettem? -teszi fel a kérdést, de úgy tűnik, mintha magának tenné fel, nem nekem.

-Anya! Van fogalmad róla, hányszor lett volna rád szükségem? Amikor először megjött, amikor az első napom volt a gimiben, amikor az érettségibálra kellett volna ruhát választanom, amikor apa meghalt, depressziós lettem, de te erről semmit nem tudsz. Egyedül utaztam el Londonba, ahol megtudtam, hogy terhes vagyok Adamtől, aki nem mellesleg elhagyott. Az elhagyás napján lezuhant a gép, amivel utazott, meghalt. Összejöttem Harry bandatársával, Zaynnel, és Hazza miatt elhagytam őt. Őt, aki a mindenemet jelentette és így volt, hogy együtt neveljük fel a kislányomat. De nem. Úgy látszik, én soha nem tapasztalom meg, milyen is a boldogság-sírtam el magam, pedig erős kellett volna, hogy maradjak. Anya odajött volna átölelni, de ellöktem magamtól, mondván a lányom mellettem van.

-Nézd, Hope! Apád halála volt életem legrosszabb híre. A temetés napján összezuhantam. Azért nem mentem haza, mert féltem, hogy megijesztene az összetört és depressziós anyád látványa. Úgy éreztem, nincs értelme az életemnek apád nélkül. Hülye voltam, nem törődtem veled, kicsim. Életem legnagyobb hibáját követtem el apád halála után 5 nappal. Öngyilkosságot kíséreltem meg. 1 évig szanatóriumban éltem, senki semmit nem tudott rólam. Miután kijöttem onnan és hazamentem, nem találtalak otthon. Kerestelek, kicsim! Tegnap, mikor Ash felhívott, visszakaptam a reményemet. Téged, életem! Mert te, Harry és ez a csöppség vagytok a családom, senki másom nincs rajtatok kívül. Kérlek, édesem! Bocsáss meg! Most érzed át a legjobban, hisz te is anya vagy-zokogott. Megdöbbentem! Öngyilkos akart lenni? Úristen! Minden anya megérdemel egy újabb esélyt. És minden fontos ember az életemben. Hirtelen beletettem Miát a kocsiba, amiben hozták, ott nyugodtan aludhasson. Anya még mindig zokogott. Magamhoz húztam, és szorosan átöleltem. Látszott, hogy meglepte őt a reakcióm, de szorosan simultunk egymás karjaiba utána. Istenem! Visszakaptam az anyukámat.

-Édes kislányom! Megtudsz nekem valaha bocsátani? -vált el tőlem egy pillanatra.

-Anya! Nézd! Megbocsátok neked-szipogtam és szorosan megöleltem-Az anyukám vagy. Szeretlek, akármit is tettél régen. Sajnálom, hogy nem voltam melletted abban az egy évben-suttogom fülébe.

-Én sajnálom, kicsim! Figyelj csak! Van itt egy nagy házam Sydnye-ben, nem költözöl oda?- kérdezett, mire csak bólintottam.

-Köszönöm, anya! -suttogok.

-Én köszönöm, Hope! -ölelt át, majd eltolt magától.

-Bemutatom az unokádat, anya! A neve Mia Anne Anderson. Ma született 14 óra 5 perckor. 3100 gramm és 52 centi-vettem a kezembe a lányomat, aki időközben már evett is.

-Gyönyörű a kislányod, Hope! Büszke vagyok rád, édesem! -könnyezett anya.

-Meg sem fogod? Megbüfizteted? -ajánlottam fel anyának, aki mosolyogva bólintott.

-Szia, kicsi Mia Anne! Olyan gyönyörű kisbaba vagy, mint az anyukád volt. Gyönyörű kék szemeid, és olyan sűrű kis barna hajacskád van, édesem! Megzabállak, életem! Én a nagymamád vagyok. Mindig szeretni foglak, drága kis unokám! -gügyögte anya a lányomnak, miközben én könnyezve és mosolyogva figyeltem őket.

Visszakaptam az anyukámat!

............