Hopeful or hopeless? (Zayn Malik FF) [Befejezett]

17.fejezet:"Már csak emlékezni tudok rá"

Drágáim! Itt is lenne a következő rész :))) 

A 18.fejezet talán 13-án lesz fent, de az időmtől függ nagyban :// 

Zene a részhez:

Csak hogy méltóképp emlékezzünk azokra a szeretteinkre, akik már sajnos nincsenek velünk. :'( 
És ez a rész is megemlékezéses lesz :)) ;) 

Jó hétvégét, jó pihenést:cseni9_malik

Hope

Miért játszotta le Hazza azt a felvételt? Miért kellett minden boldogságomnak egy szempillantás alatt tönkre mennie? Miért? Annyi miért van mostanság az életemben.

Miért ment el apa? Miért nem tudtam vele kibékülni? Miért született egy kislányom? Miért van mellettem Zayn? Miért nem sikerül nekem soha semmi jó? Miért? Hm? Miért?

Nem vagyok jól, tudom. De Harry szavai késként hatoltak a szívembe: „Segítségre van szüksége."

Nincs semmilyen segítségre szükségem, csak magamat okolom apám halála miatt. Ha aznap nem megy el idegesen, talán még élne. De ott az a talán. Tudom, hogy nem kéne magamat hibáztatnom.

Kilépek a lépcső takarásából és könnyes szemekkel nézek a nappaliban helyet foglaló srácokra, anyósomékra és szerelmemre. Nem lehet, hogy mindenki szerint segítségre van szükségem. Rosie lép elő, látszik arcán a sírás.

-Ne haragudj, Hope-om! 4 éve... Apám helyett volt apám, tudod jól, hogy miért. Apám lelépett, de ő mindig odafigyelt rám, a részeg anyámmal ellentétben.-ölel át zokogva barátnőm, mire én is zokogni kezdek. Istenem! Olyan régen volt.

-A babátok miatt nyugodj meg, szívem! Nagyon szeretlek, és nem haragszom. Most a legfontosabb a baba és te. De ha megbocsátasz.-azzal kibontakozok az öleléséből és a teraszajtón kilépek a friss levegőre. Magammal hoztam az egyik fényképalbumot csak úgy lapozgatni. Így tudok már csak emlékezni rá. Nem tudom magamhoz ölelni, puszit adni neki, nevetni vele, hülyéskedni vele, azt mondani, hogy szeretlek. Csak emlékezni tudok rá. Ahogy a képeket nézek, eszembe jut jó pár beszélgetésünk, úgy, mint a világ legszuperebb apa-lánya kapcsolatában szokott az lenni.

*Visszaemlékezés*

„Éppen teregettem, amikor eszembe jutott, hogy apát meg kell kérdeznem valamiről.

-Apa! Mit csinálnál, ha pasim lenne mostanság?-utaltam itt Adamre, mert még az ismerkedős résznél tartottunk. Az első randink napján volt ez. Utána való nap jöttünk össze.

-Vadászpuskát töltenék, és mindenhova kísérnélek titeket vele, hogy tudjam, a kislányom biztonságban van.-felel vissza a konyhából és hallom hangján a derültséget."

*****

Aztán eszembe jutott a szalagavató estéje. Fekete, bokáig érő, pánt nélküli estélyit viseltem magassarkúval. Egyszerű kontyban volt a hajam, sminkem is enyhe volt. Mikor leértem a lépcsőn apa mosolyogva várt ott.

-Hogy nézek ki?-kérdeztem félve.

-Az őszintét akarod hallani, kicsikém? A legbüszkébb apa vagyok most. Gyönyörű, érett nő lettél, Hope! Büszke vagyok arra a nőre, aki itt előttem áll. Érett, életvidám, életerős és a legaranyosabb nő áll itt előttem ebben a pillanatban. Nem fogják tudni leszedni rólad a szemüket a fiúk. Majd a vadászpuskával megyek később, jó?-nevette el a végét, de tudtam, hogy komolyan beszél. Megöleltem és próbáltam nem sírni, de nem ment.

*****

Az első gimis napomon apa vitt suliba.

-Legyen szép napod, kicsikém! Rosie is ott lesz, nyugalom! Bármikor hívsz, és már itt is leszek, mint egy szuperhős, életem! Jó?-mosolygott rám.

-Szeretlek, apa! A legjobb vagy a világon. Köszönöm, hogy vagy nekem.-ölelem át jó szorosan apát.

-Imádlak, kicsim! Mindig itt leszek neked.-puszil meg, mire elengedjük egymást és kiszállok az autóból.

-Te vagy az én örök és egyetlen szuperhősöm, apukám!-motyogtam a pólójába, mire éreztem, hogy elmosolyodik.

*****

Éppen a halálról szóló beadandómat csináltam bioszra (mert miért is ne csináljunk ilyet érettségi előtt?), mivel ez volt a házink, mikor hirtelen apa felé kaptam a felem.

-Apa! Ugye te nem hagysz el soha? Nem fogsz soha meghalni?-néztem rá kérdőn, mire ő összevonta a szemöldökét.

-Édesem! Ez nem így megy. Nem foglak soha elhagyni, erre megesküszöm itt, és most neked! Soha, de soha nem hagylak el, mindig itt leszek neked. Nem tudom, mikor fogok meghalni, de egyet tudok. Ha meg is halok egyszer, akkor is mindig ott leszek neked. Ott leszek azokon a helyeken, ahol te éppen jársz. Követni foglak, és vigyázok rád. Mindig őrizned kell a szíved mélyén engem, és ott leszek. Ott leszek, de te nem fogsz látni engem. De! Mindig ott leszek, kicsim, ezt megígérem neked! Ha egyszer meghalok, akkor nem csak az apukád, hanem a védőangyalod is leszek. Vigyázok rád, és megvédelek minden veszélytől. Szeretni foglak akkor is. Kicsikém! Mindig itt leszek neked.-nézett rám, mire csak átöleltem, és vállába fúrtam a fejem."

*Visszaemlékezés vége*

Ezek a legkedvesebb emlékeim vele, de így is hiányzik Ő.

-Azt ígérted, hogy itt leszel. Én a szívembe zártalak, de nem védtél meg a veszélyektől, apa! Megígérted, de nem maradtál itt. Nem akartalak ilyen korán elveszíteni.-zokogok apa képét a kezemben tartva. Két meleg kezet érzek meg a hátamon.

-Ne hibáztasd magad, kislányom! Nem éri meg, mert csak felidegeled magad. És nem a te hibád volt. Miután apáddal összevesztél aznap, hozzám jött be a dolgozószobámba. Próbáltam lenyugtatni, de nem ment. Magára haragudott. Hogy ilyen konok és makacs volt, magára haragudott. És elviharzott. Én sem tudtam elköszönni tőle, amit a mai napig bánok, életem!-ül le mellém anya és ő is sírva fakad. Átölel, mire rögtön ölelésébe bújok.

-Anya! El kell mennem. Muszáj elmennem egy kis időre valahova egyedül.-állok fel és futnék be, de elnyel a sötétség.

................