Hopeful or hopeless? (Zayn Malik FF) [Befejezett]

2.fejezet:Terhes vagyok,Harry!

Imádtam Adamet. Imádtam a haja barna színét, a szeme kékjét, a csókjait, egyszóval mindent imádtam, ami vele kapcsolatos. De ezek az érzelmek mára már semmit sem jelentenek számomra. Egy hónapja annak, hogy Harryhez jöttem Londonba, végleg. A srácoknak a mai nap lesz az első koncertjük a három hónapos turnészünet után. Hamar összeszoktunk a fiúkkal, de legfőképpen Zaynnel. Tudom, nevetséges. Egy hónapja vagyok szingli, de már tetszik valaki. Ki más lenne, mint én, aki ilyen nő? Lehet, hogy másnak ez nem tetszik, de ez az én életem. Reggel izgatottan keltem fel. Harry és Zayn ragaszkodott hozzá, hogy kísérjem el őket a mai nap az első, londoni koncertjükre. A konyha felé vettem az irányt. Hazza hatalmas öleléssel köszöntött, mire nevetnem kellett. De pozitív értelemben. Leültünk az asztalhoz, ahol a bátyjám által elkészített rántotta és pirítós várt minket.

-Jó étvágyat, húgi! -mosolygott Harry.

-Jó étvágyat, bátyus! -erre felnevetett. Szerette, amikor bátyusnak szólítom. Elmondása szerint akkor érzi igazán, hogy neki vigyáznia kell rám, mert ő az idősebb.

Hirtelen szemem a naptár irányába esett. És ekkor tudatosult bennem valami. Mégpedig az, hogy késik. Méghozzá 14 napja, azaz két hete. Na, nem! Az nem lehet! Hirtelen pattantam fel és azzal a lendülettel el is estem, majd azután filmszakadás.

Harry

Amikor leültünk reggelizni a húgommal tök jó kedvem lett. Az, hogy végre itt van és talpra állt, az maga a mennyország és számomra a boldogság. Mikor a húgom körbenézett a konyhában és szeme a hűtőn csücsülő naptár felé siklott, akkor elég furcsán kezdett el viselkedni. Felpattant, de mire észbe kaptam volna, már a földön feküdt eszméletlenül. Édes Istenem! Rögtön rohantam a húgomhoz, és óvatosan pofozgattam az arcát.

-Hope! Kelj fel, hallod?! Kelj fel, húgi! -kérleltem, de semmi. Még szerencse, hogy fel volt öltözve és én is. Ölembe kaptam és az ajtó felé vettem az irányt. Belebújtam a cipőmbe, felvettem a kocsikulcsot, bezártam az ajtót és indultam is a magánkórházba, ahova 10 perc alatt odaértünk. A húgom egész végig nem tért magához. Most féltem csak igazán. Mi baja lehet? A recepcióhoz érve rögtön felismertek.

-Mr.Styles! Üdvözlöm! Miben segíthetek? -kérdezte nyájasan, de én olyan ideges voltam, hogy ez pont nem érdekelt.

-A húgom elájult reggeli közben. Körülbelül negyed órája eszméletlen-hadartam el, mire telefonált egyet és egy perc múlva felém fordult.

-Dr. Thompson várja Önöket a II. emeleten a 213-as szobában. Lifttel fel tudnak menni.-mutogatott, mire elmotyogtam egy köszönöm-félét és indultam is a lift felé. Aggódtam, de már nagyon is. 2 perc múlva egy fiatal, szőke hajú, mosolygós doktornő várt minket a 213-as szoba előtt.

-Jó napot, Mr.Styles! Jenett Thompson vagyok-fogott kezet velem, majd folytatta-Tudok az esetről. Kérem, fektesse le a húgát az ágyra és várakozzon kint, amíg elvégzünk egy vérvételt és megvizsgáljuk a hölgyet-utasított, azzal én már kint is voltam.

Idegesen doboltam a lábaimmal, mivel kurvára szétcsapott az ideg. Az az érzés, amikor nem tudod, mi van a húgoddal, aki immár fél órája eszméletlenül fekszik egy kórházi ágyon és azt sem tudod beteg-e vagy mi baja, na, ezt az érzést senkinek nem kívánom. Idegölő, és szavakkal le nem írható ez az állapot, ami most bennem zajlik. Mi baja lehet Hopenak? Hisz tegnap még semmi baja nem volt. Ma reggel is tök jó kedve volt, sehol semmi nyoma nem volt annak, hogy rosszul lenne.

A doktornő 2 óra múlva felém jött és leült mellém a váróba.

-A húga felébredt, Harry! Bemehet hozzá, de ne idegesítse fel semmivel. A vérvétel eredménye egy órán belül itt is lesz-azzal el is iszkolt mellőlem, mondván, várják a betegei.