egy csepp vér

p r o l ó g u s

Szellem az, amivé halálod után válsz. Ők hittek abban, hogy a szellemek megjelennek az élők között, és kísértik őket, amikor megzavarják a nyugalmukat. Gonosz lélekként tekintettek rájuk, akik lenyűgöző erőket birtokolnak. Olyan erőket, amire a tudomány sosem fog épeszű magyarázatot adni.

Néhányan úgy vélik, a szellemek csupán tündérmesék kitalált szereplői, és a mesékből sosem lesz valóság.

Pont ez az, ami miatt a legtöbb ember nem hitt, és nem hisz bennük.

De annak a bizonyos kisvárosnak a lakói kivételt képeznek ez alól. A városuk ismertté vált egy 2000-ben történt tragikus incidensnek köszönhetően.

Egy gazdag családban történt, akiket az egész környék jól ismert. A város minden lakója szerette őket, úgy vélték, pozitív légkört teremtettek a városban.

A családban a házaspárnak hét lánya született. Hét jól nevelt, gyönyörű, okos és tehetséges lány.

Azt gondolhatjátok, ezek a lányok biztosan a család büszkeségei voltak, és a szüleik biztos örültek neki, hogy ilyen lányok adattak meg nekik. Viszont nem, az anyjuk kifejezetten utálta őket. Mióta megházasodott, az egyetlen kívánsága az volt, hogy fiúgyermeke szülessen. Emiatt nem tisztelte a gyerekeit, és akárhányszor az apjuk elhagyta a házat, bántotta is őket.

Bár olyanok voltak, mint a testvérek, de valójában mindegyikük különböző apától látott napvilágot. Az anyjuk hét különböző férfihez ment feleségül, és mindegyikük ugyanabban a szobában halt meg, ugyanazzal az okkal – szívrohamban. Hogy pontosabb legyek, ezt csak a szóbeszéd járja.

Néhányan állítják, hogy látták az anyát, ahogyan a hátsóudvarban ülve meredt maga elé érzelemmentes tekintettel, a ruhájából pedig facsarni lehetett volna a vért. Bár, ezekkel az emberekkel, akik ezt terjesztették, többé nem találkozott senki.

Az utolsó férje 1999-ben halt meg, ezután a család teljes búba borult. Az anyuka feladta az álmát, hogy felnevelhet egy fiúgyereket. Miután életet adott az utolsó lányának, még jobban kezdett megőrülni.

Megfenyegette a lányait azzal, hogy megöli őket. Ő nem tekintett másképp a lányokra, mint csupán az életét végig kísérni készülő balszerencsére.

Azon a napon bezárta őket abba a szobába, ahol az apjuk meghalt.

A testvérek rettegtek, ahogyan a napok mentek. Amikor az óra kilenc órát ütött, mindnyájan elbújtak, hogy életben maradhassanak. Lehet az az ágy alja, a szekrény, vagy bármi, ők csak meg akartak menekülni az anyjuk markából, ugyanis ebben az időpontban az anya elindult hozzájuk, késsel a kezében, kiéhezve a lányok halálára.

Mindig leült az ágy szélére, és várt, hátha előjön az egyik testvér. Fél óra elteltével az anya beleunt a várakozásba és elhagyta a szobát, a lányok pedig biztonságban elhagyhatták a búvóhelyeiket.

Ez a történés ment hónapokig.

Egészen addig, amíg a legfiatalabb testvér elérte az egy éves kort. Ekkor a lányok elhatározták, hogy megszöknek a házból, megszöknek az anyjuktól. Ha mindannyian ki tudnak slisszolni a szobából az éjszaka, hogy szerezzenek egy kis harapnivalót, egyúttal az anyjuk tudta nélkül el tudnák hagyni a házat.

Úgy történt, ahogy eltervezték: megfogták egymás kezét, és kimentek a szobából. A szívük zakatolt, ahogyan halkan lépdeltek a folyosón, abban reménykedve, biztonságban kijutnak anélkül, hogy bármelyiküket is maguk mögött hagynák.

A sötétség végig söpört a hatalmas folyosón, alig láttak bármit is. Csend honolt, bármilyen apró nesz romba tudta volna dönteni a tervüket, szóval nem ejthettek hibát, de ez sem tántorította vissza őket. Végig mentek a sötét és ijesztő folyosón, elérve a lépcsőig, ami azt jelentette, hogy majdnem elérték a céljukat.

A szívükbe temérdek izgalom költözött a pillanatban, amikor elérték az ajtót, de a szökés további fele nem ment olyan könnyen.

Egész idő alatt, amíg próbáltak megszökni, nem vették észre, hogy az anyjuk végig a nyomukban volt.

Elkapta a legidősebb csuklóját és maga elé állította, és a nyakának szegezte a nagy becsben tartott vágószerszámját. Eközben az ajtót is kulcsra zárta, meghiúsítva a lányok tervét.

A legfiatalabb lány még ezelőtt, biztonságban meg tudott szökni. Könnyei csak úgy potyogtak, ahogy elfutott. Szökés közben elméjébe beugrottak a legidősebb nővére, Jiyoo szavai.

„Gahyeon, ha egyszer kijutsz ebből a házból, soha ne nézz vissza, csak fuss, bármi történjen. Én és a többiek is majd elindulunk a saját utunkon. Ne aggódj, majd találkozni fogunk valahol a városban. Megtaláljuk egymást, és ismét együtt leszünk, a nővéred biztos ebben. Csak emlékezz erre, soha... soha ne gyere vissza ebbe a házba."

De a lány nem tudta, hogy az anyja valószínűleg meggyilkolja a testvéreit. Miután elvégezte a feladatát, az anyuka leült, egyidőben könnyek gyűltek a szemébe és gonosz kacajt hallatott. Érezte, hogy a lelke megkönnyebbül. Ám a következményekre is gondolt: mielőtt még elkapta volna a rendőrség, a késsel magát is mellkason szúrta. A vére szerteszét spriccelt a szobában, miközben a lányok egymás kezét fogva lehelték ki az utolsó lélegzetvételüket, egy mondatot suttogva az orruk alatt.

„Sosem hagyjuk az embereket, hogy még egyszer közénk álljanak."

Másnap a városlakók felfigyeltek a tragikus eseményre, és elindultak meglesni, mi történt. A rendőrség ugyan nyomozott az ügyben, alig találtak bármit is. A nyomozásuk második napjára pedig a testeknek hűlt helye sem volt.

Gahyeont valahol a városban találták meg sírva, az incidens után. Egy busani házaspár, aki valamilyen oknál fogva a városba látogattak, megsajnálták a lányt és elhatározták, hogy örökbe fogadják tudatában annak, mi történt a testvéreivel. A házaspár jól bánt vele, de a lány még fiatal kora ellenére sem tudta elfelejteni a történteket.

Miután Busanba költözött és felnőtt, kezdett egyre többet megtudni a régi otthonáról. Azt hallotta, hogy a házat szellemek lakják, és ha bárki megzavarja a nyugalmukat, nem jut ki élve.

Még ha ijesztőnek is találta a dolgot, megfogadta, hogy megtalálja a testvéreit, mert legbelül meg volt győződve róla, hogy valójában nem haltak meg, és még mindig abban a házban élnek.