egy csepp vér

negyvenkettő

TAEHYUNG

Csak néztem, ahogy Jimin felelőtlenül megemeli a lábait Yoongi irányába, akárcsak egy aranyos kisgyerek.

Halványan megemeltem a szemöldököm, elkapván az apró aggódó tekintetet, amit Jimin az arcán viselt, miközben szélesen mosolygott. Ez egy olyan jel volt, amit csak akkor vehetsz észre, ha közel annyi időt töltesz Jiminnel, mint amennyit én tettem.

Ez ugyanaz az arckifejezés volt, ami akkor ül ki a fiú arcára, amikor tettre hív bennünket.

Mikor ismét közelebb lépett Yoongihoz, elkezdtem kíváncsiskodni, van-e valami baj. Ám, hogy őszinte legyek, mindig ez történik, mikor őket együtt látom. A csapatunk két detektívje talán egy infantilis duónak tűnhet, de valójában sokkal profibbak, mint amilyennek először gondolná az ember. Yoongi képes megoldani egy ügyet a legkisebb és legjelentéktelenebb nyomokból, Jimin pedig tud olvasni a testbeszédről, mintha az információ éppen előtte hangzana el, nem is említve, milyen gyorsan talál nyomokat még a legnehezebb ügyekben is. Tökéletes párosítást alkotnak.

— Áh, ezek ketten már megint telepatikusan kommunikálnak — szólalt fel Hoseok, lábával megállás nélkül dobolva a langyos talajon. Ezt hallva felnevettem egy aprót, és legegyszerűbb válaszként kiejtettem egy 'ja' szócskát.

Néztem, ahogy eltűnnek a szűk ösvényen. Ezzel egyetemben láttam a szemem sarkából, amint Hoseok rám pillant. Kiengedett egy mély sóhajt, és egy halvány vigyor kezdett megjelenni az arcán.

— És itt vannak — a szemei valamire, vagy jobban mondva valakire terelődtek, aki mögöttem állt.

— Igen, itt vagyunk. Megláttuk Jimin tipikus mosolyát, és tudtuk, hogy ide kell jönnünk — felelt Jin mosolyogva.

— Azt hiszem, jobban tesszük, ha itt maradunk egy időre és megvárjuk, amíg a srácok kezelésbe veszik azt a nehéz cuccot — javasolta Namjoon, ahogy mindkét kezét a csípőjére helyezte. Ugyanakkor, volt benne valami, amit mondott. Ha mindannyian cselekszünk, nincs garantálva mindannyiunk biztonsága. Valami elbaszott dolog történhet jelenleg ott, mint például mind csapdába eshetünk, és pár kígyó, vagy akármi élve felfalhat minket. Ha pedig ez történik, senki sem siethet a megmentésünkre.

Talán egy idióta érvelésnek hangozhat, de túlélhetjük, ha követjük. Szóval, egészen addig, amíg biztonságban tudhatom a seggem, teljesen rendben van, hogy idióta felvetéseim vannak.

Pár perc után megvitattuk, mi lesz az első dolog, amit teszünk, miután Jungkookot biztonságban megtalálják. Ha pedig nem térnek vissza... Nos, akkor az egész jobban hasonlít egy tedd vagy halj effektushoz, hiszen annak ellenére, hogy bizalmunkat adtuk Jiyoonak, még mindig vannak kétségeink a helyet illetően.

— Bárki irányíthatja ezt a helyet, akinek megvan hozzá a megfelelő ereje, úgyhogy nem lehetünk biztosak benne, hogy megmenekülünk a többi elől — állította büszkén Hoseok, ahogy Namjoon elfogadó mosolyt küldött felé.

— Akkor mit fogunk most csinálni? — kérdeztem, majd mintha valaki pont kivárta volna a megfelelő pillanatot, minden világításunk megszűnt.

Oh, ezúttal ki az?

A többiek minden lehető motyogását hallottam, ahogy a veszély a fejünkre zúdulni látszott.

Ez a jelenet mindegyikünk számára túl ismerős volt már, de ez még mindig nem zárja ki a tényt, hogy hátborzongató érzésünk lett tőle. Még mindig érzem a lábaim gyengülését, miközben megpróbáltam megemberelni magam.

— Mi lenne, ha... Játszanánk egy játékot? — szólalt meg egy női hang, kuncogva. Hangja visszhangzott az egész helyen.

Hallottam egy élesen csikorgó hangot, mintha két vasdarab találkozott volna. A szaga keresztülszelte a levegőt. Amikor a hang abbamaradt, a fények felvillantak, majd' megvakítva minket a fényességükkel.

— Szent szar, bajban vagyunk — Jin tulajdonképpen kimondta azokat a szavakat, amiket én is a fejemben tartogattam jelenleg. Látván, ahogy az összes menekülési útvonalunk megszűnik, még inkább reménytelenné tette a helyzetet.

— A rémült arckifejezéseteknél nincs is jobb a világon — az ártatlannak kinéző lányalak mosolygott, miközben lebegett a levegőben. — Olyan rossz, hogy engem és Damit többé nem tudtok majd szórakoztatni vele — fehér ruhája hirtelen feketévé vált, a szemei pedig hófehérek lettek, amint mániákusan kuncogni kezdett.

A két lány végre felfedte valódi kinézetét, és nem vallottak kudarcot abban, hogy végig fusson tőlük a hideg a gerincemen.

Nincs kétség afelől, hogy a többiek is ugyanezt tapasztalják, úgyhogy a legjobb dolognak tartottam ebben a pillanatban, ha belemegyünk a játékba.

— Nem fogunk...

Még mielőtt Namjoon befejezhette volna a mondatát, magabiztosan felálltam, magamra vonzva a lányok tekintetét.

— Benne vagyunk a játékotokban.

Hallgattam, ahogy a srácok motyogva az én nevemet hajtogatják, mondván, lépjek vissza, merthogy ez veszélyes. Azonban, úgy döntöttem, ignorálom őket, és egyenesen a lányok szemébe néztem. Mindketten elvigyorodtak az örömtől.

— Örülök, hogy van köztetek, aki nem ünneprontó — mondta a lány, ahogy leszállt, és közelebb jött hozzám. Egy vészjósló mosolyt küldött felém. — Dami, mondd a szabályokat.

— Igenis, Siyeon unnie.

A srácok visszahúztak a társaságukba.

— Taehyung, megőrültél? — kérdezte Namjoon, miközben mindkét vállam megfogta.

— Ez az egyetlen módja, hyung. Ha nem játszunk velük, semmi sem fog változni. És az mihez vezet majd? Halálhoz.

— De attól még...

— Csak bízzatok bennem — mondtam, és visszafordultam a Dami nevű lány felé.

— Biztos vagyok benne, hogy mind játszottatok már fogócskát. Igaz? Nos, ez a játék hasonlít arra, de unalmas lenne, ha nem teszünk a löttybe egy kis fűszert — mondta, vigyorogva. — Ebben a játékban két fogó lesz, Siyeon és én. A játék célja, hogy menekülés közben ne tudjunk elkapni titeket — négy darab kulcsot hajított négyünknek. — Látjátok a négy fémajtót? Az lesz a kijáratotok. Ha valaki veszít, akkor bocsi, de annak meg kell halnia. Egyszerű.

— Nagyon egyszerű... Nekünk legalábbis — tette hozzá Siyeon, ahogy Dami felé sétált, mire ő is leszállt a földre. — De ne aggódjatok, igazságosak leszünk veletek.

Le akartam törölni a vigyort a képükről, merthogy ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat, de mégis, ez egy kicsit adrenalinlöketet adott a testembe. Ez egy tedd vagy halj effektus... És nincs kétségem, hogy valamelyikünknek valami őrültséget kell majd tennie.

— Készen álltok?