egy csepp vér

huszonkettő

GAHYEON

Egy nappal később unnieval együtt tértünk haza Busanba. Elhatároztuk, hogy mostantól osztozni fogunk a szobán, amelyben az én cuccaim voltak, hiszen elég nagy helység volt az egy személynek.

Csendben figyeltem őt, ahogyan a táskáit az immáron közös szobánkba hurcolja. Az ágyamon ültem, és figyeltem Yoohyeon reakcióját: azt mondta korábban, hogy ez az első, hogy egy igazi, nagy háztartás tagja lehet, és ez még szokatlan neki egy kicsit.

— Nagyon furcsa? — kérdeztem tőle, miközben a párnára döntöttem a fejem.

— Nagyon. Nem is gondoltam volna, hogy a kis barátaidnak ekkora háza van. Ha ezt nevezhetjük szimplán háznak... — válaszolt.

— Lehet, hogy elsőre idiótának tűntek — keltem fel a fekvő helyzetemből —, de valójában mind okosak a maguk módján — magyaráztam, miközben segítettem neki a cuccait a fiúk által újonnan vett ágy mellé pakolni.

— De miért van így?

— Majd magadtól rájössz élesben — mosolyogtam.

Újra csend lett, ahogy a testvérem ruháit vállfákra akasztva rakosgattuk a szekrénybe. Eközben, nem tehettem róla, de azon a hibán járt az eszem, amit a minap említett.

A hazaút alatt se bírtam kiverni a fejemből. Kíváncsisággal töltött el, mert akárhányszor szóba került, hatalmába keltett valamifajta hátborzongató érzés. Mindig megremegett, amikor beszélnie kellett róla, és aggódtam emiatt.

Viszont, ő nem akart beszélni róla, úgyhogy betartva a privát szféráját, nem kérdeztettem többet erről. Titok maradt, egészen... Eddig a pillanatig.

Mögötte ültem a padlón, míg ő színek szerint válogatta a ruháit. Megköszörültem a torkom és nekiláttam a beszédnek.

— Szóval... unnie...

Csak egy hümmögéssel felelt, felém sem nézve, mert nagyon lefoglalták a ruhák.

— Mi volt az a terv, amit el akartál mondani? — erőltettem az ajkaimra egy mosolyt. Majdnem szóba kerítettem a hibát is, csak várnom kellett a megfelelő pillanatra, hogy témát váltsak, amint lehet.

— Ó, szóval az! Hát, még nem igazán találtam ki tervet — válaszolt könnyedén. — Azt hiszem, több idő kell, hogy gondolkodhassak rajta.

— Unnie, a jövő héten már meg kell tennünk az első lépést, mert különb...

— Gahyeon, bízz bennem — szakított félbe, mélyen a szemembe nézve. Csak bólintottam, hogy felvidítsam. — Csak meg akarok bizonyosodni arról, hogy minden rendben működjön.

— Ahogy akarod, unnie...

***

YOONGI

— Hoseok, hívd le őket az emeletről — mondtam, szokásosan elterülve a kanapén.

— Miért én? Nem Jin kért meg téged rá?

— Csak csináld — legyintettem, útra bocsátva őt. — Máskülönben...

— Megyek már! — Hoseok gyorsan felpattant a helyéről, és szinte azonnal eltűnt a szemem elől. Már csak azt hallottam, hogy ahogyan elindult a lépcsőn, előtte felkiáltott Gahyeonnak.

A nagy várakozás közben a plafont bámultam. Az utóbbi idők csomó történése jutott eszembe hirtelen, főleg Gahyeon testvérével kapcsolatos dolgok, miután velünk jött. Nem tudtam megmondani az okát, de valamiért nem tudtam megbízni a csajban. Túl sok mindent titkolt magáról ahhoz, hogy elnyerje a bizalmam. Gahyeon róla alkotott pozitív véleménye sem változtatott a helyzeten: nem kajálok be dolgokat ilyen könnyen.

Az emberek az idő múlásával könnyen megváltozhatnak, mi magunk pedig sose tudjuk meg, hogy a változás pozitív, vagy negatív értelemben következett be.

Lehet, hogy a véleményem nem túl jó, de senki sem ítélhet el miatta, nem igaz? Detektív vagyok, a véremben alapból benne van az egyes szituációkban való kételkedés.

— Yoongi, hát a lányok hol vannak? — a gondolataimból Jin hangja zökkentett ki.

— Mondtam Hoseoknak, hogy hívja le őket helyettem — ültem fel vállvonva.

— Megint?

— Mit vártál? — vigyorogtam.

— Tőled már semmit — legyintett. — Csak beszélni szerettem volna velük — tette hozzá, zavarában egyik lábáról a másikra helyezve az egyensúlyát.

— Mi olyan sietős?

— Jimin... Azt mondta, álmodott valami furát. Mondta, hogy nem akar beszélni róla, de szüksége van a lányokra, amilyen gyorsan csak lehet — tette keresztbe a karját.

A fejemben továbbvittem a gondolatmenetet, lefagytam egy pillanatra. Úgy éreztem, valami furcsa dolog történik éppen, ami nagyon nem fog tetszeni.

— Szóval ezért nem bukkant fel, amikor mondtam neki, hogy beszélnünk kellene — bólintottam magamnak, ezzel magamra vonzva hyung tekintetét.

— Mondtál valamit?

— Ja, semmi, semmi — ráztam meg a fejem. — De Jiminnel minden rendben van?

Jin egy kicsit ráharapott az ajkára, és enyhén a fejét ingatta.

— Nem hiszem. Taehyung értesített róla, hogy Jimin ma elég furcsán viselkedett. Vetettem rá egy pillantást, és tényleg igaza volt.

— Milyen értelemben furcsán? — kérdeztem félve, és reménykedtem benne, hogy nem a legrosszabb választ adja a kérdésre.

— Hát, tudod, Jimin alapból reggelente is aktív és beszédes, de most túl csendes volt magához képest. Mintha megijedt volna valamitől. Kérdeztem tőle, mi történt, de csak annyit felelt, hogy rémálma volt.

— És az volt?

— Aggódom érte — bólintott —, mert ha tényleg csak rémálma volt, nem lehetett valami hétköznapi. Jimin elég sápadt volt reggel, és mondta, hogy elég gyengének érezte magát, miután felébredt.

Ahogyan Jin befejezte a meséjét, a két testvér jelent meg a látókörünkben, Hoseok pedig követte őket.

— Ti hívtatok minket? — kérdezte elsőként Yoohyeon, egy mosollyal az arcán.

— Végre, tudjátok, lenne egy kis dolgotok — mondta Jin, közelebb sétálva hozzájuk.

— Mi? — Gahyeon kérdezte, oldalra döntve a fejét.

— Gyertek velem.

— Én is mehetek? — kérdeztem, miközben felkeltem a helyemről. Nem bírtam tétlenül várni, a saját szememmel akartam megbizonyosodni róla, hogy Jimin rendben van.

— Bocsi, Yoongi, te nem jöhetsz. Csak várj itt Hoseokkal, és mondjátok meg a többieknek, hogy később találkozunk — Jin elindult, nyomában a két lánnyal, kettőnket pedig a nappaliban hagyott.

Hoseokra pillantottam, de ő kerülte velem a szemkontaktust. Tudtam, hogy tud valamit az egészről, csak titkolni próbálják előlem, hogy ne kezdjek el aggódni miatta.

— Mi történt? — kérdeztem, míg ő az ujjaival kezdett babrálni.

— Hyung, mennünk k...

— Mi történt? Jin miért nem akarta, hogy velük menjek? Mi az, amit nem akar a tudtomra adni?

— Mert... Úgy hiszik, Jimin lassan haldoklik.