egy csepp vér

három

NAMJOON

Az irodámban voltam, és nézegettem a régi cikkeket, híreket, mindent, amit Hoseok talált. Ezeket mind megőriztük és gyűjtögettük, hátha jól jön még valamikor. Mindegyiknek köze volt az incidenshez, amiben Gahyeon elvesztette a testvéreit.

Sóhajtottam, ahogy visszaemlékeztem a régi irodámra. Ha nem rúgtak volna ki minket, megmutattuk volna az újságíró kollégáinknak, hogy meg tudunk oldani egy ilyen ügyet, és meg tudjuk fejteni a mögötte rejlő igazságot. De nem, ők úgy döntöttek, hogy eltesznek minket láb alól.

Felnevettem, ahogy visszaemlékeztem arra az esetre, amikor idiótának neveztek minket. Méghozzá azért kaptuk meg ezt a jelzőt, mert végig csak ez az incidens után nyomoztunk. Csak mert abban az időben én voltam a főnökünk kedvence, mindent megtettek, hogy engem és a csapatomat földbe tiporják, és kibaszott pletykákat terjesszenek rólunk.

Megráztam a fejem, hogy egy időre elfelejtsem ezeket az emlékeket. Próbáltam a teljes figyelmem Hoseok újságcikkjeinek szentelni.

Ahogyan tanulmányoztam őket, az egyik felkeltette a figyelmem.

Csak öt gyerek testét találták meg, az egyikük túlélte, akit Lee Gahyeonként ismernek, és az utolsó pedig eltűnt az incidens napján.

Zavarodottságom jeleként felhúztam az egyik szemöldököm, aztán elhatároztam, hogy elolvasom az egész cikket. A gerincemen végig szánkázott a hideg, ahogy szóról szóra olvastam, mert ezelőtt még nem találkoztam ezzel a cikkel. Érdekesnek találtam, mert az eddigi cikkek arról szóltak, hogy az incidens után hat testet találtak.

— Hoseok hyung...

A gondolataimat félbeszakította a kintiek beszélgetése a másik szobából. Felálltam és az asztalon hagytam a cikket, hogy csekkoljam, mit művelnek a srácok.

Amikor elhagytam az irodám, észrevettem, hogy a nappali ajtaja nyitva volt. Hallottam a srácok hangját, ahogy hangosan beszéltek egymással, szóval csak csendben közelítettem meg a szobát. Bekukkantottam, és láttam, hogy a srácok körben állnak, középen pedig egy ismerős lánnyal.

Halkan néztem őket, és figyeltem a beszélgetésüket. Láttam, hogy a lány végre megszólal, szóval közelebb mentem, hogy jobban halljam. Ekkor felismertem, ki is volt az a lány — Gahyeon.

— Srácok, elfelejtettétek, hogy én is itt vagyok? — szólalt meg zavartan, és végig nézett a srácokon. — Tudjátok, nehéz úgy bármit is mondanom, hogy mindegyikőtök egyszerre nekiáll beszélni. Hagynátok egy kicsit engem is, kérlek? — kérte udvariasan, mire a srácok bólogatni kezdtek válaszként.

Kicsit elnevettem magam, mert ez a szituáció nagyon szokatlan volt. Egyedül Jin vagy Yoongi hyung képes rá, hogy így elcsitítsa őket.

— Szóval, tényleg újságírók vagytok, akik most meg fognak interjúvolni, vagy csak szarakodtok velem?

Mindegyikőjük totál csendben állt. Azt hiszem, ez a jó időzítés arra, hogy bemutatkozzak.

Beléptem a szobába és becsatlakoztam a körbe, amit alkottak, egy mosollyal a számon.

— Ms. Lee, újságírók vagyunk. Elsőre nem látszik, de majd hozzá fog szokni.

Gondolom.

Észrevettem, hogy Gahyeon arckifejezése megváltozott, ahogy meglátott engem.

— Kezdhetjük az interjút?