egy csepp vér

e p i l ó g u s

Fény.

Csak úgy, mint a sötétség, a fény is képes mindent elrejteni a fényességével. Talán nem vesszük észre, de a fény nem mindig olyan pozitív. Néha csak ideiglenesen használjuk a fényt, hogy emlékeztessük magunkat a legjobbra, de nem is gondolunk rá, hogy nem mindig pozitivitás felé vonszol minket. A fény felé indulunk, elfelejtve a sötétséget, ahonnan érkeztünk. Ez a fényesség eltakarja és kitörli a sötétséget, amivel takaróztunk a negatív és keserű emlékek ellen.

De... Néha az emlékek olyan erősek, hogy a fény sem tudja kitörölni őket.

***

A fiú hirtelen megremegett.

A szíve kihagyott egy ütemet, ahogy érezte, hogy az álmának horrorja mindenütt körbeveszi.

Szíve gyorsan vert, miközben körbenézett az ismeretlen helyen.

Fehér, fehér, fehér. Ez a szín volt mindenütt! A falak, a padló, a ruhái, és még az ágya is. Nem olyan volt a hely, mint egy átlagos szoba. Túl rendezett és tiszta volt ahhoz, hogy az ő szobája legyen.

Látott egy másik fiút vele szemben, a kanapén aludni. Nyelt egyet, ahogy megszólította.

— Öh, helló?

A rejtélyes fiú a kanapén kitágította a szemeit, ahogy meghallotta a másik hangját.

— Hát ismét felébredtél — szólalt meg a széles vállú fiú. — Megint álmodtál valamit?

Amikor felismerte az arcot, a szívverése lenyugodott. Elhatározta, hogy választ akar minden kérdésére a hellyel kapcsolatban.

— Hogy érted ezt, Jin hyung? — vonta fel a szemöldökét. — Hol vagyok?

A magas fiú felállt, és sóhajtott.

— Tudod, hogy fárasztó ezt minden alkalommal elmondani, de... — ment közelebb, amíg tudott.

Ekkor tűnt fel a másiknak az üvegfal, ami elválasztotta őket egymástól.

— Jungkook... Elmegyógyintézetben vagy.