egy csepp vér

huszonnyolc

A három személy csak egymást bámulta, míg agyuk próbálta feldolgozni és befogadni a tényt, amit tapasztaltak.

Amikor meglátták egymást, semmi mást nem hallottak, csak a szoba csendjét, és a rájuk telepedő feszültség lüktető zaját. Mintha az idő egy pillanatra megállt volna körülöttük.

Olyan érzés volt, aminek normál körülmények között lehetetlen lett volna végbemennie, de ez a szituáció túllőtt minden lehetetlenség határán.

Jimin szólalt fel elsőként, hitetlenül nézvén felváltva kettőjükre.

— T-ti láttok engem? — kérdezte, miközben érezte, hogy hatalmas kő esett le a szívéről.

Yoongi bólintott egyet, és ugyanolyan boldogan rámosolygott a fiatalabb srácra. Boldog volt, de egyúttal félt is Jimin elvesztése miatt. Már épp fogta volna a kisebb kezét, hogy bátorítsa, mire azt kellett tapasztalnia, hogy át tud nyúlni rajta, mintha csak hologram lenne.

Ezen Yoohyeon egy cseppet sem lepődött meg. Csak rémülten nézte az előtte lejátszódó jelenetet, földbe gyökerezett lábakkal, mozdulatlanul, mint egy szobor.

— Yoongi? — szólalt meg Jin, megtörve a csendet, minek köszönhetően a nehéz légkör felszakadozhatott... Jiminnel együtt, aki egyúttal köddé vált. — Ti miért álltok ott így, a semmit bámulva?

— Én... Izé... — kereste a szavakat Yoongi, majd kisegítésért lopva Yoohyeonra pillantott. A lány azonban szótlan maradt.

Eközben Jimin még jobban elkeseredett, amiért Jin egyáltalán nem látta őt. Még Yoongi, illetve Yoohyeon is alig vette észre, olyan gyorsan sprintelt ki a szobából.

Az idősebb lány utána akart szaladni, mert tisztában volt vele, mi történhet a fiúval, amíg egyedül van.

De nehéz helyzet állt fel.

Ha egyedül hagyná Yoongit, távollétében valószínűleg ugyanazt a hibát követné el, amit a lány korábban tett. Annak pedig senki sem örülne.

Ő viszont mégis Jimint választotta, hiszen az a srác lassan a szétesés határán állt. És tudta, hogy a negatív érzelmek a negatív lelkek melegágyát képezik.

Yoohyeon Yoongi fele tett egy apró lépést, és valamit motyogott az orra alatt, amit csak a fiú hallhatott meg.

— Vigyázok Jiminre. De kérlek... ígérd meg, hogy nem fogsz senkinek sem ártani az új képességeddel. Kérlek...

Yoongi érezte, ahogyan a teher nehezedni kezdett a vállán, de Yoohyeon felé fordított fejjel bólintott egyet.

— Ti most itt sugdolóztok ahelyett, hogy válaszolnátok? — kérdezte Jin, akit kezdett már irritálni a másik kettő viselkedése.

— Sajnálom, hyung, csak... — próbált magyarázkodni Yoongi, de Hoseok félbeszakította.

— Hyung, ne bántsd őket, biztos csak rosszul érinti őket ez az egész, tudod. Mert, ha engem kérdezel... Valami tényleg nincs rendben — magyarázta.

— Nekem most mennem kell — jelentette be Yoohyeon, egy percet sem várva tovább, és kifutott az ajtón, egyedül hagyva Yoongit.

Gahyeon felállt a székéből, mert úgy érezte, most kell kézbe kapnia az ügyet.

— Srácok, Yoonginak szerintem elege van a mai napból. Majd én megpróbálok beszélni vele — magyarázta, mire mindenki rábólintott, és közelebb férkőzött a célszemélyhez. Megfogta a csuklóját, az ajtón kívülre vezette, és suttogni kezdett a fülébe, hogy biztosan csak ő hallja. — Tudom, mi történik... És azt is, hogyan tudjuk megoldani. Ha követsz, talán megmenthetjük Jimint.

— Honnan tudod?

— Erre csak azt mondhatom, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik — mosolygott a fiatal lány, belépve a saját szobájába, és magukra zárta az ajtót. — De, hogy őszinte legyek, mindent tudok, mióta elolvastam a nővérem naplóját — mondta, előhúzva egy apró zsebkönyvet a fiókból. — Ez a tizedik naplója, és tele van olyan információkkal, amiket sosem mondana el nekem. De hibázott, mert olyan helyre tette, ahol könnyedén hozzáférhetek.

— Nem fog rájönni?

— Dehogy. Neki most ismét új naplója van... Láttam írni bele egyik este, amikor alvást színleltem — mosolygott kacéran. — De hagyjuk ezt a napló témát, Jimin miatt hívtalak ide... Ő most nagyon veszélyes helyzetben van, mert ez az utolsó stádiuma. Ne aggódj, ma este vissza fogja kapni a testét egy hétre, de ha nem cselekszünk, akkor baj lesz.

— Az előbb azt mondtad, hogy van egy mód a megmentésére, nem?

— Ja... — Gahyeon tekintete a fiúról a szoba falaira terelődött.

— Netán valami rossz? — érdeklődött Yoongi felvont szemöldökkel, kicsit félve a lány negatív válaszától.

— Igen is, és nem is... Nekem tulajdonképpen nem, mert ezt akarom csinálni azóta, mikor találkoztam veletek — magyarázta komoly arckifejezéssel. — És ez egy olyan terv, ahol a képességeink sem fognak gondot okozni.

Képességeink? — kérdezte magától Yoongi, meglepődve azon, hogy Gahyeonban is megvan az a képesség, ami bennük. De ahelyett, hogy erről kérdezte volna, a terv iránt nagyobb érdeklődést mutatott.

— Mi az?

— Vissza kell utaznunk a szülővárosunkba... Találkoznunk kell a testvéreinkkel, és ehhez sok álomfogóra lesz szükségünk. Egy rémálomdús kirándulásnak nézünk elébe, ha mondhatom ezt.