egy csepp vér

harminckettő

YOONGI

— Szerintem ez Yoohyeon unnie — sóhajtott Gahyeon, megtörve a csendet. Az arckifejezése félelem és meglepettség keverékét tükrözte. De, ha a helyében lennék, én sem tennék máshogy...

Még így is ugyanúgy reagáltam, mint ő. Igen, rémületbe ejt ez a sok váratlan szarság, ami történik.

Sosem tudhatjuk, mikor ólálkodik a veszély mögöttünk, és mikor akar magával rántani a mélybe.

És ami még rosszabbá tette a helyzetet... A sikolya nem az a normális, segítségkérő sikoly volt, hanem az a... Rémületbe ejtő fajta.

Mielőtt még feleszmélhettünk volna, Gahyeon elhúzta a csíkot a hang irányába.

— Várj, Gahyeon! — kiáltott utána Taehyung, és még éppen meg tudta volna állítani a lányt, ha Seokjin nem állja el az útját.

Francba, ez a lány nem szívbajos. Elég bátor a koráboz képest... Még ha egy ártatlan és puha lánynak is néz ki, van benne valami, ami bebizonyítja, hogy ő több, mint amit a külseje mutat.

Sóhajtottam, és arra gondoltam, hogy nem nagyon szeretném egyedül hagyni Gahyeont.

— Majd én utána megyek. Nem tudhatjuk, mi történhet vele — mondtam, mire Jin válaszként bólintott egyet.

— És mi mit csináljunk? — kérdezte.

— Itt is maradhattok, ha akartok. Velem is jöhettek, de akkor... Kössétek föl a gatyátokat — feleltem, mire mindannyian felvonták a szemöldöküket.

Ismét sóhajtottam. Ezek a srácok néha olyan csőlátásúak tudnak lenni.

— Miért?

— Csak úgy... Akkor benne vagytok, vagy nem? — kényszerítettem választásra a három fiút.

Az idő múlásával egyre nagyobb nyomást éreztem magamon, és egyre jobban aggódtam Gahyeon miatt.

— Én veled megyek! — felelt Taehyung, és mögém sétált.

Jin sóhajtott, és látszott rajta, nem tudja, mit kellene tennie.

— Jó, ti ketten menjetek, mi Namjoonnal itt maradunk és vigyázunk a többiekre. De Yoongi... — nézett rám, komolyra fordítva a szót. Válaszként csak hümmögtem egyet. — Bizonyosodjatok meg róla, hogy senki sem fog meghalni.

Kínosan bólintottam, még ha nem is tudtam, miért mondta ezt, de nem bántam. Majd ráérek aggódni miatta később, most Gahyeonra kell fókuszálnom, ezért intettem gyorsan Taehyungnak, hogy kövessen.

— Menjünk... Mielőtt még megbánjuk.

***

Már percek teltek el, de sehol nem találtuk se Gahyeont, se Yoohyeont. Fenébe, menten megölöm magam, ha bármi bántódás érte őket. Nem akarom, hogy bármi rossz történjen velük.

— Gahyeon egyáltalán merre ment? — kérdezte Taehyung, ahogy végigmentünk egy folyosón.

— Nem tudom — mondtam, miközben egyre nehezebbnek éreztem a mellkasomat.