egy csepp vér

tizenegy

GAHYEON

Kicsit kinyújtózkodtam, aztán felültem az ágyamon. Sóhajtottam, és a falat bámultam. Egy csomó dolog történt ez alatt a rövid idő alatt, mióta ebben a házban laktam. Az egész kezdett eseménydússá válni, tekintve, hogy csak két napja költöztem ide.

Még mindig szoknom kellett az új helyszínt, ami fogadott, valahányszor felébredtem, de szerencsére, egyáltalán nem éreztem magam kellemetlenül.

Ám mondanom sem kell, a fiúkkal együtt élni nem volt egyszerű. Bárhova mentem a házban, minden tiszta kupleráj volt, és a lelkiismeretem nem nyugodott le addig, ameddig el nem pakoltam utánuk. Lehet, néha túl maximalistán viselkedtem, de olyan volt, mintha a testem már automatikusan arra lett volna programozva, hogy feltakarítsam a szemetüket.

Főleg Namjoon után, aki sosem volt rest legalább egy dolgot összetörni naponta, és csak... Miért?

Megforgattam a szemeim a gondolatra, és a telefonomért nyúltam, ami az éjjeliszekrényen hevert. Ha valóban szobalányt szerettek volna, akkor csak bérelhettek volna egyet, és nem engem ugráltatnának minden apró dologért, amit szeretnének.

Ez az oka annak, amiért először nem akartam kedves lányként mutatkozni előttük.

Megráztam a fejem és sóhajtottam egyet, aztán bepötyögtem a jelszót. Gyorsan csekkoltam az üzeneteim, hiszen anyu halála óta rengeteget kaptam, amikkel aligha foglalkoztam.

Ahogyan az alkalmazás felvillant, megláttam a szokásos üzenetcsokrot, amelyben mindenki részvétét fejezte ki. Lejjebb görgettem, mert a legtöbb ember, aki üzenetet küldött, többnyire nem is foglalkozott velem, meg a családommal. Vagy a barátaim voltak, ha hívhatom őket annak, akik nem is igazán beszélgettek velem.

Nyalizók — gondoltam, ahogy végignéztem az üzeneteket, amiket úgyis ki fogok törölni később.

De, ahogy megálltam a görgetésben, megláttam egy üzenetet egy idegen személytől.

Kíváncsiságtól vezérelve nyitottam meg.

Ismeretlen:
Gahyeon-ah

Gahyeon:
Öhm, ismerlek téged?

Fogalmam sem volt, miért válaszoltam rá egyáltalán, amikor régebben mindig figyelmen kívül hagytam ezeket az üzeneteket. Azonban a tény, hogy a keresztnevemen hívott, kíváncsivá tett az iránt, ki küldhette. Olyan szokatlannak tartottam, elvégre mindenki egy szimpla sziával vagy hellóval kezd egy beszélgetést, de nem, ez a fickó a keresztnevemmel tette meg.

Vártam pár percet a válaszra, de hiába.

A telefonomat nézve hümmögtem egyet.

— Biztosan csak spam — mondtam, majdnem lezárva a telefonomat, de mielőtt megtettem volna, végre választ kaptam a személytől.

Ismeretlen:
Hiszem, hogy igen,
Gahyeon-ah

Gahyeon:
Öhm... Oké
Akkor ki vagy?

Ismeretlen:
Jaj, ha elmondom,
úgy nem lesz vicces
Főleg, hogy...

Gahyeon:
Hogy?

Ismeretlen:
Főleg, hogy
csak most kezdődött el

Gahyeon:
Várj, mi?
Mi kezdődött?
Hahó?