egy csepp vér

harminchat

GAHYEON

Belefáradtam a futkozásba, amit a táborig megtettünk, csak mert az egyik idióta segítségért kiáltott, és ez az egész eset pont ellenkezőleg történt, mint azt hittük. Valójában senkinek sem esett baja, Taehyung maga volt a baj.

Emiatt volt egy jelentéktelen affér két gyerek között, szóval nem történt semmi különös.

Sóhajtottam, az előttem elterülő, csendes tavat nézve, aminek a szélén ültem. Ez volt a legbékésebb táj, ami ebben a városban a szemem elé tárulhatott. A hűvös szellő ásításra késztetett, miközben magamra húztam a dzsekimet, hogy még több kényelmet biztosítsak magamnak.

Melegséget éreztem, meg álmot a szememben.

Mielőtt még nyugovóra hajtottam volna a pilláimat, felém közeledő léptekre lettem figyelmes, és a hang irányába fordítottam a fejem.

— Kapd el, kölyök — kicsit meglepődtem Jungkook hirtelen megjelenésétől. Egy palack vizet dobott felém, amit szíves-örömest el is fogadtam, hiszen eléggé megszomjaztam az előbbi futkosástól. — Bocsi, amiért látnod kellett hyung viselkedését. Néha... Ilyen is tud lenni — mondta, miközben helyet foglalt mellettem a fűben, és az eget nézte, ahol még a holdnak nyomát sem lehetett felfedezni.

Üres volt, de attól még gyönyörű.

Egy apró kuncogást engedtem el, amikor realizáltam, hogy egy pillanatra elbambultam a fiú arcán. A szemeimet a vízzel teli palackra vezettem, és lecsavartam a kupakját, hogy olthassak a szomjamon.

Ittam pár kortyot, majd lecuppantam az üveg szájáról, és mosolyogva ismét az irányába fordultam.

— Nincsen semmi baj, meg tudom érteni... Egyébként, kérdezhetek valamit?

— Kérdezz.

— Miért Louis Vuitton van nálad, amikor ti szemmel láthatóan Gucci pártiak vagytok? — erre elnevette magát a viccből feltett kérdésemen.

— Ne már, egy barátomtól kaptam ajándékba — tette fel a kezét védekezően. — És akkor már használom is, mint egy jó barát.

— Ja, ja, érthető — feleltem, miközben felnéztem az égre.

Feltűnt, hogy az ég már sokkal sötétebb volt, mint akkor, amikor ideültem. Azon nyomban felpattantam, mire válaszként Jungkook csak kérdőn nézett rám.

— Vissza kell mennünk.

— Hogy mered? — nyögte. — Csak most jöttem ide, és máris elmész? Ez gyalázat...

— Nem érdekel a véleményed. Azt akarod, hogy Jin mindkettőnket kinyírjon? — kérdeztem.

— Amíg veled vagyok, addig boldogan sétálok a halálba — kacsintott rám.

Egy pillanatig csak üres tekintettel bámultam rá, majd nemes egyszerűséggel faképnél hagytam.

— Várj, most hová mész?

— Oda, ahol nem ilyen nyálasak az emberek... — mondtam, tettetett fintorgással, amivel tudtam, hogy terrorizálhatom.