egy csepp vér

nyolc

JIMIN

Végre valahára hazaértünk. Ezidáig hurcoltam a könyvet szorosan az ölemben.

Mindhárman csendben ültük végig a házunkig vezető utat. Főleg Jungkook, aki kezdett feltűnően furcsán viselkedni. Mióta elhagytuk Gahyeon házát, egy árva szót sem hallatott magából. Nem tudtam mit tenni vele, de kíváncsi voltam, min járt az esze egész végig.

Jungkook leparkolta az autót az út szélén. Ekkor törte meg a csendet egy nagy sóhaj kiengedésével.

— Srácok, nyugodtan menjetek be nélkülem. Majd később utánatok megyek — mondta monoton hangsúllyal, az autó ablakán bámulva az elé táruló tájat.

Összenéztünk Taehyunggal egy pillanatra, majd rábólintottunk arra, amit a fiatalabb mondott.

A könyvet átvettem a másik kezembe, mint amelyikkel kinyitottam a kocsi ajtaját, és kiléptem a járműből. A könyv adott egy kísérteties érzést, ami nem tetszett benne. Vetettem rá egy pillantást, hogy jobban megvizsgáljam.

— Hé — kicsit hátrahőköltem, amikor Taehyung megbökte az arcom, aztán folytatta. — Ha aggódnál Kookie miatt, ne tedd. Csak menjünk be, és hagyjuk őt. Talán csak időre van szüksége, hogy átgondoljon valamit. És, ha jobban éreznéd magad tőle, majd később megkeresem a szobájában egy beszélgetésre.

— Oké, de... Nem túl veszélyes egyedül hagyni ilyen későn? — kérdeztem. Tudom, túlreagáltam, de legbelül úgy éreztem, hogy itt nincs biztonságban.

— Jimin, azt hiszed, valaki képes lenne bántani egy olyan izompacsirtát, mint ő? Az egész testem felteszem arra, hogy semmi baj nem fog történni vele — magyarázta, én pedig csak egy bólintással és egy apró nevetéssel válaszoltam.

— Juj.

— Mi az?

— Nem néztem volna ki belőled, hogy erre feltennéd a tested. Többet vártam tőled, Kim Taehyung — csóváltam meg a fejem, egy kicsit a nyelvemet is kiöltve.

— Végül is, ő Jeon Jungkook — vigyorgott.

Kis időre mindketten elcsendesedtünk, mire megint megszólaltam.

— Hímringyó.

— Hagyjál — ütötte meg a vállam, a szájával még mindig bugyuta vigyort formált. — Csak menjünk be, és tegyél úgy, mintha semmit nem hallottál volna, jó?

Kicsit megijedtünk, amikor hirtelen telefoncsöngés hallatszódott. A telefonom után kutattam, a bejárat felé haladva, a fiúval mögöttem.

Rápillantottam a készülékre, és láttam, hogy Yoongi keresett. Gyorsan felvettem és kihangosítottam.

— Haló?

— JIMIN! Hol vagy? Jól vagy? Hol vannak a többiek? — összenéztünk Taehyunggal, amikor hallottuk, hogy Yoongi már szinte levegőért kapkodva beszélt hozzánk.

— A bejárati ajtó előtt állok Taehyunggal, Jungkook pedig a kocsiban ül. Tökéletesen rendben vagyunk, miért, történt valami? — húztam fel a szemöldököm. Yoongi hangsúlyából ítélve, valami rossz dolog történt.

— Nem tudtad?

— Nem, miért?

— Csak... — sóhajtott, mielőtt még beszélt volna. — Gyere Namjoon irodájába, elmondok mindent.

***

— Itt vagyunk — nyitottam be az irodába. Yoongi az asztal előtt állt, Jin pedig aggodalmas tekintettel ült a kanapén.