egy csepp vér

harminckilenc

— És ez minden — fejezte be Gahyeon, miközben elégedetten keresztezte a lábait. Tudta, hogy a végén sikerül majd meggyőznie a srácokat.

Az egész csapat a tábortűz köré gyűlt, és a szokásos sorrendben ültek egymás mellett, mint máskor, amikor a tábortűz köré gyűltek. Az égen már feltűntek a hajnali szürkület rózsaszín foltjai, akárcsak egy impresszionista festményen. Csupán a hűs, reggeli szellőt lehetett hallani, ahogyan Gahyeon a története végéhez ért.

Sorra más és más arckifejezések jelentek meg az egyének arcain. Néhányak meggyőzöttnek tűntek, míg néhányan nem. Végül mindenkiben megfogalmazódott egy bizonyos álláspont, amit Gahyeon hallani akart, még mielőtt kikiáltotta volna a végleges tervet.

— Mit gondoltok, srácok? — kérdezte. A célközönség egymásra nézett.

Csend volt mindaddig, amíg az egyikük el nem határozta, hogy megszakítja azt.

— Meggyőzőnek hangzik, ahogyan a testvéred elkezdte terjeszteni az ötletet, de én szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Valami nincs rendben vele... — mondta Namjoon.

Gahyeon azon volt, hogy reagáljon a fiú véleményére, de Yoongi gyorsabb volt nála.

— Igaza van. Az, hogy megbízunk a testvéredben, könnyedén problémává válhat. Lehet, hogy egy másik emberré változtatta magát, amikor arra a helyre vitt, amit ő a saját álomvilágának nevezett. Aztán a történet elmondásával meggyőzött arról, hogy hogyan manipulálták őket, de az is lehet, ezzel a történettel pont ő akar manipulálni téged — magyarázta.

— Igen, nem bízhatunk benne ilyen könnyen. Lehet, hogy csapdába akar csalni — tette hozzá Namjoon.

Jin sóhajtott egyet, mire mindannyian felé kapták a fejüket, mintha csak tudták volna, hogy valami mondandó kívánkozik felszínre törni belőle.

— Igen, igen, mindkettőtöknek igaza van, mindez simán megtörténhet, de nem lehetünk benne olyan biztosak. Yoongi, detektívként biztosan van valami bizonyítékod, ami fedi a hipotézisedet. Nem hozhatunk döntést ilyen könnyen. Ha azt akarjuk, hogy a probléma megoldódjon, mindenképpen tennünk kell valamit érte — mondandója végeztével Gahyeon egy kicsit megkönnyebbült. A másik kettő, aki az ellenkező állásponton volt, bólintott egyet.

— Szerintem sem lenne olyan rossz, ha megpróbálnánk — szólalt fel Jimin. — Ha ismerünk olyan következményeket, mint ezek, akkor felkészülhetünk rájuk. Kidolgozhatunk egy tervet, hogy mit csináljunk, ha esetleg mégis így történnének a dolgok. Először meg kellene bíznunk a testvérében, de amint másként alakulnak a dolgok, lenne egy ellentervünk rá.

— Ez a legbölcsebb dolog, amit ma hallottam tőled, Jimin. Gratulálok — mondta Yoongi, egy csipet szarkazmussal megfűszerezve. Felállt, és mindenki felé fordult. — Oké, talán mégiscsak egyet tudok érteni ezzel a lánnyal.

— Na szóval — szólalt meg ismét Jin, miközben ő is felállt. — Többiek, Gahyeon mellett vagytok, vagy ellene? Nem haragszom meg, ha ellene vagytok, hiszen jó lenne, ha valaki vigyázna ránk, amíg eszméletlenek vagyunk.

— Ah, én mellette vagyok. Nem akarok kimaradni minden mókából, ami nélkülem várna rátok. Inkább halnék meg a mókában, minthogy a vacak eszméletlen testeteket őrizgessem — mondta Jungkook, szeme sarkában Gahyeont vizslatva. Igazából csak meg akart róla bizonyosodni, hogy biztonságban lesz. Meg akarta védeni minden áron.

— Oh, köszönjük, Kookie. Meghatódtunk — szipogott Yoohyeon szarkasztikusan. Tekintetét ezután a húgára terelte. — Rám is számíthatsz. Látni akarok mindent, és mihamarabb véget vetni neki, amint lehetséges.