egy csepp vér

huszonhárom

Harmadik felvonás.

YOONGI

— Hogy mi? — döbbentem le, és azt kívántam, bárcsak minden, amit az imént mondott, csak egy rossz tréfa legyen.

— Sajnálom, hyung. Nem akartuk, hogy tudd, mert gondoltuk, hogy ki fogsz akadni rajta. Ez az egész már elkezdődött múlt héten, Jimin már akkor elmesélte nekünk, de akkor még jól volt, szóval nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget — Hoseok lehajtott fejjel próbálta elmagyarázni a helyzetet. — Mint észrevehetted, elég sokat alszik mostanában. Ez azért van, mert mindig kimerülten érzi magát. Próbáltuk azt hinni, hogy ez csak a tegui kirándulás miatt van, de nem. A helyzet sokkal rosszabb annál.

— Miért csak most mondtad el?

— Próbáltunk jó alkalmat keríteni rá, hogy elmondjuk — mondta, felém sétálva. Láttam rajta, hogy megpróbál nekem mindent a legjobban elmagyarázni, és ezt értékelnem is kellett volna, de nem tudtam... Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy mennyire nem akartam többé az egyik tagot ismét szenvedni látni.

Ez egy olyan sztori volt, amire többé nem akartam emlékezni.

Már tudtam, azért titkolták el előlem, hogy megtarthassam a józan eszemet. Nem akarták megismételni, és ezzel együtt kísérteni a múltat: abban az időben elég ramatyul voltam lelkileg, és ez az idő múlásával csak rosszabbodott. Szerencse, hogy a srácok ott voltak. Jimin pont akkor csatlakozott hozzánk, miután két éve megalapítottuk a csapatunkat.

Az egyik legközelebbi barátommá vált, és ez azt eredményezte, hogy egyben a detektívtársam is lett.

Nem hagyhatom őt is szenvedni. Főleg nem így.

— Hyung — sóhajtott, a vállamra téve a kezét —, tényleg sajnálom, hogy csak most tudattam veled.

Válaszként bólintottam. Fájt a szívem, mert úgy éreztem, mintha cserbenhagytak volna, de próbáltam megőrizni a hidegvérem, és nem megtenni azokat a meggondolatlanságokat, amiket a múltban.

— Ki tud még erről? — kérdeztem.

— Namjoon és Jin.

— Beszélnem kell Namjoonnal.

***

SEOKJIN

Mindkét lányt az emeletre vezettem. Egész út alatt, míg a nappaliból a legfiatalabbak szobájába tartottunk, szinte nem is kommunikáltunk. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy nem mondtuk el Yoonginak korábban a történetet. Elég csúnya húzás volt tőlünk, de csak az ő érdekében tettük.

Még mindig előttem van a nézése, miután elmondtam neki, amit akartam.

Még úgy is, hogy szinte rá sem néztem az arcára, vagy csak lopva pillantottam rá, mert nem akartam bűnösnek érezni magam miatta. Csak azt tettem, amire Namjoon kért. Azt is hozzátette, hogy az lenne a legjobb, ha a többiek se tudnának róla egy ideig. Király. Bár nem, mintha Taehyung egy kicsit furának vélt volna bármit is reggel.

Mélyet sóhajtottam, ahogyan megközelítettük a szobát.

Sose gondoltam volna, hogy egy ócska kis újságcikk miatt kezdeményezett nyomozás akár az életünkbe is kerülhet. Tudtam, ezt csak amiatt csináltuk, hogy visszakaphassuk a munkáinkat, de az is biztos, hogy ez a legveszélyesebb ügy, amibe valaha belekezdtünk.

— Jin, minden rendben? — kérdezte Gahyeon.

Mosolyogva bólintottam.

— Minden. Tökéletesen jól vagyok — válaszoltam.

Lassan nyeltem egyet, ahogyan a tenyerem a kilincsre ráfűztem, és lenyomtam azt, lassan kinyitva az ajtót, nehogy ismét megijesszem Jimint.

Amikor sikeresen kinyílt az ajtó, azt figyeltem, ahogyan a lányok arckifejezése egy pillanat alatt megváltozik.

Rálátásuk volt Jiminre, és látták – mert nem lehetett nem látni –, milyen rossz állapotban volt. Az arca sápadt volt, a pufi orcája eltűnt, mintha már hetek óta nem evett volna.

— Egyedül hagylak egy kicsit benneteket, hogy beszéljetek Jiminnel — mondtam a lányoknak, akik illedelmesen bólintottak. — Vigyázzatok rá, amíg távol vagyok — az ajtó fele fordultam, hogy kimehessek, mire Yoohyeon hangja visszahúzott.

— Várj, Jin! Azt hiszem, rád is szükségünk van.

— Miért?

— Mellette kellene, hogy maradj. Szerintem szüksége van egy társra — magyarázta az idősebb lány.

— Oké, legyen, de akkor legyetek gyorsak, mert nekem is van még mit elintéznem — válaszoltam.

Beszélni akartam Yoongival, de végül beláttam, Yoohyeonnak igaza volt abban, hogy Jiminnek kell egy társ, aki mellette van.

A fiú, akihez jöttünk, ebben a pillanatban a kezeit bámulta, majd lassan felnézett ránk, és elmosolyodott – nem valódi mosoly volt, mert nem tudta vele eltakarni az ijedt ábrázatot az arcáról.

— Akkor Jimin, most már elmondhatod, mi történt — mondtam, reménykedve a válaszában.

— Hát... — kezdte. — Nem emlékszem mindenre pontosan, de megpróbálom elmondani, amit tudok — mondta, és megköszörülte a torkát két mondat között. — Egy fekete alak üldözött egy sötét folyosón. Aztán valahogyan a földön találtam magam, szaggatottan vettem a levegőt, és valami fehér füstcucc jött ki a számon. Nem nagyon értettem semmit, de ez minden, amire emlékszem. Nem akartam korábban elmondani a srácoknak, mert nem akartam, hogy aggódjanak értem. Ezért akartam először veletek beszélni, lányok, hiszen nektek már voltak hasonló álmaitok.

— Hát... — vett egy mély sóhajt Yoohyeon, a frusztráltság az egész arcára kiült.

— De mi sosem gyengültünk el egy álom után, nem igaz, unnie? — kérdezte Gahyeon, a nővéréhez fordulva.

— Hogy őszinte legyek, velem már történt meg ilyesmi — mondta, mindannyian meglepődve néztünk rá. — És tudom, mi történik most Jiminnel pontosan.

— Rossz? — kérdezte Jimin kíváncsian.

— Igen, mert ha nem cselekszünk azonnal, az életedet is elvesztheted, ezzel elkövetve egy hibát, ami miatt mind veszélybe kerülnénk — magyarázta keresztbe tett karral. — Tulajdonképpen, ez kapcsolódik ahhoz a hibához is, amit elkövettem.

— Miért csak most mondod? — kérdeztem. Ha tudta, hogy mind veszélybe kerülünk, akkor előbb figyelmeztethetett volna minket! De nem, Jimin élete már veszélyben is van.

— Sajnálom, csak megijedtem — préselte össze az ajkait Yoohyeon.

— Nincs semmi baj, unnie, csak mondd el, és tudunk figyelni rá.

— Szóval... Mind tudjátok ugyebár, hogy ezek a rémálmok mögött a testvéreink állnak... — mondta, Gahyeonra nézve. — Ők irányítják, ami odabent történik, mert nekik ez az egyetlen módja, hogy kapcsolatban maradjanak a külvilággal. Nem szabad hagyni, hogy elkapjanak, mert különben részesei lesznek az életednek, ezt jelenti a fehér füst, de ez egyben a lelked egy része is. Emiatt lesz Jimin egyre gyengébb, mikor rémálma van. És, ha most nem avatkozunk bele, Jimin el fog tűnni, a testét pedig megszerzi az a lány, amelyik az álmában feltűnt.

— Van egyáltalán valamilyen módja, hogy közbeavatkozzunk? — kérdeztem, mire Yoohyeon csak bólintott egyet, ezzel megcsillantva a reményt számomra.

— Van egy, és elég könnyű megcsinálni.

— És mi az? — érdeklődött Jimin.

Yoohyeon a húgára pillantott vigyorogva.

— Egy dolog, amit adtam Gahyeonnak... Egy álomfogó. Szereznünk kell egy álomfogót.