Verseim

•Gyötrelmes éjszakák•

Halványan az arcod bukkan fel álmomban,
Mégis sokszor álmatlanul ülök az ágyamban.
Arcodnak alakja hamar eltűnik,
Fejemet a gondolatok felütik.

Álmatlanságom nem érhet véget,
Hát nem szenvedtem én már eleget?
Életem fonala már rég szakadozik,
Értem még a légy sem siránkozik.

Még mindig gondolkodva ülök ágyamon,
Mint hontalan madár az ablakpárkányon.
Eleget szenvedtem én már, hidd el!
Pedig én a szerelembe sose hittem.