Verseim

•Drágakövek•

Mint ahogy milliónyi égből csöpögő könnycsepp,
Mint ahogy én már csak emlékeidben élek,
Úgy űz a félelem, elűzi a napsütést szívemből,
S megszólal újra a hang, valami zaj a lelkemből.

Szikrázó gyémántok, drága folyékony kövecskék,
Sziporkázó szemedben s kőszívedben meddig élek még?
Fénylő sugarak rejtik el a tornádót vérző testemben,
Érzem a bizsergető jelenléted a felvillanyozott levegőben.

Várom az érintésed, mert attól élek,
Várom a hangod, mert az ad vak reménységet.
Várom a mosolyod, csókod s két karod,
Itt van meggyötört szívem, csak ennyi, mit adhatok.