Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

1. Fejezet

Jackson

A sötét, rideg kinézetű folyosón haladok,  egyre közelebb érve célomhoz.  A terembe belépve, odaléptem  kutató társamhoz, aki vizsgált egy fekete,  hosszú hajú nőt.  A pocakjára vetettem egy pillantást,  már szépen gömbölyödött,  nem sokára szülni fog,  amit már izgatottan várunk,  sikerül-e kutatásunk.

Nem lepődnék meg,  ha megint sikertelen lenne,  rengetegen haltak bele a szülésbe,  és még többen halva jöttek a világra.

- Mikorra van kiírva? - kérdeztem a mellettem álló személytől. 

- Ma,  vagy holnapra várható.  Most kapja meg az utolsó injekciókat, eddig nem történt semmi,  ami rendellenességre utalna.  Lehet ma alkottunk egy új fajt - mosolygott el kissé őrült arcot felvéve. 

Utálom ezt a szörnyeteget,  csak azért vagyok mellette,  mert apám megparancsolta,  nem vagyok én olyan elvetemült,  hogy emberek életével játszak.

Szegény nőre pillantok,  ki nem tudja miről beszélünk,  csak úszik az árral,  meg sem mer mukkanni,  pedig látszik,  nem sokáig bírja visszatartani sírását. 

Ezeket a nőket,  kiken kísérletezünk,  vagy az utcáról szedtük össze,  vagy a fel bérelt embereink rabolták el,  itt nem egy két kísérleti nyúl fordult már meg.  A hányinger kerülget,  ha arra gondolok,  én segédkezek ezeknek,  az embernek nem nevezhető személyeknek. Csak az vezérel,  hátha be tudom mártani őket a hatóságoknak,  de ezen az sem segítene,  sok áldozat volt,  és egyiket sem tudjuk visszahozni,  nem mellesleg én se úsznám meg,  hisz ugyanúgy bűnrészes vagyok. 

A saját apám egy féreg,  akinek nem kellene szabad lábon lennie,  megőrült ettől az értelmetlen kutatástól,  neki csak egy szoba kellene a diliházban.

-Rendben,  amint beindul a szülés értesíts! -utasítottam.

Előkészítette az injekciókat,  megragadta az áldozat csuklóját,  majd beledöfte a tűket egyesével.  A nő visított a hírtelen ért fájdalomtól,  folytak könnyei, már szinte hörgött, elfordítottam róla tekintetem,  nem bírok ránézni,  én nem akarom ezt művelni.

Kiléptem a laborból,  a falnak támasztottam fejem,  majd elmerültem gondolataimban.

Eldöntöttem. 

Nem csinálom ezt tovább,  nem félek apám haragjától,  lelépek innen.  Megvárom még a holnapot,  s ha épségben megszületik a baba,  akkor elviszem,  elmenekülök vele. Nem hagyhatom,  hogy kísérletezzenek rajta,  legalább neki segíthessek,  ha eddig nem tudtam senkinek. Bár az is lehet,  most sem jön össze,  de erről meg kell bizonyosodnom.

Hazaérve vettem egy kellemes zuhanyt, majd bebújtam az ágyba,  de nem nagyon akart álom jőni a szememre.  Kimásztam a puha ágynemű közül,  megkerestem a bőröndöm,  behajigáltam a fontosabb cuccaimat,  ha szükség lesz rá,  kéznél legyen.

Felhívtam legjobb barátomat,  aki pár várossal arrébb lakik, és tisztában van vele mivel is foglalkozok.  Elmondtam neki mit is tervezek,  persze rögtön beleegyezett,  mehetek hozzá, befogad minket,  ha lesz olyan, hogy mi, de a remény hal meg utoljára.

Előkerestem a félre rakott pénzt, amit rosszabb időszakra tartogattam, ezt is elrakva biztos helyre, mégsem támaszkodhatok teljes mértékben Jooheon-ra.

A telefon csörgése rondított bele az éjszakai csendbe, fülemhez emeltem a készüléket, s a féreg szólt bele.

- Elkezdődött, siess! - ennyi infó pont elég volt, megragadtam a slussz kulcsomat, bepakoltam bőröndöm a kocsiba,  majd elindultam a laborba.

Beléptem a szülőszobába, rajtam kívül csak az orvos,  és a vajúdó nő tartózkodott. Ilyenkor csak ennyien vagyunk,  amúgy sem nagy létszámban tevékenykedünk itt,  apám meg biztos megint belőtte magát,  mint általában.  A nő ordítozott,  már jó pár órája,  verejtékében úszva,  mire megszületett a gyermek,  elvágta a szülész a köldökzsinórt,  a baba sírni kezdett,  ami jó jel volt,  élve jött a világra,  az anyuka mosollyal a szája szélén hunyta be szemeit örökre.  Előtte szemeimbe nézve motyogta,  hogy vigyázzak az apró újszülöttre.

Az orvos megmosdatta, bepólyálta az új jövevényt.

Itt az idő!

Megragadtam az asztalon lévő első dolgot,  ami a kezem ügyébe került,  és amíg nem figyelt a férfi, leütöttem,  majd elterült a padlón.  A biztonság kedvéért,  összekötöttem kezeit,  s lábait,  felkaptam a földről a síró apróságot, majd elhagytam a színhelyet. 

Az autóban elhelyeztem az anyósülésen a kicsit,  majd olyan sebesen léptem a gázba,  mint még soha.  Tudtam,  simán lenyomozhatják a járművet,  így leparkoltam,  kiszedtem a csomagtartóból a bőröndöm,  s az anyósülésről a csöppséget,  a telefonomból töröltem  a hívási előzményeket,  nehogy rájöjjenek,  hol rejtőzködöm. 

Fogtam egy taxit,  majd meg sem álltam Jooheon lakásáig.

Köszi,  hogy elolvastad!  Ha tetszett jöhetnek a csillagok!  😊😉