Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

8. Fejezet

Mark

- Mark mi történt? Engedj be! - dörömbölt apu a kulcsra zárt ajtón.

Tisztában vagyok a dolgokkal, csak aggódik értem, én is így reagálnék, ha a gyerekem sírva ér haza az iskolából, és bezárkózik a szobájába.

Apu vigasztaló ölelésére lenne szükségem, amellyel mindig is le tudott nyugtatni, akármi nyomta sérült lelkem, most még sem sírhatom ki magam oltalmazó karjai között.

Nem fedhetem fel senki előtt ezt az ocsmány valóm, még apu előtt sem. Ha magamtól így elkap a hányinger, mások mit gondolnának rólam, egy szörnyeteg.

Az ágyamon lévő lepedőt markolászom, eltakarva könnyes arcom, de a textil felmondta a szolgálatot, feladták a szorosan elhelyezkedő apró szálak, elszakadtak, pont úgy, ahogy szívemet darabjaira marcangolt a kínzó, égető fájdalom.

A textil szakadásának hangjára felriadva, azon kapom magam, hogy a kezemben szorongatott paplant, éles, hosszú karmaimmal cincáltam széjjel. Megrémültem tettem láttán, egy újabb lehetetlenség, amelytől újra rám tört a sírógörcs.

Mi tévő legyek? Nem maradhatok örökké a saját szobám börtönében, ez a sors jutott számomra? Régebben azt hittem, velem nem történhet semmi, úgy élhetek, mint hal a vízben, de úgy látszik nem ezt az utat szánták nekem.

Egyedül apu, és Jooheon hyung jó dolog az életemben, de ha meg tudják, mivé váltam, ők is el fognak hajítani maguk mellől, nem bírnám még azt is elviselni.

Nehezen tudom nyitva tartani szemhéjaim, apu ordibálását már csak halkan hallom, mintha víz alatt lennék, elnyomott az álmok világa, ahol egy boldog, békés életet álmodtam mindhármunknak.

Nem tudom hány órát aludhattam, de egyáltalán nem érzem magam kipihentebbnek, a fejem szétszakad, és a hasam sem repes az örömtől, muszáj valamit ennem.

Magamra kaptam a sapkám, nehogy meglássák füleim, kinyitottam az ajtót, amin beesett apukám. Egész éjjel itt ült az ajtóm előtt, arra várva mikor vagyok hajlandó beengedni!?

Ébredezni kezdett, én pedig újra könnyeimmel küszködtem, próbáltam kilökdösni az ajtón, nehogy kérdezősködjön mi bajom, de ő jóval erősebb nálam, így beljebb lépett, kulcsra zárta az ajtót, majd zsebre vágta a kulcsot.

- Markie mi a baj? Miért sírsz, és miért nem árulod el nekem a gondjaidat, hogy mi emészt téged? Tudod, hogy rám bármikor számíthatsz, én itt vagyok neked.

- A...pu! - zokogtam fel, majd bújtam karjai közé.

- Sss....nyugi, üljünk le, és elpanaszolod mi a baj - nyugtatásul megütögeti gyengéden hátam, ez már nagyon hiányzott, mindig is imádtam apu illatát, mindig képes megnyugtatni vele.

Kibontakoztam karjaiból, majd vele szemben foglaltam helyet ágyamon. Apura mindenben számíthatok, szeretem őt, és ő is viszont, ennek ellenére elfogad engem ilyennek, amilyen valójában vagyok?

Nem mondtam semmit, csak megragadva fekete sapkám, lehúztam fejemről a zavaró tényezőt, ezzel felfedve macskáéhoz hasonló füleim.

Apu nem szólt semmit, csak szájához emelte nagy kezeit, szemeiből többféle érzelmet lehet kiolvasni, döbbenetet, szomorúságot, fájdalmat, egyben szánalmat.

Tudtam, nem érdemlem meg, hogy szeressen, ki szeretne egy olyat, mint én.

- Markie, mióta..? - Csak ennyit tudott kinyögni, mit vártam?

- Ma délután történt. Mi történik velem, apu? - estem kétségbe.

- El kell mondanom valami fontosat, készen állsz rá? - kérdése megrémít, de kénytelen vagyok megtudni, így csak bólintottam egy picit.

- Lehet fel fog zaklatni, de kérlek hallgass végig! - Apu szemei szinte könyörögtek, látszott rajta, fél a reakciómtól.

- Amikor fiatal voltam, apám megzsarolt, hogy segédkezzek a kísérleteiben, te annak a kísérletnek az eredménye vagy.

- M..mi, ez lehetetlen? - Nem hiszem el, apu nem tenne velem ilyet!

- Elleneztem az egészet, de késő volt, megszülettél, ezért elhatároztam, elhozlak onnan, és felnevellek, mint saját gyerekem, rendes ember fiúként.

- Neem vagy az apám? Miféle szörnyeteg vagyok? Tűnj a szemem elől, nem akarlak látni - sírásom hisztérikussá vált.

- De....

- Nem érdekel a magyarázatod, eddig azt hittem, neked számítok valamit, de csak egy kísérleti patkány vagyok, takarodj előlem, hagyj egyedül! - szemei megteltek könnyel, feltápászkodott ágyamról, majd mielőtt kilépett, csak egy szó hagyta el száját.

- Sajnálom.

Újra magányosan sírdogálok, annyi különbséggel, hogy eddig azt hittem, számíthatok valakire, de tévedtem.

Egyedül maradtam, mint a kisujjam, és nincs ennél szörnyűbb, s fájdalmasabb dolog a világon.

Sziasztok! Nem lett a legvidámabb rész, de imádtam írni. (Szeretem az olyan történeteket, ahol nem minden happy, ahol szenvednek egy kicsit, szadista lennék?😓) Vajon megbocsájt Markie Jacksonnak? 😿

Elértük az 1K megtekintést, amit köszönök nektek, imádlak titeket! 😘
Az a rengeteg csillag, és bátorító hozzászólás teljesen meghatott, nem gondoltam, hogy ennyien érdeklődni fogtok a ficim után. 😭❤

Ennek örömére a következő rész Jooheon szemszögéből íródik, és kiderül, ki a szerencsés, aki a későbbiekben a szerelme legyen.
Puszi 😘😘❤