Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

11. Fejezet

Mark

A redőny lyukacsain betörő napfény kiégeti retinám,  amint kinyitom szemeim,  melyek a sok sírástól, amúgy is rettenetesen fájnak,  alatta óriási táskák találhatók,  nem mellesleg vörösek,  s duzzadtak könnyeimtől.  Hasogat a fejem,  melyhez odakapom kezem, vagy inkább már mancsnak,  tappancsnak nevezném,  nevetséges vagyok,  még magam számára is,  egy macska,  képtelenség,  egy vicc.

Bárcsak egy rossz rémálomból ébredtem volna,  és mintha meg sem történtek volna a tegnapi események,  nem vallanék szerelmet Wonhonak,  csak hazafelé sétálnék boldogan,  gondok nélkül,  apuval és Jooheon hyunggal ünnepelném a születésnapom, helyette pedig át kellett élnem azokat a rettenetes,  fájdalmas dolgokat. 

Egyáltalán hívhatom apámnak,  azt az embert, ki felnevelt?  Egy óriási teher vagyok neki,  egy szörnyet választott,  ahelyett,  hogy élne egy normális életet,  egy csodás feleséggel,  és saját gyerekekkel,  akiket tényleg szeret,  akik biológiailag is hozzá tartoznak,  és nem olyan fattyú lények,  mint én.

Nem is merek bele gondolni,  hogy esetleg Wonho képes elterjeszteni az egész suliban,  hogy meleg vagyok,  persze csúnyább szavakkal.

Nem hiszem,  hogy hamar iskolába tudnék menni,  hisz még a lakásból sem léphetek ki,  nem hogy közösségbe.  Még mindig felfoghatatlan,  én egy kísérleti alany voltam,  vagy vagyok,  és ebben a kísérletben az „apám” is részt vett.

Most már értem,  miért nem mesélt anyámról,  mert ő sem tudta ki volt pontosan az a nő,  aki kihordott engem. Egy szerencsétlen áldozat volt az anyukám,  mit sem sejtve arról,  milyen élőlény növekszik a pocakjában.

Van értelme ennek a nyomorúságos életnek,  ha senkire sem számíthat az ember,  egyetlen családtag nélkül,  barátok nélkül. Eddig itt volt Zelo, mint gyerekkori cimbora, de már vele sem tarthatom a kapcsolatot, elmacskásodott valóm miatt. Hogyan tudnám eltüntetni ezeket a borzalmakat a fejem tetejéről?

- Markie be jöhetek? - kopogtat be az ajtón Jooheon hyung.

- Menj innen, egyedül szeretnék lenni - kiabáltam ki a szobából,  de nem hatotta meg hyungom.

- Rosszul fogalmaztam,  bejövök,  így pontosabb - ült le mellém az ágyba.  Fejemre húztam takaróm,  ne lássa a szégyelni való füleim.

- Ne takard magad  Markie. Jacks elmondta mi történt.

- Miért jöttél? - morogtam kérdésem.

- Azért jöttem, hogy megbeszéljük a történteket, nem maradhat minden úgy, ahogy most van.  Ez nem megoldás,  hogy mindketten bömböltök a szobátokban.

- Hagyj békén,  kérlek - könyörögtem. Nem akarok megbeszélni semmit,  csak az ágyamban megdögleni.

- Nem hagylak,  míg nem beszéltük. Bújj ki a takaródból,  meg ne fúlj,  és viselkedj úgy, mint egy felnőtt! Nem menekülhetsz el a problémák elől. - Igaza van, nem lehetek életem végéig egy hülye gyerek,  aki bezárkózik a szobájába hisztizni.

- Tudom,  igazad van Hyung - bújtam ki rejtekemből,  s ültem fel ágyamban.

- Gondolom, nem sok információd van arról, mi történt a születésedkor, csak felkaptad a vizet,  és elküldted apukád a fenébe. Mesélek neked pár dolgot,  és utána ítélkezz - bólintottam egyet,  hogy kezdheti.

- Tudom, azt érzed,  hogy nincs senkid,  és teher vagy a számára,  de ez nem így van. Jacksont már gyerekkorom óta ismerem,  és nála nagyobb szívű emberrel még nem találkoztam,  rajtam is segített,  mikor bajban voltam,  vigyázott rám,  sokszor le is szidott,  ha hülyeséget csináltam. Azon a bizonyos napon,  amikor hívott,  hogy mit tervez,  kissé sokkolt,  de beszédéből magabiztosság érződött,  kételyek nélkül,  egy pillanatra sem remegett meg hangja.  Tudta mire vállalkozik,  még sem tántorodott el tervétől.  Húsz éves fejjel,  képes volt apává válni,  csak azért,  hogy normális gyerekkorod,  életed legyen. Emlékszem,  amikor azt mondtam,  veletek tartok Amerikába,  hogy jó mókának tartom a bujkálást,  kikelt magából, és lekiabálta a hajam a fejemről. Már az első pillanattól kezdve úgy védett,  mintha a saját gyermekéről lenne szó.  Valami olyasmit mondott,  hogy neked ez nem szórakozás,  és nem a saját érdekeit nézi,  hanem a tieidet. Szerencsésnek mondhatod magad,  hogy ennyire törődik veled,  az én vér szerinti szüleim képesek voltak kidobni az utcára,  mikor megtudták, meleg vagyok - a hallottak újabb könnycseppeket csaltak szemembe.

- És miért kísérleteztek anyámon?

- Erről csak annyit tudok,  amennyit Jacks mesélt. Terhes nőkön végeztek kísérleteket, hogy a gyerekek hibridként jöjjenek világra,  de rajtad kívül egy egyed sem maradt meg, téged Jackson elhozott,  és hárman menekültünk ebbe a városba. Jacks magától sohasem lett volna képes ilyen szörnyűségekben részt venni,  az apja kényszerítette rá.  Szörnyen érezte magát,  hogy végig kellett nézni, ahogy elpusztulnak az alanyok.

- Ez szörnyű - kaptam kezem szám elé.

- Anyámról tudsz valamit?

- Sajnos róla nem - sóhajtott egy mélyet,  majd folytatta.

- Kérlek beszélj Jackssel is,  és próbáld megérteni az ő helyzetét,  ő is szenved,  nem csak te.

- Rendben.

- Később elintézzük,  hogy magántanuló legyél, és kezdenünk kell a füleddel is valamit. Nem vagy éhes? - zárta le a témát.

- De az vagyok,  majd ki lyukad a hasam.

- Gyere cica,  sütök neked palacsintát - húzta meg egyik fülem.

- Hé, ne hívj így, és remélem van itthon barack lekvár - duzzogtam megnevezésemen.

- Ok cicus, és van lekvár is - kacagott fel.

- Hyung! - kiabáltam rá, mivel nem hagyta abba cukkolásom.

Képes leszek megbocsájtani,  annak a személynek,  kit mindennél jobban szeretek?

Sziasztok!  Kicsit később hoztam a részt,  mint általában,  de remélem megérte rá várni. 😉😊