Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

33. Fejezet

Mark

Az ebédszünet után  hamar elrepült az idő, a két spanyol óra egy huzamban rendesen lefárasztott. Nem értem,  miért kell a heti két órát egyszerre letudni,  helyette tarthatták volna más napon is őket,  akkor kevésbé lenne ilyen megterhelő. 

A történelmet nagy nehezen át vészeltük,  majdnem sikerült elaludnom,  a szemeim lassan feladták a szolgálatot,  de a csengő fülsüketítő hangja kizökkentett kábulatomból.  Azt sem tudom,  hogyan sikerült leírnom,  amit tanárunk diktált számunkra,  annyira nem bírtam koncentrálni. 

Padtársam sincs jobb állapotban,  még a zajláda se volt elég ahhoz,  hogy álmaiból vissza találjon a valóságba. Rázogattam,  hátha méltóztatik felkelni,  mivel már végeztünk mára.

Nyöszörgött,  folyt a nyála, pufi arca a padnak nyomódott, úgy nézett ki,  mint egy aranyos hörcsög. Egy atombomba is kevés ide,  ahogy látom,  így felkapva a legalább tíz kilós könyvet,  és a padra hajítottam. A hangos csapódásra hirtelen pattant fel helyéről,  úgy bámult rám,  mintha szívott volna.

- Ideje indulnunk,  már csak ketten maradtunk,  addig szundikáltál - raktam el felszerelésem táskámba. 

- Dög unalom volt,  mit vártál?  - dörzsölte meg nagy szemeit.

- Alvás helyett velem is dumálhattál volna - léptem ki a teremből.

- Bocsi,  de este nem aludtam jól - magyarázkodott.

- Ajj, jól van,  kibírtam nélküled is,  de letörölhetnéd a nyálad az arcodról,  elég undorító - grimaszoltam.

Az iskola előtt tolongtak az emberek,  alig lehetett közlekedni.  A tömeg középpontjában Hoseok és Zelo állt,  körülöttük feszülten,  kicsit sem jóhiszeműen figyelték az eseményeket a diákok.

- Meg is érkezett a hős szerelmes párja - szólalt fel Zelo rám tekintve,  mire mindenki felém kapta pillantását.

- Miről beszélsz? - értetlenül figyeltem az eseményeket.

- Ne tedd a tudatlant,  hisz láttalak titeket a parkolóban,  ahogy faljátok egymást.  Nem szégyen a szerelem,  de két férfi között hányingert keltő - kacagott fel, látszott arcán a felsőbbrendűség. 

Hoseok holt sápadtan bámult ki fejéből,  mintha itt se lenne.  Hogy lehet valaki ilyen gerinctelen féreg,  hogy bele kever ártatlanokat a hülye bosszújába? Persze ahhoz nem volt elég esze,  hogy az elején rákérdezzen arra,  hogy vonzódom-e Lisához,  helyette ilyen marhaságot művel.  Egyáltalán egy másodpercre is gondolt arra, hogy mi barátok vagyunk?

- Megverem - remegett a dühtől Minseok.

- Ne tégy semmi hülyeséget, majd én megbeszélem vele - próbáltam nyugtatni.

- Megbeszélni? A múltkor is csevegtetek, azért vagytok ki dekorálva? - értetlenkedett.

- Igazad van, de ezt nekem kell elrendeznem - hagytam ott barátom,  s Junhongtól pár lépésnyire álltam meg.

- Mit képzelsz?  Azt hiszed ezzel árthatsz nekem,  úgy is mindenki értesült rólam,  és megvetnek,  de Wonhot minek kevered bele? - ragadtam meg pólója nyakánál.

- Megérdemled - próbált megütni,  de Hoseok kezdeti sokkjából kitörve,  mellettem termett,  és elkapta támadóm karját.

- Miért vagy ekkora féreg?  Te is tudod,  hogy nem történt semmi - vicsorgott rá az alacsonyabb szőkeség.