Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

23. Fejezet

Jackson

A kanapén ülve, Markkal az ölemben nézünk valami nyálas sorozatot, nem is tudom miről szól, de Mark rajong érte, így muszáj néznem nekem is.

Pironkodott, mikor kértem, üljön csak az ölembe, amit nem értek, hisz tegnap habozás nélkül megtette, sőt csókolóztunk is. Meg kell szoknunk ezt a felállást, miszerint egy pár lettünk.

Egy másodpercre sem pillantottam a képernyőre, szerelmem nyaka jobban vonzza tekintetem, így apró puszikkal lepem el az említett területet.

- Hyung - halkan nyögött egyet.

- Mi az, nem tetszik? - kérdeztem kiskutya szemeket meresztve, majd visszatértem puha bőre csókolgatásához.

- De, nagyon is tetszik. De Jooheon hyung meglát..hat - olyan aranyos, ahogy nem tud uralkodni hangján.

- Nem baj, ő azt mondta ne előtte csináljunk ilyeneket, de nincs itt. És ha meglát, akkor mi van? Megdorgál egy kicsit, és ennyi. Kibújtak a füleid - nyomtam szájára egy csókot.

- Ha ideges vagyok, vagy ha a közelemben tartózkodsz, és ilyeneket csinálsz, nem tudok arra is koncentrálni, hogy ne jöjjenek elő! Már valamennyire tudom irányítani - magyarázott zavartan.

- Ó, akkor én vagyok a hibás? Elvonom a figyelmed a szexi testemmel? - húzogatom fel-le szemöldököm.

- Azért ne telj el magadtól ennyire! - csapott vállamra.

- Jó, nem vagyok a legdögösebb pasi, de eddig nem panaszkodtak rám - kacsintottam felé.

- Nekem te vagy a leghelyesebb, és legdögösebb. Mostantól ki sem léphetsz a házból nélkülem, még elcsábít valaki mellőlem! - bújt el nyakhajlatomban zavarában.

- Csak nem féltékeny a drága? A tiéd vagyok, és te az enyém. Nem érdekel rajtad kívül senki, te vagy számomra a legszebb fiú a világon - simítottam meg hátát, újra dorombolni kezdett.

- Olyan édes vagy, amikor dorombolsz - cirógattam meg puha pofiját.

- M..már többször is hallottad? - sokkolódott le.

- Igen, tegnap reggel is hallottam, nagyon aranyos, sőt imádom, innen tudom, hogy jól esik, amit teszek veled - szavaimtól újra úgy néz ki, mint egy érett paradicsom.

- Ezt meg sem hallottam, de már annyira tudom kontrollálni magam, hogy közösségbe menjek, szeretnék újra iskolába járni.

- Nem jó neked úgy, hogy csak vizsgázni járj be? Féltelek, nem is merek bele gondolni, mi lenne belőle, ha kitudódna - szorítottam még közelebb magamhoz.

- Unalmas itthon, egész nap be vagyok zárva, kell a tér, hiányzik a nyüzsgés. Én is félek, de nem maradhatok örökké a lakásban, és óvatos lennék.

- Rendben, de képes leszel irányítani? - nem tetszik ez nekem, de belementem.

- Igen, bízhatsz bennem. - Ha azt mondja képes rá, akkor nem akadályozhatom benne, már lassan felnőtt férfi, mellesleg egyenrangú partnerem, nem szabhatom meg neki, mikor lépjen ki a lakásból.

- Én bízom, de aggódom érted. - Csak ő számít nekem senki más, a széltől is óvnám, ha lehetne.

- Vigyázok magamra, nem lesz gond. Ha ideges vagyok, rád gondolok, és lenyugszom.

- Hogy lehetsz ilyen kibaszott aranyos, ez már bűn? - csak egymást bámultuk, észre sem véve, hogy nem csak ketten tartózkodunk a nappaliban.