Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

27. Fejezet

Mark

- Biztos megleszel? - kérdezte Hyung, az arcomat két keze között tartva.

- Igen, muszáj kiderítenem, hogy ki akar ártani nekem - fogtam kezembe egyik kezét, majd pusziltam meg.

- Tudom mit érzel, de nem akarom, hogy tönkre tedd magad, amiért terrorban tartanak a diáktársaid. Kérlek maradj itthon - győzködött tovább, mint a reggeli készülődésem során nem tudom hányszor.

- Nem tehetem, és nyugodj meg, tartom magam, nem lesz gond. Tegnap az új osztálytársam megvédett, de nem kell engem se félteni, Krist is padlóra küldtem a rugó technikámmal - próbáltam felvenni egy apró mosolyt, nem sok sikerrel.

- Markie, tudom hogy képes vagy megvédeni magad, de mi van, ha jön egy Krisnél is mocskosabb, és durvább srác, akinél nem tudod bevetni a rugó technikád? - aggodalmaskodott tovább.

- Hidd el, nála rosszabb már nem lehet, ő a suli alfahímje, sőt jól el is verték helyettem, nem lesz vele baj, a kisebb szurkálódásokat pedig kibírom.

- Jó elengedlek, de ha valami gáz van, hívj, és már megyek is érted - nyomott egy puszit számra.

- Rendben. Csak öt órám lesz, az nem vészes. Drukkolj, hogy ne Zelo legyen a bűnbak - öleltem át.

- Reménykedjünk benne - szorított még közelebb magához.

- Most már tényleg mennem kell, ha nem akarok késni - bontakoztam ki karjaiból, majd felhúztam tornacipőm.

- Vigyázz magadra, édes - vont egy szenvedélyes csókba, amit sajnos nem élvezhettem sokáig, hisz vár a kötelesség.

- Majd jövök - felkaptam a gördeszkám, majd kiléptem a lakásból.

A tegnap éjszakát végig sírtam Hyung karjaiban, ezért vörösek, s duzzadtak lettek szemeim, de egy cseppet sem érdekel.

Nem tudom hogyan vészelném át ezt az időszakot Hyung nélkül, a szerelme nélkül. Így sem egy leányálom az életem, képes lennék befordulni, s bántalmazni magam, de ebben Hyung vigasztaló szavai, édes becézgetései megakadályoznak. Ahogy ismerem, magát hibáztatná, ha ténylegesen megtenném, nem akarom, hogy boldogtalan, szomorú legyen miattam, így el is vetettem borzalmas ötletem.

Ha nem lenne velem Hyung, lehetséges, hogy már nem ezen a világon lennék, ezért nagyon hálás vagyok, már csak ő miatta élek, akár halnék is érte, lehet túl nyálasan hangzik, de így érzem. Amit iránta érzek, az nem csak szimpla vonzalom, hanem igaz szerelem, ami már nagyon régóta meglapult a szívemben, de most értem el oda, hogy megleljem, s elfogadjam. Egy iciri-picirit komolyodtam, felnőttem Hyunghoz, és ki merem jelenteni, hogy ő is ugyanúgy szeret engem, mint én őt.

Mikor már azt hinné az ember hogy minden rendben van, és boldog, jönnie kell valakinek, aki belerondít az idillbe, mert nehezen viseli el mások boldogságát.

Még ha lennének ellenségeim, de egy darabról sem értesültem, akkor miért akarnak bántani?

Kétségek között szenvedek, nehezen hiszem, hogy Zelo ártana nekem, de a Wonhotól hallottak teljesen elbizonytalanítottak. Csak egy kérdés fogalmazódik meg bennem: ha ő terjesztette el a nemi identitásom, miért tette?

Nem gondolom, hogy olyan rossz barát lettem volna, hogy megtegye ezt velem, már ha hihetek Wonho szavainak. Tudom, hogy rég beszéltünk, de ez nem indok, hogy erre folyamodjon.

Ő mindig is egy barátságos, életvidám fiú volt, vagy csak egy álca az egész személyisége?

Még én sem ismerem az igazi Zelot, ahogy engem sem ismer igazán senki, csak a családom, ami kemény két főből áll.