Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

29. Fejezet +Kihívás

Jackson

Az ajtó halk nyikorgással nyitódott,  és hangos csapódással be is záródott,  így a konyhából a bejárathoz lépkedtem,  hogy megnézzem,  ki is bántja szegény faajtónkat. 

Ma korábban végeztem a munkámmal,  ezért hamarabb haza tudtam jönni,  így nem számítottam egy darabig társaságra,  hisz Mark oda volt suliban,  Jooheon pedig gondolom Minnél alszik.

Amint odalépkedtem otthonunk bejáratához, szerelmem könnyes szemeivel találom szembe magam,  amik kétségbeesetten könyörögnek azért,  hogy vigasztaljam meg gazdájukat.  Szavakba se kellett foglalnia kérését,  máris ott termettem tőle pár centire,  majd magamhoz szorítottam.

Érzem,  ahogy erőtlenül csuklik össze karjaimban,  nem bírják megtartani remegő lábai vékony testét, így felkaptam ölembe,  úgy vittem be szobánkba,  mint egy hercegnőt.

Arcát nyakamba fúrta,  úgy zokogott fel,  feje búbjára nyomtam apró puszikat,  próbálva megnyugtatni,  de nem tűnt hatásosnak.  Lefektettem közös ágyunkba,  majd elindultam a konyhába,  hogy jeget hozzak,  mivel szeme körül szépen lilulni kezdett,  s nem kicsit duzzadt meg az említett terület,  de csuklómnál fogva visszahúzott.

- Ne hagyj itt! - nyögte ki ezt a pár szót, mely szívemig hatolt.  Mit műveltek veled Mark,  hogy így összetörtél?

- Csak egy pillanat,  hozok jeget,  meg fertőtlenítőt - pusziltam homlokára nyugtatásként,  hogy vissza jövök hozzá,  nem lesz egyedül hagyva.

- Nem kell,  csak maradj velem - végül nem tudtam ellenállni neki, így lefeküdtem mellé,  karjaimba zártam,  majd ha kissé lenyugodott,  behozom a szükséges dolgokat,  amúgy sem engedné,  ahogy ismerem. Tiszteletben tartom kérését,  és a plüssmacija leszek,  amit imád szorongatni.

- Ssh...itt vagyok veled szerelmem,  minden rendben lesz - simogattam apró hátát.

A sírása mintha alább hagyott volna,  még kissé pityergett,  de már nem zokogott úgy,  mint pár perccel ezelőtt.

- Markie,  mi történt veled,  hmm?  Kérlek ne sírj,  azt szeretem,  amikor majd ki csattansz a boldogságtól,  s beragyogod mosolyoddal az egész lakást,  vele együtt a szívemet. - Olyan védtelen,  olyan törékeny,  ha lehetne,  ki sem engedném védelmező ölelésemből,  az ő helye csak is itt lehet,  sehol máshol.  Már szinte fizikai fájdalmam van,  ha csak pár miniméterrel távolabb van tőlem.

Miattam is rengeteget szenvedett,  s most,  hogy boldogok lehetnénk,  jön egy hülye kölyök,  aki mindent elront.  Még nem tudom biztosan ki lehet az a szörnyeteg,  aki bántotta az én szívem csücskét,  bár sejtem,  de készülhet,  nem ússza meg tettét,  ha rajtam múlik.

- Zelo - csak ennyit mondott, de elég volt, hogy ideges legyek.

- Az a büdös kölyök,  majd én elintézem,  hogy ne tudjon lábra se állni - morogtam.

- Nem kell,  én már elintéztem - meglepődtem megszólalásán. Mark lerendezte azt a colos gyökeret? Tudom,  hogy nem kell úgy bánnom Markkal,  mint egy virágszállal, hisz mégis csak férfi,  de nem hittem,  amit hallottam.

- Te megverted? - kérdeztem rá a megerősítés kedvéért.

- Igen,  ilyen meglepő? - szája szélén apró mosoly jelent meg.

- Hát nem gondoltam, hogy ilyen kis harcias vagy,  kezdhetek félni,  mi lesz, ha rossz fát teszek a tűzre - töröltem le könnyeit.

- Te is tudod,  hogy sosem bántanálak - fogta meg kezem,  majd arcára tette.