Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

40. Fejezet

Jackson

A sötétség leple alatt az autót hátra hagyva, gyalog közelítettük meg a raktárépületet.

Az autóban megosztottunk Minseokkal pár információt, mégsem hagyhatjuk, hogy teljesen tudatlanul csöppenjen bele ebbe a veszélyes küldetésben.

Némán hallgatta végig a tényeket, bár látszott rajta, hogy nehezen fogta fel a hallottakat. Nem szörnyülködött, amint tudatosult benne Markie kiléte,  még vissza fordulhatott volna,  neki nem kötelező itt lennie,  de itt van velünk,  ezt nagyra becsülöm.

Jooheonnak igaza van,  mint általában. Minseok nem fogja cserben hagyni barátját,  hiába van a kezében eme információ.

Most már egy kis ellenszenvem sincs a fiú felé,  bebizonyította,  hűséges barátja Marknak, és az is marad,  akár még jóban is lehetünk,  ha sikerült megmenteni Markiet. 

A megbeszélték alapján  én haladok elől,  középen Minseok,  és végül Jooheon leghátul,  így vigyázva a legfiatalabbra.

A raktárépület hátsó bejáratán lógunk be,  de tisztában vagyunk azzal,  hogy le fogunk bukni,  mivel ők invitáltak ide,  simán elől is beléphettünk volna az épületbe,  de a remény hal meg utoljára.

Nem kellett csalódnunk,  több őr is nekünk rontott,  hiába voltunk hárman,  tíz a háromhoz,  nem a legjobb arány.

Előkaptam övemhez erősített bicskám,  majd egy egyszerű mozdulattal szíven szúrtam az egyiket.

Nem teketóriáztam,  nem félek attól,  hogy emberek életét kell vennem,  azoknak, akik önszántukból ilyen helyen dolgoznak,  nincs kegyelem. Igaz én is részt vettem a kísérletekben,  nekem is ez a sorsom,  de most nem érek rá ezen agyalni,  hisz Marknak szüksége van rám.

Tettem követte két társam is,  be kell vallani,  Minseokban is van kurázsi. Azt hittem hezitálni fog,  mégis csak gyilkos válik belőle,  de tudta,  mielőtt idejött,  hogy itt vér fog folyni, nem kedvtelésből,  hanem az igazság nevében.

Az egyik őr egy késsel hadonászott arcom előtt,  az említett terület jobb oldalán okozva egy apró vágást, nem voltam olyan gyors,  hogy időben kitérjek előle. Nem törődve vele töröltem le kiserkent vérem,  majd végeztem vele. 

A hátamra ugrott egy nálam alacsonyabb férfi,  amitől elvesztettem az egyensúlyom,  így mindketten a földön kötöttünk ki.  A bicska kicsúszott markomból, kénytelen vagyok az öklöm használni ellene. 

A földön hemperegtünk,  nem kímélve a másikat,  érzem,  ahogy felszakadsz a szám széle,  de nem hagytam magam.  Megcsillant mellettem, az egyik hullába szúrt fegyver,  kihúztam belőle,  ezzel torkon szúrtam ellenfelem.

Sorba kaszaboltam a őröket,  akiket nem tudom honnan szedett össze az apám,  míg én is segédkeztem egy sem akadt.

Mire feleszméltem már csak Jooheon bírkózott egyel,  a többi a mocskos, vérrel borított földön terült el.

- Menjetek tovább,  ezt lerendezem,  és követlek titeket - ránk se nézve utasított minket a tovább haladásra.

- Megleszel? - kérdeztem barátom.

- Persze,  még megismerkedünk egy kicsit,  és már ott is vagyok. - Ez a marha még ilyenkor is a hülye poénjait hallatja.

- Minseok,  gyere - szólítottam a fiatalabbat,  aki a kését szerezte vissza az egyik halott testéből.

Egy lélekkel sem találkoztunk,  míg elértünk egy ajtóig,  és be nem nyitottunk. Szerencsére nem volt kulcsra zárva, esetleg kóddal ellátva, vagy csak ez egy csapda akar lenni.