Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

15. Fejezet

Jackson

A tegnapi beszélgetésem Markieval ráébresztett arra,  hogy Mark egy érett felnőtt,  képes volt megbocsájtani,  annak ellenére,  miket műveltem a születése előtt. 

Már nem az a pici gyerek,  akinek fogni kell a kezét,  nehogy elessen,  hanem el tud boldogulni a saját lábán,  és nincs szüksége rám.

Még nem kelt fel a nap,  de annak ellenére én már ébren vagyok,  s gondolkodom a tegnap történteken, ami számomra maga a boldogság.

Végre sikerült kibékülnünk,  bár amikor a szemembe mondta,  nem kíván tovább apjának hívni, kicsit rosszul esett,  de be kell látni,  teljesen igaza van,  nem kötelező,  hogy az apjának tartson,  nem köti hozzám semmi,  egy idegen vagyok számára.  A szívem szakad meg,  de muszáj lesz elviselnem az új megszólítást.

Emlékszem,  mikor Jooheon viccelődött velem,  hogy apucinak hívott,  akkor még nem akartam, hogy apu legyek Markienak, de most, mégis azért szenvedek, mert nem hív annak. Hülye vagyok.

Így lettem apuból, Hyung.

Számomra attól ugyanolyan fontos lesz Mark, még ha az ő nézetei megváltoztak.

Még az ágyban fekszem,  mivel ha akarnék sem tudnék kimászni innen,  Mark szorosan bújva hozzám,  karol át hosszú karjával,  egyik lábát átvetve derekamon.  A nyakamban szuszog,  mely gyengepontom,  így végig söpör gerincemen egy rég érzett, apró bizsergés.

Nem szabadna ezt éreznem ennyitől,  hisz mégis csak a „fiam” miatt történik mindez.  Nem tehetek róla,  már nagyon rég voltam olyan kapcsolatban bárkivel is, már ki vagyok éhezve, de hogy Mark váltsa ki belőlem, ez undorító, ez lehetetlen, egy mocskos perverz vagyok.

Mocorgom alatta,  hátha felkel,  de ezzel csak azt érem el,  hogy nyöszörögni kezd,  és valami kemény a medence csontomnak nyomódik.  Ha jól sejtem,  nem szoktam varázspálcákat rejteni az ágyamba,  ez csak a kis Markie lehet. 

Elönt a forróság hangjától,  és a kemény ténytől,  arcom olyan vörös akár egy paradicsom. Ennyire beteg lennék,  hogy felizguljak Markra?!

Megrázogatom a vállánál,  de csak annyit érek el,  hogy bájos baba arcát felém fordítja, kibaszott édes pofija van alvás közben.

Megpróbálkozom újra, de semmi, mennyit alszik ez a gyerek,  mint egy macska,  jé beletrafáltam,  hisz félig tényleg az.

Utolsó  ötletemként meghúzom fekete cica füleit,  amelyre rögtön felkelt,  kisebb morgások közepette.

- Hé,  ezt muszáj volt,  nagyon fájt? - nyafogott.

- Hát mivel a rázogatás nem hatott,  ezért igen,  muszáj volt - adtam egyszerű választ.

Ledermedve feküdt tovább rajtam,  mintha realizálta volna,  hogy kemény férfiassága minek nyomódott neki, ennek hatására borult vörösbe az egész feje.

Hirtelen lemászott rólam,  majd a fürdőbe vette az irányt,  elintézni a problémát. Ha belegondolok  mit művel a közös fürdőnkben, alhasam megremeg.

Jézusom Jacks, miket nem képzelsz el,  egy pedofil buzi vagy!? Nem tudom mi bajod van,  de gyorsan verd ki a fejedből,  ez nem lehet igaz.

Most értem el,  hogy beszéljen velem,  erre belerondítok a dolgokba azzal,  hogy felizgulok rá. Reménytelen eset vagyok.

Amíg Markie oda van elintézni a dolgokat,  ahogy hallom a zuhanyzást is letudja egyben,  a víz monoton csobogásán kívül nem hallani mást,  kis okos, nehogy meghalljam, mit csinál éppen, én beágyazom, majd elő szedem a mai öltözékem.

Szerencsére nem érzem rosszul magam a tegnapi lázam után,  ezért a jövőhéten vissza áll a megszokott, unalmas irodai munka, a henyélés helyett.

A csobogás abba maradt,  nem telt el két perc,  a szőkeség berontott szobámba,  egy szál törölközőben,  a vízcseppek versenyt futottak hófehér,  kissé vékony mellkason,  ki ér hamarabb, a lényeget eltakaró textil alá.

Nyelnem kellett egy nagyot a látványra,  a vizes kócos haja,  kétségbeesett tekintete izgató látvány volt.

Gondolatban agyon csapom magam,  hogy nézhetek így Markra? Ennyit változott volna a kapcsolatunk,  csak azért,  mert nem apjaként tekint rám,  én sem fiamként tekintenék rá?!  Annyira zavaros az egész!

- Ap...Hyung,  eltűntek a füleim! - örült meg,  majd karjaimba vetette magát.

- De hogy? Mit csináltál,  hogy hirtelen eltűnt?

- Nem tudom,  de mikor belenéztem a tükörbe,  már nem volt ott - megborzoltam haját,  végre őszintén mosolyog,  nem úgy,  mint ebben a pár hétben.

- Még rendesen meg sem beszéltük,  hogy mitől jöttek elő. Az sem biztos,  hogy örökre eltűntek,  meg kell találni az okot,  addig nem mehetsz suliba. Ötlet?  Mi történt,  amikor először megláttad őket?

- H..hát zaklatott voltam, szédültem, és mikor megláttam, haza rohantam.

- Értem, de mi zaklatott fel ennyire?

- Ezt nem mondhatom el, nem állok rá készen - bújt nyakhajlatomba.

- Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem - simítottam végig hátán.

- Tudom, de nem mondhatom el,  ha képes leszek rá,  te leszel az első,  aki tudomást szerez róla.

- Rendben,  nem erőltetem - pusziltam meg fejecskéjét. Rosszul esik, hogy nem képes megbízni bennem, de időt kell hagynom neki.

- Lehet, az érzéseid hozzák elő,  ez csak egy feltételezés.

- Lehetséges.

- Jól van,  öltözz fel,  meg ne fázz,  én pedig elmegyek zuhanyozni,  utána csinálok neked reggelit - ütögettem meg hátát,  majd indultam utamra.

Sziasztok!  A megszokottnál hamarabb érkeztem a résszel,  mivel izgatott vagyok,  mit szóltok a fejleményekhez! *nembírmegülniahelyén*😁
Ha tetszett,  hagyjatok nyomokat!💕
Puszi 😘