Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

22. Fejezet

Mark

A nap fénye az arcomba vágott, így képtelen voltam tovább aludni, nyöszörögve nyújtózkodtam, keresve Hyungot mellettem , de nincs itt.

Csak álmodtam volna a tegnap történteket? Akkor miért fekszem az ő ágyában? A fejfájásom arról árulkodik, hogy valószínűleg a buli része igaz lehetett, de a szerelmi vallomásom, az megtörtént?

Hogy lehetek ennyire hülye, miért nem hallgattam Jooheon hyungra?! Ha nem iszok, nem lettem volna ilyen ostoba.

Felrémlenek képek a tegnap estéről, ahogy azzal a fekete hajú fiúval egymáshoz simulva táncolunk, és hogy Hyung kiránt karjai közül, s veszekedni kezdenek rajtam.

Milyen ciki volt már, mégis örültem, hogy megjelent, engedtem volna annak a szexi fiúnak, ha nem érkezik időben.

Az övé lennék?

Szavai sértették önbecsülésem, nem vagyok egy tárgy, amit birtokolni lehet, mégis jó érzéssel töltött el dominanciája, birtoklási vágya. Azt akarom, hogy az övé legyek, akit úgy véd, mint a szeme fényét.

Amikor megcsókoltam, féltem eltaszít magától, undorodik tőlem. Nem viszonozta első csókom, a sírás kerülgetett. Kételyei miatt nem volt rá képes, igaza van, az emberek furcsán néznének ránk, de én szeretem, ezen nem tudok változtatni. Szükségem van rá, nélküle semmi vagyok, mellette akarok lenni egész életemben.

Engem nem érdekel mennyi a korkülönbség közöttünk, de őt sajnos igen. Ha én túl tudom tenni magam azon, hogy eddig apámnak hittem, akkor Hyungnak is el kéne fogadnia, hogy már nem a gyereke, hanem a szerelme akarok lenni.

Próbáltam hatni fejére, bizonytalanabb volt, mint én, ami nem tetszett, én a magabiztos, és aggódó, féltékeny Hyungot szeretem, aki elrángatott a fiú karjaiból.

Erőt véve magamon újabb csókba invitáltam, amit már viszonzott. Szenvedélyes, édes volt csókja, az első igazi csókom, amire mindig emlékezni fogok. Ügyetlen voltam, mégsem szólt meg érte, élveztük egymás közelségét.

Simán le is fektethetett volna, én hülye tálcán kínáltam magam, most biztos egy ribancnak tart! Biztosan csak azért csókolt meg, hogy végre abba hagyjam idegesítését, addig is kussba vagyok. Egy szép álom az egész, hogy viszont szeretne úgy, ahogy én őt.

Egy könnycsepp gurult le arcomon, és még egy, és még egy, szabályosan bömbölök megint, mint az elmúlt két hónapban. Bárcsak ne emlékeznék a tegnap estére, sőt el se mentem volna a bárba!

Az ajtó nyitódott, Hyung lépett be rajta, tálcával a kezében, a reggelimmel.

Miért vagy ilyen kedves velem, inkább távolodj el tőlem, míg nem késő, még túl leszek rajtad, nagy nehezen, csak hagyj!

- Markie, miért sírsz? - tette le az ágy melletti éjjeliszekrényre a kezében tartott tálcát, majd leült mellém, az ölébe húzva engem.

- C..csak hagyj engem!! Undo..rító vagyok! - zokogva próbáltam eltolni magamtól.

- Nem hagylak, és nem vagy undorító - szorított magához erősebben.

- De a..az v..vagyok - ellenkeztem, de nem érek el semmit, jóval erősebb nálam, nem tudok szabadulni.

- Nem vagy az, és ne mondj ilyeneket. Te vagy a legaranyosabb fiú a számomra, hogy hagynálak el? Szeretlek Markie - puszilt hajamba.

- De nem úgy, ahogy én téged.