Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

28. Fejezet+Díj

Mark

Kibontakoztam Minseok ölelő karjaiból, csak ültünk egymással szemben,  egy szót sem váltottunk,  mégis meghitt volt a hangulat közöttünk,  ő nem nézett rám szánakozva,  megvetve,  csak a jóindulat,  kedvesség sugárzott sötét szemeiből.

A bulin történtek ellenére képes vagyok normálisan beszélni vele,  nem érzek zavart,  annak ellenére sem,  milyen helyzetbe kerültünk nemrég. Ő nem tudja,  de köze van ahhoz,  hogy végre együtt lehetünk Hyunggal,  miatta láttam meg szerelmem féltékeny oldalát, ami bátorságot adott ahhoz, meg persze a pia,  hogy színt valljak.

Minseok az én őrangyalom,  ebben a pokolnak gúnyolt kócerájban. Még csak pár napja ismerem,  de már most kötődöm hozzá,  persze nem úgy,  csak mint barát.

Valamivel meg kell hálálnom neki,  hogy vállalta a védelmezőm szerepét. Mosolya engem is mosolyra késztet,  még ha nincs is miért boldognak lennem.

- Mivel hálálhatnám meg a segítséged? - törtem meg a csendet,  kissé rekedten.

- Semmivel.  Egy barátomat védtem,  nem kell megköszönni - mosolygott.

- De én akkor is szeretném. Mi lenne,  ha elhívnálak kajálni valamelyik nap,  ez nem nagy dolog,  megérdemled - győzködtem.

- Jól van - adta be derekát.

Megbeszéltük,  hogy holnap délután az egyik közeli kínai kajáldában eszünk,  Jooheon hyung onnan szokott rendelni,  és isteni finom az édes-savanyú csirkéjük. Az első órát kihagytuk,  amit nem bánok,  hisz kinek van kedve egy dög unalom irodalom órához.

Minseok nagyon vicces fiú,  képes bármiből viccet csinálni,  olyan akár a napsugár,  állandóan vigyorog,  pont ő kell ahhoz,  hogy elfeledjem a gondjaim,  legalább pár percre. 

Kicsengettek,  így vissza sétáltunk a termünkbe,  hál istennek nem futottunk össze Krissel,  de megakadt tekintetem Wonhon,  aki pont engem figyel szép vágású szemével, de amint találkozik tekintetünk elfordítom fejem. 

Nem haragszom rá,  hisz ma kiállt értem, ha ő terjesztené melegségem,  nem szólt volna rá Krisre,  de még nem tudok benne megbízni.  Az iránta táplált érzelmeim eltűntek,  és csak a bizonytalanság,  bizalmatlanság maradt.

Beszélnem kell vele is,  de előtte még Zeloval kell helyére rakni a dolgokat.  Ennyit ért az évekig tartó barátság,  ma már bebizonyította,  nem számíthatok rá,  elárult.

A teremben mindenki el volt foglalva valamivel, csacsogtak, nevetgéltek,  házit másoltak,  de amint beléptem Minseokkal a nyomomban,  abbahagytak mindent,  s csak bámultak. Olyan nagy dolog számukra melegségem,  hogy úgy szemlélnek,  mintha egy ritka faj lennék,  ami igaz,  de nekik nem kell tudniuk róla,  mintha az állatkertből szabadultam volna.

Leültem helyemre, majd elkezdtem kipakolni cuccaim a következő órára,  Minseok csak levágódott mellém,  látta,  hogy milyen rosszul viselem osztálytársaim megvető pillantásait,  így folytatta szófosását,  hátha felvidít vele,  de nem jár nagy sikerrel.

- Ne szomorkodj,  majd megszokják,  itt vagyok veled - fogta meg combom.

- Rendben,  de elengedhetnéd a lábam, félre fogják érteni,  még mindig a figyelem középpontjában vagyok - jöttem kissé zavarba.

- Ja,  bocsi - kapta el kezét rólam,  majd vakargatni kezdte tarkóját.

- Sziasztok. Mark,  jól vagy? - ült a padunk tetejére Lisa. Vele mindig jóban voltam, a kevés lány közül,  akikkel néha szót váltottam,  ő a legértelmesebb,  már szinte barátomnak tekintem,  persze nem osztottam fel vele mindent,  de remek hallgatóság.