Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

35. Fejezet

Mark

Tudtam jól,  hogy a szerelem nem csak a boldogságról,  az úgynevezett rózsaszín ködről szól,  ami a fellegekbe repít,  ami szinte már elbódít,  akár egy édes álom,  melyből nem akaródzik felébredni az ember,  ahol nem érhet semmilyen csalódás.

Hát úgy látszik,  ez csak egy hülye mítosz, egy kitaláció,  amit próbáltam bebeszélni magamnak.  Azt hittem,  ha ennyi megpróbáltatáson mentünk keresztül, ezután úgy élhetünk akár a mesékben,  amíg a halál el nem választ. 

Jackson életem szerelme, de be kell vallani,  túlreagál mindent,  egy apró félreértésből is egy lavinát indított el,  ami csak bánatot hozott magával. Én is így cselekedtem volna a helyében,  ebben hasonlítunk, sőt már Luhan miatt részegen jelenetet rendeztem,  de akkor sem az a megoldás,  hogy rácsapom az ajtót a páromra,  végig sem hallgatott, csak hisztizik,  egy felnőtt férfitől nem ezt a fajta viselkedést várom,  olyan mint egy óvodás.

Ha nyugodtan,  szemtől szembe beszélnénk meg a dolgot,  és nem ordibálva ajtón keresztül,  akkor talán orvosolni lehetne ezt a problémát. Helyette az ajtó kilincset rángatom, hátha kinyílik az akadályt jelentő falap, persze mindhiába, mivel az ajtót kulcsra zárták,  s csak dörömbölök rajta.

Sírásom csak még jobban fokozódik,  vele együtt kétségbeesésem.

Bűnhődöm egy olyan dolog miatt,  ami nem is az én hibám, Minseokra se háríthatom,  hisz csak a szerelméről áradozott nekem,  s nem mászott rám,  ahogy Jackson gondolta.

Ennyit arról,  hogy a szerelem a kölcsönös bizalomról szól,  egy vicc az egész.  Én mindig is hittem Jacks szavában,  de ez úgy látszik viszonzatlan. Már az is sértő,  hogy azt merte feltételezni megcsalom őt,  de még végig sem hallgat,  magyarázkodásra sem ad lehetőséget.

Röhejes vagyok,  mentegetőzni akarok,  miközben nem is tettem semmit. Méltóságomat félredobva zokogva üvöltözöm,  könyörgöm,  bár haszontalanul,  még csak egy apró mozzanatot sem hallani az ajtón túlról.

- Jacks,  kérlek,  beszéljük meg - töröltem meg szemeim patakokban folyó könnyeimtől.

Válaszra sem méltat,  ezt érdemlem én?

- Csak hallgass meg,  olyan nagy dolgot kérek? - az ajtó kinyílt,  csak egy baj van,  nem az,  amelyiket már dühömben berúgnék,  ha bírnám,  hanem a bejárat,  amin Jooheon hyung lépett be. 

Amint megpillantott a földön ülve,  feldagadt,  piros szemekkel,  táskáját a padlóra hajítva mellém ült,  majd átölelt.

- Mi történt Markie? Miért sírsz? - simított hátamra,  ezzel próbálva megnyugtatni.

- Jacks félreértette a Minseokkal való beszélgetésem,  és azt hiszi van közöttünk valami - zokogtam fel.

- Várj,  ki az a Minseok? – nézett rám értetlenül.

- Egy osztálytársam,  akivel elég jól kijövünk egymással,  de csak barátok vagyunk.

- És miről beszéltetek,  hogy kiakadt ez a marha? - kérdezősködött.

- Minseok szerelmes az ének tanárjába,  és róla beszélgettünk,  egy kérdést Jacks félreértett,  és kiakadt. - Bár a hangom nem a legjobb,  a rengeteg kiabálástól,  de muszáj kibeszélnem magamból.

- Hát,  tudod,  Jacks féltékeny típus,  már láttam milyen ilyenkor,  de meg sem hallgatott mi? - csak bólintottam.

- Valami másnak is kell a dologban lenni,  nem rémlik semmi? - gondolkozott hangosan Hyungom.