Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

7. Fejezet

Mark

Az ablakon kinézve óriási esőfelhők gyülekeznek az égen, hogy megöntözzék Los Angeles betonrengetegét. A mai időjárás tükrözi lelki állapotom, ugyanolyan borongós, nyomasztó hangulatú, mint amilyen az életkedvem.

Más ember örül a születésnapján, csak is arra gondol, hogy milyen klassz ajándékot kap, és az a nap csak az övé, hogy kötelező boldognak lenni. Én egyáltalán nem szeretem ezt a napot, sőt abban reménykedem, nem esik le senkinek, hogy ma lettem tizenhat.

Minden évben letargikus hangulatban telik, csak is apu tud felvidítani, és persze Jooheon hyung. Nehéz elviselni a bűntudatot, hogy anyukám miattam nem lehet ezen a földön, ha én nem foganok meg, ő élhetne, én pedig meg sem születtem volna, de az élet nem úgy alakul, ahogy azt előre eltervezzük.

Akárhányszor szóba kerül anyukám, apu, és Hyung sem mond semmit, csak terelik a szót, mintha tabu téma lenne közöttük, vagy inkább titkolnak előlem valami fontosat, életbevágót. Egyetlen képet sem mutattak nekem róla, sőt egyet sem találtam, pedig már átkutattam érte apu összes fiókját, de uncsi iratokon kívül nem láttam semmit.

Többször kérdeztem Hyungot, apu tudta nélkül, áruljon el dolgokat, de hű volt barátjához, tartotta száját, ezért felnézek rá, képes ennyi éven át apám mellett maradni, egyetlen titkát sem árulná el senkinek, s egyszer sem hagyna cserben minket. Remélem Zeloval is megmarad a barátságunk, kibír mindent, nem szakad meg a köztünk kialakult kötelék, és nem csak egy ismerőssé válik, akivel néha összefutsz az utcán, majd sablonos, kínos párbeszéd után hagyjuk faképnél a másikat. Rajta kívül nincs másom ebben a pokolnak csúfolt épületben, amit iskolának ismer mindenki.

Emlékszem, amikor ide kerültem, nem nagyon tudtam megnyílni másoknak, sokan gúnyoltak azzal, hogy meleg szüleim vannak, ami persze nem igaz, de ki hisz nekem, a pletyka úgy is elterjed, kisebb-nagyobb átírásokkal.

Jooheon hyung tényleg meleg, de ő nem a szülőm, apu pedig egyedül nevel, ebből rögtön a legrosszabbat kell kihozni, bár az sem zavarna, ha két apám lenne, senkinek semmi köze, mi zajlik mások családjában.

Sokan elítélik a másikat már csak a kinézet alapján, például ha feketében jársz, és jobban kihúzod a szemed, rögtön emós, sátánista vagy, közben pedig hazamész, és a kiscicádat babusgatod, eszedben sincs a démonűzés. Mindenki ítélkezik a másik felett, megjelölnek különböző jelzőkkel, anélkül, hogy ismernék az illetőt, mocskos teremtmény az ember.

Van egy titkom, amelyről senki nem tud, de ha rájönnének, képes lennék elviselni lenéző tekintetüket, hogy ők jobbak, mint én, és megaláznának.....nem hiszem.

A fiúkhoz vonzódom, ez olyan nagy bűn a világon?

Mások embert ölnek, erőszakot alkalmaznak ártatlanok irányába, mégis ugyanolyan bűnösnek nyilvánítanak engem is, csak azért, mert a saját nememhez vonzódom.

Ma elhatároztam, bevallom érzéseim a kiszemeltemnek, reménykedve abban, nem undorodik meg tőlem. Már az első napomon kiszúrtam a tömegből, le sem tudtam róla venni a szemem, majdnem fel estem a saját lábamban, addig csorgattam utána nyálam.

Tökéletes szőke haját könnyen kiszúrja az ember, és az az édes mosoly, mellyel barátait ajándékozza meg, nem is beszélve mandulavágású, barna szemeiről, elolvad tőle az egész iskola. Teste tökéletes, az egyik sportrendezvényen teljesen átizzadta fehér pólóját a rengeteg futás után, így megszabadult tőle, ezáltal gyönyörű, kockás hasával problémát okozott alsómban, már csak a látványtól úgy álltam, mint a cövek.