Kísérletből Szerelem (MarkSon ff.)~Befejezett~

37. Fejezet

Luhan

Világ életemben tudtam magamról,  hogy nem az ellenkező nem hoz lázba. Nem voltam soha lányos,  ahogy sokan gondolják,  nem babákkal játszottam az oviban,  nem öltöztem pinkbe, egyáltalán nem viselkedtem hisztis picsaként. 

Titkoltam mindig is másságom, még a barátaim,  szüleim sem sejtették,  hogy egy aranyos pofi, hosszú műkarom nem fogja felkelteni az érdeklődésem, ellenben egy helyes,  izmos férfi már más tészta. 

Néha napján rákérdeztek van-e kiszemeltem,  amire rávágtam ösztönösen,  hogy nincs,  pedig volt,  csak éppenséggel nem dicsekedtem el senkinek,  hogy egy fiú miatt dobog olyan hevesen a szívem.

Kikerülve a családi házból kezdtem el igazán ismerkedni,  addig nem voltak egy két éjszakás kalandjaim sem, gyáva voltam bevallani akárkinek az identitásom,  így senki felé sem voltam képes közeledni, magányos farkasnak éreztem magam,  aki nem érdemli a szerelmet.

Az egyetemet kijárva,  kezdő ének-irodalom tanárként sem volt egyszerűbb a helyzet, egy művészeti középiskolában kezdtem el tanítani,  de még mindig nem történt az életemben semmi,  unalmas volt,  a munkámon kívül nem is csináltam mást.  Felkelek,  elmegyek dolgozni,  hazamegyek,  alszok,  és ennyi,  kezdődik minden előről.

A velem egy korosztályú tanárokkal jól elvoltam,  köztük Jongdae,  és Joonmyun,  akik legjobb barátaimmá váltak,  rajtuk kívül nem is nagyon beszéltem a többi kollégámmal.

A sorsdöntő változás akkor jött el az életemben,  mikor Jackson elbűvölő mosolyával segítségemre sietett.

Emlékszem,  aznap kiakadt a hőmérő,  a napsugarak szorgalmasan dolgoztak,  szinte már fullasztóvá vált a levegő.  Hazafelé tartottam tanítás után,  mikor lerobbant az autóm, esetlenül álltam a történtekhez,  nem értettem a járművekhez, így az út szélén törtem a fejem, mi tévő legyek. Ekkor jelent meg az én megmentőm, aki nem csak az autómat javította meg, hanem később a szívemet is.

Hálám jeléül meghívtam egy kávéra, amit el is fogadott, elbeszélgettünk, kiderült, hogy sok közös van bennünk, jól éreztem magam vele.

Ebből a véletlen találkozásból, Jacks segítőkészségéből fonódott össze sorsunk.

Eljártunk randizni,  végre valaki úgy bánt velem,  ahogy még senki,  nem csak arra kellettem neki, őszintén szeretett engem. Ezt az idillt mégis sikerült tönkre tennie annak a mocsoknak.

Sehun egy munkatársam fia volt,  aki modellként kereste kenyerét,  vele munkahelyemen futottam össze,  mikor apját kereste,  de el kellett volna kerülnöm,  nem bájcsevegni vele.

Még akkor nem sejtettem,  hogy az ártatlan arc mögött ott lapul a gonoszság,  és ezt sajnos a saját bőrömön tapasztaltam meg.

Egy este a lakásomnál várt rám,  nem tudom honnan tudta,  hogy itt élek,  de ez foglalkoztatott legkevésbé,  féltem tőle,  vészjósló arckifejezése mai napig élt bennem.

Pisztolyt szegezve rám nyitotta ki a bejárati ajtómat,  majd egyenesen a hálószobámig rángatott,  ahol az ágyhoz kötözött. Beadott valami drogot,  melytől kevésbé ellenkeztem,  és akaratom ellenére tett magáévá,  ezzel megalázva engem, figyelmen kívül hagyva, hogy zokogok alatta.

Aktusunk után annyira emlékszem,  hogy eloldozta kezeim,  onnantól kezdve se kép, se hang.

Másnap zörgésre keltem,  de bár örökre elaludtam volna,  kevesebb bajt okozva a nagyvilágnak. Jackson könnyes szemeivel találtam szembe magam,  melyek csak a csalódottságát tükrözték,  semmi mást.  Félre értette a dolgokat,  azt hitte képes lennék megcsalni őt,  pedig képtelen lettem volna rá.  Persze én se hittem volna el mentegetőzésem, előtte a bizonyíték,  egy meztelen pasi mellettem,  szívás nyomok a nyakamon.