Két Arc /Javítás alatt - Lassan Frissül/

7.

 – Olyan színed van, mint egy kimosott békának – sóhajtja Bay, miután belép a kicsi, egyhangúan fehér szobába, és behúzza maga mögött az ajtót. Mélán fölnézek rá, szemügyre veszem kreolossá süttetett arcát, fedetlen karjait.

– Na igen. De én kihagytam a nyaralást...

– Errefelé is süt a nap. Alig másfél kilométerre van a bányató. Azt ne mondd, hogy nem volt időd kimenni!

– Éppenséggel, nem nagyon – ingatom a fejem. – De pont te beszélsz? Csak a jövő héten vártunk vissza! Még javában a pasiddal kéne turbékolnod.

– Dobtam Garyt – vonja meg a vállát könnyedén, majd legyint. – Hosszú.

– A félórás ebédszünet pont elég.

– Jól van, de csak dióhéjban – sóhajtja beleegyezőn. – Amikor megérkeztünk a panzióba, még minden rendben volt. Másnap viszont felbukkant a strandon Gary volt csaja. El se kezdtem volna gyanakodni, ha nem játsszák túl a meglepődést. Azon már meg sem ütköztem, hogy Gary naponta eltünedezett félórákra, órákra. Legalább megkönnyítette a dolgomat. Összepakoltam a holmiját és átvittem a másik panzióba, ahol a csaj bérelt szobát. Ha láttad volna azt a két rököny arcot, amikor rájuk nyitottam... Csak azt nem értem, hogy ezért miért kellett elvinnie nyaralni? Mindegy. Az ő pénze bánta...

– Durva – vigyorgok az orrom alatt. – Akkor ezért jöttél előbb haza?

– Nem, jól ellettem volna... Csak Eros tegnap jött...

– Ki?

– Hát... Eros...

– Ha tucatszor ismétled el a nevét, se leszek okosabb!

– Nos... Egy olasz fazon. Jobban mondva: csak félig, mert csak az apja olasz. De a neve teljesen: Eros Ricavio. Hogy tetszik?

– Dallamos. De nem a neve után fogom megítélni. Már ha találkozom vele. Te is tudod, hogy nem sokat remélhetsz egy távkapcsolattól...

– Távkapcsolat? Egy szóval se mondtam, hogy Olaszországban él. Itt lakik néhány kerülettel arrébb, a Fenyőligetben.

– Talán már voltál is nála?

– Amikor ők hazaindultak, velük tartottam – vonogatja a vállát szemlesütve, miközben a masszázságyon lifegő lepedő szélét piszkálja. – És...

– Lehidalok! Nem is ismered a tagot és beülsz a kocsijába? Pláne, hogy nem is egyedül utazott!

– Nem nővel volt. Az unokabátyjával...

– Teljesen meggárgyultál! Egy vadidegen pasas...

– Éjszakákat beszélgettünk át, édes kettesben, és egy ujjal se nyúlt hozzám... Te, ha láttál már jó pasit, felejtsd el...

– Egyfolytában azon vagyok, hogy legalább néhány percre ki tudjam verni a fejemből – sóhajtom félhangosan. Aztán a levegő is bennem reked. Ezt most komolyan kimondtam hangosan? Talán nem hallotta meg.
Zavaromban erőteljesen vizslatom a fehér falak előtt gubbasztó fehér szekrényeket. Unalmas ez a szoba, igy tökfehéren...

– Fekete haj, barna szem, kreolos bőr, magas, sportos, jóképű – sorolja Bay levegővétel nélkül, majd szétzúzva illúziómat és reményemet, hogy talán mégse hallotta előbbi motyogásomat, lehiggad és minden figyelmét nekem szenteli. – Hogy mondtad? – firtatja olyan hangsúllyal, hogy tudjam: nem azért kérdez vissza, mert esetleg nem jól értette.
  Most már mindegy-alapon nagy levegőt veszek.

– Azt, hogy próbálok nem gondolni a pasasra, ám ez egyáltalán nem akar sikerülni.

– Ismered Erost? – mereszt rám nagy szemeket.