Két Arc /Javítás alatt - Lassan Frissül/

42.

  Sziasztok! Itt hozom a folytatást. Most azért ide előre írom ezt a kis szösszenetet, mert információt szeretnék közölni, ami a következő: ez a rész tartalmaz egy-két olyan mondatot, ami esetleg sértheti némely olvasó hitbeli, illetve vallási meggyőződését!!!  Leszögezem, nem áll szándékomban senkit sem megbántani!

Mindazonáltal jó olvasást kívánok! :)

============================================================

  Agyonnyom az unalom.

 – Velem nem történik semmi érdekes – motyogom duzzogva az egykedvűen hunyorgó órának. S mivel az nem tud mit kezdeni a napok óta tartó letargikus hisztimmel, csak kimérten számot vált.

  Nyolc óra kereken.

  Sóhajtva lerúgom magamról a könnyű takarót és elhagyva az ágyat, áttámolygok a fürdőbe. Hogy kerüljem a tükörrel való konfliktust, laposkúszásban haladok el alatta, térden-könyéken. Csak akkor váltok függőlegesre, miután a zuhanykabin jótékonyan álcázó, homályos üvege mögé rejtőzöm. Mielőtt magamra zárnám az ajtaját, megszabadulok lenge nyári pizsimtől, aztán átengedem magam a záporozó langyos víz masszírozásának.

  Csendesen elmeditálok az elmúlt napok eseményein, míg végigdörzsölöm magam csoki illatú tusfürdőmmel. Azaz a nagy semmin.

  Negyedik nap, hogy csaknem mindig egyedül vagyok. Bay dupla műszakot vállalt a hétre. Reggel megy a kajáldába, este ő zár. Egyedül aludni nem fáradt. Megértem.

  Andreas és a rendőrbanda gőzerővel készül a városnapokra. Felkérték őket néhány bemutató erejéig. S mivel a rendőrség renoméját sosem árt fényezni, naná, hogy nem mondtak nemet. Összeállítják a bemutató menetét, hogy az, bár akciódús legyen, de ne kegyetlen. Ugyanis leginkább gyerekek fogják alkotni a nézőközönség nagy részét. Ráadásul a bűnözés nem alszik, így a munkára is koncentrálni kell a szórakoztatás mellett. Megértem.

  A roncstelepi banda is ideiglenesen szétszóródott. Az ügyesebbek nyaralni mentek, hogy kiélvezzék a stresszes, pénzharácsolós munkájuk gyümölcsét. Jópáran különböző tengerpartokon süttetik a hasukat, valaki a hegyekbe ment kikapcsolódni, ki Amerikába, ki Thaiföldre ruccant át... A bénábbak a sitten töltik a nyár, illetve az év hátralévő részét... Ezt is megértem.

  De akkor mi a fene bajom van? Napok óta!

 – Ne aggódj, kicsim – dünnyögte Andreas a fülembe tegnap este. – Beszéltem Sonyával. Megnyugtatott, hogy ez a hangulatingadozás tipikus. Elmúlik...

  Ezzel álomba ájult, ravaszul kibújva a vigasztalás és jobb kedvre derítés nehéz feladata alól. Nem tudtam rá haragudni. Több napon át, reggeltől estig mentek, mint a töketlen kutya. Így nem püföltem éberré, hogy márpedig jogában áll engem szegénykézni, és tegye is meg...

  Mellé heveredve, moccanatlanul kibámultam az ablakon és a hunyorgó csillagokat tanulmányozva, elmélkedtem a másik - számomra fontos - problémán, ha már eszembe jutott: mennyit megy naponta egy töketlen kutya...? És négy nap alatt...? Plusz, ha nyolcan mendegélnek, az vajon nyolc töketlen kutyának számít? És a mendegélésük összeadódik ilyenkor, vagy átlagolódik? És egyáltalán honnan eredhet ez a hasonlat?

  Ezzel a kérdéskörrel remekül elvoltam hajnalig, s mikor a csillagok belemosódtak az egyre világosodó hajnali derengésbe, elszenderedtem.

  És most itt vagyok, a letargia és a zuhanykabin alján ücsörögve, és azon tűnődöm, mi okom van a mélabúra....?