Két Arc /Javítás alatt - Lassan Frissül/

38.

Sziasztok, Drágáim! Mivel most az időm és a kedvem is engedi, feltolok pár részt. Ez a rész éppenséggel kicsit kurtácska... Na de hát azért néha nem árt egy-két ilyen is. :D Jó szórakozást Nektek!

=========================================================

Álmomban egy hegycsúcson állok, egymagamban, mégis, mintha a lábam alatt elterülő város minden lakója velem beszélne egyszerre. Suttogva szólnak, kiabálnak, egyre megy: túlterhelt agyam szétpattanással fenyeget. Nem bírom.

Fülemet befogva, rohanvást indulok lefelé az oromról. Az ösvény egyenetlen, olykor több métert is úszom a levegőben, gyakran fának, sziklának ütközöm. De nem érdekel a fájdalom. A pofonokat tompítja a felismerés öröme: minél lejjebb jutok, egyre kevesebb hang zúg az agyamban. Míg végül csak három marad: két ércesebb basszbariton és egy halkabb szoprán. Kitartóak. Csökönyösen ragaszkodnak hozzám, bármerre menekülnék előlük.

Az ébrenlétbe is velem tartanak, bár már nem a fejemben zsongnak. Ahogy kinyitom a szemem, a fák, a hegy és minden más sötétségbe borul. Csak egy halvány fényfolt marad, ami az ajtó üvegén szüremlik át, tompa kontúrt adva az ágynak.

A hangok a fény felől jönnek, s fölfedezem azt is, hogy nem hozzám beszélnek, hanem rólam! Leginkább a susogó magas hang.

Bay!

Te jó ég! Hány óra van? És milyen nap? Egyáltalán milyen évet írunk?

Riadtan felülök, de visszahanyatlok a párnára. Mintha a sötétség homlokon vágott volna. Kóvályog a fejem, megremeg a gyomrom. Halkan felnyögve kigördülök az ágy szélére, és tenyerembe támasztom a homlokomat.

Szám, nyelvem sivatagos, de a bőrömet is száraznak érzem, sőt még a szememet is. Gyomrom helyén öklömnyi, zörgős valamicsoda kellemetlenkedik, éhségről panaszkodván.

Nos, akkor szedjem össze magam és induljak feltölteni magam!

Lusta lévén, hogy elvánszorogjak a szekrényig, Andreas sötétkék köntösét húzom magamra. Amennyire lehetséges, magamra tekerem a széltében fölös anyagot, majd megcsomózom az övet. A hosszanti fölösleggel nem tudok mit kezdeni. Így azt magam után húzva, kicsattogok a szobából.

A nappalian üldögélnek, Bay egy pohár kólát, a pasasok egy-egy whiskys poharat szorongatnak. Jöttömre elmosolyodnak, lekarmolt képem láttán nem hökkennek meg. Ezek szerint Andreas már felkészítette őket ramaty állapotomra.

- Szép jó reggelt - üdvözöl Eros, de tekintete az arcomat fürkészi. Orvosi érdeklődéssel. - Úgy látom, felületes sérülés. Nyoma se fog maradni.

- Rhhhgszkkkkmmm - recsegem száraz torokkal, majd értetlen arcukat látván, legyintek és a konyhába lépek innivalóért. Nem sok mindent találok a hűtőben. Ásványvíz, kóla, valamilyen gyümölcslé. Egyikre se támad gusztusom. Félretolom az útból mindegyiket. S akkor kincset találok. Citromlé! Töltök egy nagy pohárral, majd visszabandukolok a nappaliba, s Andreas mellé telepedve, iszom néhány kortyot.

- Fölébreszthettél volna - mondom végül kissé még rekedten, de érthetően.

- Esküszöm, hogy próbáltalak - sóhajtja őszintén. - Meg se rezzentél. Már az is eszembe jutott, hogy a vénlánynak mérgező volt a körömlakkja. Szerencsére a szakember hamar befutott...

- Megnyugtattam, hogy tényleg csak alszol, nem pedig kómába estél - kotyog közbe a szakember vigyorogva. - A pulzusod kissé gyors, de még a megszokott kategóriába sorolható. Valószínűleg a nyugtalan álmok miatt... Ránézésre, -hallásra ennyi. Ha teljes kivizsgálást is szeretnél, Andreas holnap szívesen elhoz a kínzókamrámba.