Két Arc /Javítás alatt - Lassan Frissül/

27.

Sziasztok! Ebben a részben, a zsaru fog egy nagymonológot leadni, amiben a régmúltra is visszaemlékszik, hogy miből indult ki a vonzalma, s elmeséli, milyennek látta a lányt akkor, és milyennek látja most.

================================

 

A zsaru szemszöge:

Féltem ennek a percnek a bekövetkeztétől. De nincs értelme tovább húzni, halasztani ezt a beszélgetést. Nagyjából már úgyis tisztában van mindennel... Úgyhogy összeszedem a gondolataimat, emlékeimet és a legelejétől kezdem.

  Rettenve megugrik, ahogy meghallja hangomat.

– Talán furcsának fogod találni, de így van: az egész féltékenységből indult. Én, a viharedzett, sok mindent látott zsaru, féltékeny lettem egy tizenegynéhány éves kiscsajra! Mindig is gyakran jártam Skyhoz. Ha egy húzósabb nap végén leadtam a szolgálatot, nála remekül és gyorsan ki tudtam ereszteni a gőzt. Egy különösen stresszes nap után, ahogy voltam: izzadtan, csatakosan vonultam be hozzá. Kapásból zuhanyozni zavart. Már éppen törölköztem, mikor nyílt a bejárati ajtó. Meghűlt bennem a vér, mikor meghallottam a kislányos, hebrencs csicsergést. Az első gondolatom ez volt: mit keres egy csitri egy tetováló szalonban? Pláne egy igencsak hírhedt környéken, késő délután, már-már estefelé! Aztán kapásból feltűnt, hogy nem valamiféle munkamegbeszélés zajlik odakint, hanem igencsak bensőséges tereferét hallok... Ugyanúgy lapultam a függöny mögött, mint te, és hallgatóztam... És te elmondtad, mi történt veled aznap a suliban, milyen osztályzatot kaptál, ki kötött beléd, vagy éppen te kivel akaszkodtál össze. Elbüszkélkedtél a legújabb zúzódásaiddal, amit verekedés vagy biciklizés közben szereztél. Unszoltad Skyt, hogy látogasson el hozzátok, mert édesanyád is zsémbeskedik, amiért hetek óta arra sem tolta a képét, pedig még sütit is sütött, mert tudja, mennyire odavan az édességekért. Röviden: hirtelen csak annyi jött le nekem, hogy úgy cseverésztek Skyjal, mint apja a lányával. Csak az ketyegett az agyamban, hogy Sky félrelépett, mert az évek során megunta anyámat, s a félrelépésből született egy lányka, aki tartja a kapcsolatot az apjával. Így a felnőtt, sőt jócskán érett, megfontolt rendőrből egy pillanat alatt visszafejlődtem a masszívan elkényeztetett, egyedüli gyerekké, aki minden átmenet nélkül kikerül abból a biztonságos burokból, amiben addig élt, s kényszerűen szembe kell néznie a való világgal. Ami bizony nem olyan szép és idillikus, amilyennek ő elképzelte. Lehetetlennek tartottam, hogy apám megcsalja anyámat. De te ott voltál, mint élő, vélt bizonyíték, hogy mégis. Dühös voltam és csalódott, mint egy páréves kisfiú, aki nem volt felkészülve rá, hogy született egy kistestvére, s azt hiszi, hogy attól kezdve osztoznia kell a szülei szeretetén. – Néhány pillanatra elhallgatok. Megkeseredik a szám az emlékektől. Hangom tovább érdesedik, ahogy újra megszólalok.  – Soha nem gondoltam, hogy olyan mértékű gyűlöletre vagyok képes, amit abban a néhány percben éreztem. Hálát adtam a sorsnak, amiért a különböző továbbképzéseken belém sulykolták, miként kezeljem a váratlan, dühítő vagy sokkoló helyzeteket. Így szerencsére sikerült felülemelkednem első haragomon. Nem robbantam elő a függöny mögül, hogy miközben... nyakon ragadlak téged és kiszorítom belőled a szuszt, kérdőre vonom Skyt. Maradtam a falnál, ahol álltam és magamban fortyogtam. Jól megvoltam eddig egyedül. Nem kell nekem semmiféle testvér! Pláne nem egy nyafka csitri személyében! Nem enyhén nyomasztó, de akkor ezt éreztem, ezt akartam tenni. De csak álltam, a falnak támasztott homlokkal, hallgattam a csacsogást. Fájt hallani a szeretetet és bizalmat, ami a hangodban bujkált. Főleg, mert akkor úgy éreztem, hogy az én szeretetem és bizalmam apám iránt derékba tört. Hosszasan sajnálgattam magam még az után is, hogy leléptél. Sky úgy talált rám: homlok a falhoz szorítva, kéz ökölben, fogak csikorognak. El nem tudta képzelni, mi bajom van. S amikor rákérdezett, már nem tartottam vissza jogosnak vélt haragomat. Még jobban dühített, hogy olyan értetlenül meredt rám, miután megkérdeztem tőle: miért tette? Miért döntött úgy, hogy még egy gyereket vállal, házasságon kívül? Hogyan képes minden este hazamenni, és anyám szemébe nézni? Miért tartja a gyerekkel és az anyjával a kapcsolatot? Ő pedig tátott szájjal végighallgatta mind az összes, többnyire önző, vádaskodó kérdésemet. Végül kiröhögött. A térdét csapkodta, és csaknem megfulladt a hahotától. Én meg ott álltam, teljesen leforrázva és nem hittem az érzékleteimnek: a saját apám kinevet, amikor felelősségre vonom! Mielőtt felrobbantam volna, a vállamra csapott, leültetett. Egy doboz sört nyomott a kezembe, és elmesélte a históriátokat. Mindent elmondott, a legelső perctől kezdve, egészen addig, amikor tudomást szereztem rólad. Figyeltem erősen, mint zsaru, s nem éreztem magyarázkodást, csak a megható történet és a barátság igazát. De önfejű, s makacs lévén még nem igazán hittem neki. Először a neved alapján nyomoztam utánad. Viszonylag hamar megtudtam, hogy a szüleid elváltak, amikor négyéves voltál. Van egy nővéred, akivel a testvéri szeretet nevében szinte naponta megruháztátok egymást. Apád telefonon, levélben tartotta veletek a kapcsolatot, de olykor személyesen is beugrott hozzátok. A legtöbb rossz érzésem elmúlt. A legrosszabb azonban nem szívódott fel teljesen. Továbbra is féltékenységet éreztem. S nem tudtam okát adni, miért. Kellemetlenül éreztem magam, ha Sky olykor beszámolt arról, hogy jártál nála, vagy ő látogatott el hozzátok. Sokáig feszélyezett az a szeretet, amivel beszélt rólad, amikor néha elkotyogta egy-két csínytevésedet. Mindazonáltal hol nevetve, hol rosszallóan hallgattam a beszámolókat. Néha arra gondoltam, olykor reménykedve, aztán már szorongva, hogy vajon mikor ér véget a barátságotok? Te mikor fogsz rádöbbenni, hogy a saját korosztályodban jobb lenne barátokat szerezni? S Sky mikor szánja rá magát, hogy ezt javasolja neked? Fogalmam sincs, mikor változtak a negatív érzelmeim érdeklődéssé irántad... – Most, hogy csaknem egy szuszra kimondtam a legnehezebbet, valamelyest leeresztve megcsóválom a fejem. Hátradőlve a fotelben, némileg megkönnyebbülve, egy mosolyt is eleresztek. – Emlékszem, amikor elbüszkélkedtél a robogóddal Skynak. Öt-hat éve? Akkor is hozzá indultam. Pont kikaptam egy piros lámpát. Álltam a közeli útkereszteződésben, s láthattam, ahogy körülszökdécseled a kis gépet és Skyt, aki aggódó arccal ingatta a fejét. Később megtudtam tőle: igyekezett lebeszélni a robogó használatáról, túl fiatalnak tartván hozzá. Akkor nem akartalak megzavarni titeket. Leparkoltam az út szélén és néztem, ahogy vitatkoztok. Sky nem járt sikerrel, rajta nevetve, szélvész módjára távoztál a robogóval. Én, pedig ejtettem a tervet, hogy Skynál időzzek, s utánad indultam. Mit ne mondjak: a hajam égnek állt a közlekedési stílusodtól. Sky nem túlzott aggodalomból próbált lebeszélni a motorozásról. Gyakran láttalak a forgalomban süvíteni. Olykor követtelek is, és nem egyszer leizzadtam a hajszál híján elkerült vészhelyzetekről. Magasról fütyültél a sebességkorlátozásokra, tolakodtál a kocsik között, és még sorolhatnám. Egyszer a nyomodat veszítettem egy karambol miatt kialakult dugóban. Csaknem háromnegyed órányi előnyt szereztél, mert a helyszínelő rendőrök egyesével engedték át a kocsikat. Úgyhogy aznapra fel is adtam a megfigyelést. Skyhoz mentem. Ahogy kinyitottam az ajtót, csaknem szívrohamot kapott. Heveny ijedtségében gombóccá gyűrte a papírt, amire éppen rajzolgatott, s úgy gyömöszölte a zsebébe. Kicsit furcsán nézhettem rá, mert rögtön magyarázkodni kezdett. Először is lehordott, mondván: lassan már úgy járok be a szalonba, mint te. Csaknem ajtóstól. Neked mindig sikerül ráhoznod a hét frászt. Most még különösen ideges is volt, mert majdnem lebukott előtted, épp akkor rajzolta neked az Unikornist. Az első változat félig volt készen, amikor rátörtél. Összegyűrve zsebre vágta. Szánt rád pár percet, aztán elküldött valami mondvacsinált ürüggyel. Újra kezdte a rajzot. És ekkor tank módjára én is betértem hozzá, így az újabb alkotás is gallyra ment. Ugyanis azt hitte, hogy te jöttél vissza. Valamennyire megnyugodott, amikor látta, hogy én érkeztem. Feltűnt az idegessége. Próbált sumákolni, de végül kiszedtem belőle, mi a baja. Másnap megmutatta nekem a kész művet papíron, majd néhány nap múlva, a tizenhetedik születésnapodon újra láthattam, immár a hasadon. S az a tetoválás vonzotta az ilyesmire fogékony srácokat. Na igen. Néhány éve még így működött a fiatalok körében: aki tetoválva van, különleges ember! Néha már nevettem azon, ahogy próbáltad lepattintani a téged ostromló hódolókat. Olykor azért nagy kegyesen engedtél egyiknek-másiknak, s moziba, diszkóba mentetek, vagy csak beültetek egy csehóba. Továbbra is őszinte leszek: nemegyszer megkísértett a gondolat, hogy véget vessek az épp aktuális légyottnak. Nem volt szép dolog tőlem, de egy-két legénykének belemásztam a gondolataiba. Ám csakis akkor, amikor úgy láttam, hogy alaposan melléválasztottál. De eme kevés alkalmakkor sem vittem túlzásba. Kényelmetlenül éreztem magam. Ott voltál te meg a kísérőd. És a háttérben ott voltam én, akiről te azt sem tudtad, hogy a világon vagyok. S a tudtod nélkül felügyeltem rád, míg a józan eszem nem jelzett: ideje kicsit visszavenni. Kényszerítettem magam, hogy másfelé forduljak. Ha megláttalak az utcán vagy a forgalomban, kibírtam, hogy ne menjek utánad, holott sejtettem, hogy valami nem stimmel veled. Hiszen akkoriban már... bűnöztél. Nem akartam hinni a szememnek, amikor először megláttalak a rendőrségi adatbázisban! Talán épp befogtunk egy körözött személyt, aki rendszeresen elfelejtett megjelenni a különböző bírósági tárgyalásain. Épp kikeresném a nyilvántartásból az adatait, erre ki mosolyog rám az egyik fotóról, hetykén, pimaszul? Beatrice, aki nem is olyan régen, még Skynak fecserészett az iskolai kalandjairól! Most meg itt ücsörög a rendőrségen, a fogdán! Huszonnégy óra elzárás, ilyen-olyan kihágásokért! Gondolhatod: forrt az agyvizem rendesen! Már a zárkáknál jártam, mire sikerült visszafognom magam. Azon voltam, hogy valamilyen ürüggyel kiviszlek, s egy nyugodt helyen, ahol egymás közt vagyunk, takarosan elnadrágollak, majd a szavadat veszem, hogy rosszat többé nem teszel. A józan ész ismét közbekotyogott, még a tervezettek végrehajtása előtt. Álltam a fogda küszöbén, és emésztettem magam percekig. Végül is: mi közöm van hozzád? Azon kívül, hogy merő önszorgalomból jártam a nyomodban, mert sérelmeztem, amiért az apám felvett téged a féltett kincsei listájára. Való igaz: ez utóbbi nem tartott sokáig. Mármint a sérelmezés. Később már a kíváncsiság hajtott. Mégis megtorpantam az utolsó métereken, végül hátat fordítottam a fogdának. Úgy gondoltam, talán jót fog neked tenni, ha eltöprenghetsz néhány dolgon, s annak több haszna lesz, mintha egy vadidegen rendőr süketelne neked a törvénytisztelés előnyeiről. Elvégre tizenkilenc éves, fiatal nő voltál, biztos voltam abban, hogy van mivel gondolkodnod. Mindenesetre ott ténferegtem, amikor másnap kiengedtek. Mocorgott bennem a késztetés, hogy mégiscsak magammal vonszoljalak, de ugyanúgy nem tettem, mint előző alkalommal. Csak támasztottam az egyik kocsi oldalát, figyeltem, hogy szó szerint köpsz a rendőrök után, s hagytam, hogy elmenj. Kilátásba helyeztem, hogy feléd se nézek többé, hiszen ha érdeklődöm felőled, Sky úgyis beszámolna. De nem vettem számításba, hogy a te mozgástered nem egy-két kerületre tehető. Hozzávetőlegesen talán fél évig nem láttalak. És újra találkoztunk. De akkor már nem voltál egyedül... Hanem Iannel. Látszott rajtad: megveszekedetten szerelmes vagy. Sülve-főve együtt voltatok. Minden mást hanyagoltál, csak a fiút és a hétvégi tivornyákat nem. Talán illett volna valamiféle megelégedettséget éreznem, de nem ment. Csak olyasféle szúrást éreztem belül, mint amit akkor tapasztaltam, mikor tudomást szereztem a Skyjal való kapcsolatodról. Mindenesetre reméltem, hogy jó kezekben hagylak, s úgy álltam odébb, ahogy az életedbe sodródtam: észrevétlenül, csendesen. Nem kellett volna, de most már kár rágódni azon, ami elmúlt. Sky azért gyakran mesélt rólad. Mindig, ahányszor benéztem hozzá. Aztán egyik napról a másikra megkukult. Furcsának találtam a szűkszavúságát, hiszen addig minden beszélgetésünk veled kezdődött és végződött. Próbaképpen megkérdeztem: mi újság? A vállát vonogatta, s csak azt mondta: semmi. Így, tömören. Na, ezt nem tudtam elhinni! Te, aki mindennap bajba keveredett, hirtelen jó útra tértél? De hiába faggatóztam, Sky hallgatott. Nem tudtam mire vélni a szófukarságát, de nem is akartam erőltetni a faggatózást. Tudtam, hogy veled van baj. Először attól tartottam, hogy túl mélyre másztál a bűnözésbe, ahonnan már nincs visszaút. Mindenesetre nem törtem magam, hogy felkutassalak. Talán épp ezért alakította úgy a végzet, hogy néhány hónap múlva megláttalak. De micsoda változáson mentél keresztül! Már nem lobogott benned az a tűz, ami gyerekkorodban. A modorod régebben se volt tökéletes, de akkor már kifejezetten ellenséges voltál mindenkivel... Őszintén megdöbbentem. Skynál újra kezdtem a vallatást, hiába. Nem lettem okosabb. Azóta nemegyszer végignéztem néhány szópárbajodat, különböző emberekkel. Nem sokáig bírták pár nyers beszólásnál tovább. Finoman szólva is kibírhatatlan voltál. Így visszariadtam attól, amire már-már rászántam magam: hogy valamilyen ürüggyel ténylegesen megismerkedek veled és kiderítem a titkodat. De aztán mégis lehetőség nyílt a találkozásra. Fölfedeztelek, miközben besurrantál a Roncstelepre. Nem is gondolkodtam, csak letettem a kocsit a parkolóban és utánad indultam. Alig győztem kikerülgetni a tartályokon és a közöttük szaladgáló embereket. Végül nagy nehezen bejutottam abba a nyomorult műhelybe, amit ti gyülekezőnek neveztek. Akkor már rosszat szimatoltam. Nem bírtam a véremmel: akkor is belekukkantottam néhány csomagba. Végül leléptem, s a telepről kiérvén, azonnalra követeltem a fogdmeg-osztagot és az egyenruhásokat. Néhány percen belül meg is érkeztek, mivel figyelmeztettem őket, hang nélkül. Villámgyors eligazítás után, én is felhúztam az álcasapkát. És indult is a hajsza... Csak két embert kaptunk el. Bár azt hittem, a hirtelen támadás az előnyünkre lesz, de nem számoltam azzal, hogy valaki őrt is áll, s nem csak játszik. Ahogy befelé nyomultam, nem egy seftes elrohant mellettem. Nem foglalkoztam velük, csak téged kerestelek. Többé-kevésbé kétségbe estem, hogy sehol nem talállak. Aztán megláttalak, amint az egyik társad a tetőre húz az ablakon keresztül, majd szétváltok, s ő a folyó felé menekült. Te a konténerek tetején iszkoltál, s én - akkor már másodmagammal - követtelek a földszinten... Láttam, ahogy átugrottál a fejünk fölött. Kissé leizzadtam a mutatványodtól. A társam szerencsére megkergült, mindenre figyelt, amire nem kellett volna. S én nem bírtam ki, hogy ne nézzek föl rád, miközben te ott lapultál néhány hordó mögött. Akkor már sejtettem, merre tartasz. Onnantól kezdve nem érdekelt a razzia. A többiekre hagytam a kutakodást, miegyebeket és csatlakoztam az utóvédhez. Alig néhány perce beszélgettünk, amikor felbukkantál a semmiből. Teljesen másként, mint ahogy legutoljára láttalak! Elállt a lélegzetem attól a villámgyors stílusváltástól. Nem csak nekem, de ezt te is tudod. Mindenesetre úgy vettem észre, hogy túlságosan lazán veszed az egészet, akárha nem lenne félelemérzeted. Nagyon bosszantott, milyen könnyedén leszereled a társamat. Nem elég, hogy letojta egy galamb, de még egy nő is lejáratja! A kollégái előtt? Nem bírtam ki, hogy ne avatkozzak bele a jelenetbe. S bár úton hazafelé töprengtem azon, hogy elengedlek, elvetettem az ötletet. Játsszuk végig, és meglátjuk, mi lesz a vége. Majdnem sikeresen titkoltad, hogy kevés híján szétvet az idegesség, ami csak a tánc közben csillapult benned valamelyest. Akkor nem érdekelt, hogy legeltetem rajtad a szemem. Míg szólt a zene, nem léteztem számodra. De amikor hozzád értem... Nőt még nem láttam ilyen erővel harcolni. Nem akarom megtudni, milyen az, amikor teljes erőből szügyön cserdítesz valakit! Jojózott a szemem a fájdalomtól és a légszomjtól. Szerencsére, ezt már nem láttad, mert akkor már pánikszerűen menekültél a közelemből. De nem volt hová... Később beszámoltam Skynak, hogy találkoztunk, persze más változatot adtam elő, nem azt, ami történt. Mint kiderült később, mázlim volt. Sky megfojtott volna, ha elmesélem, mennyire megfélemlítettelek. És ő újra kezdte a mesélést rólad. Két nappal a roncstelepi razzia után, már ismét a kalandjaidat ecsetelte. Szóba került az aznap estére tervezett lemezbemutató koncert. Sky csak azért említette meg, mert nem merte rólad elhinni, hogy tényleg elmész megnézni, -hallgatni. Én se nagyon akartam ennek hitelt adni, de aztán azt gondoltam: miért ne? Sky elmondta, hogy hol lesz az esemény, s este beugrottam, hogy a saját szememmel lássam, miként megy nálad a szórakozás. Nem is csodálkoztam, amikor nem láttalak a dalokat fülelők között. Tisztában voltam azzal, hogy hardrock-, tánc- és keleti-zene rajongó vagy. Már amikor Skyjal beszéltem délután, biztos voltam abban, hogy nem fogsz elmenni az egy héttel azelőtt fölfedezett hullócsillag előadására. Így meglepetésként ért, amikor útban a kijárat felé észrevettelek a kerthelyiségben, ahogy a pultnál ülsz egyedül, és tántoríthatatlanul döntöd magadba a szíverősítőt. Semennyit se gondolkodtam, csak elindultam feléd, hogy végre-valahára kölcsönösen megismerjük egymást. De nagyon úgy látszott, hogy most sem fog összejönni. Mintha a semmiből tűnt volna fel, Ian már ott volt mögötted. Csak annyit láttam, hogy átölel, s már el is fordultam. A látottakból tévesen következtettem: még mindig boldogítjátok egymást. Úgy gondoltam, ismét és haladéktalanul kilépek az életedből, mielőtt újra belebonyolódnék. Ezt az elhatározásomat meg is erősítettem egy pohár sörrel a másik bárnál. Könyököltem a pulton, s míg kortyolgattam a sört, nézelődtem. A tömegben egy pillanatra felvillant előttem az arcod, ami bőven elég volt ahhoz, hogy felrúgjam az alig öt perce meghozott döntésemet. Hagytam a fenébe a sört és utánad indultam. Mire átverekedtem magam a sokaságon, te már a kijáratnál jártál. Ian kényszerített, hogy arra menj. Nem kicsit meglepődtem rajtad. Hiszen addig csak úgy láttalak, hogy gúnyt űzöl a srácokból, s nevetve odébbállsz. Iannél, pedig olyannak láttalak, amilyennek még soha. Nem láttál a szerelemtől. S alig néhány hónappal később döbbenet volt látni, miként hagyod, hogy a hajadnál fogva rángasson maga után. Furcsa volt, mert nemegyszer láttalak verekedni fiúkkal is, és nem kímélted őket. De most nem védekeztél, szinte leblokkoltál, s az arcodon nem egyszerű ijedtség ült, hanem kifejezetten halálfélelem. Akkor már közbe kellett lépnem... Azóta közös szálon fut a történetünk. Igaz, álmomban sem gondoltam volna, hogy az a hölgyemény fogja megdobogtatni a szívem és elvenni a józan eszem, akinek az első találkozásunkkor puszta kézzel akartam eltörni a nyakát, mert azt hittem, hogy ő a féltestvérem. Miután kimentettelek a kínos szituból, s elvittelek kocsmázni, nem keveset tűnődtem. Miért vagyok most bizonytalan, amikor végre ott ülsz velem szemben, alig karnyújtásnyira tőlem, mégis megközelíthetetlenül? Miért éreztem újfent azt a sajgást, amikor újra együtt láttalak Iannel? Mi a fenét művelek egyáltalán? S akkor már tudtam válaszolni is magamnak. Odáig vagyok érted, és vissza! Ráadásul szerfelett kívántalak. Igencsak kéjsóvár ábrándképek villogtak a fejemben. De már annyira nem voltam ura az akaraterőmnek, hogy... te is láttad azt, amire gondolok. Jócskán begyulladtál, én meg elképzelni sem tudtam, mi üthetett beléd. Azzal mindenesetre tisztában voltam, hogy valószínűleg még mélyebbre taszítalak a rettegésbe, de nem hagyhattam, hogy elmenekülj előlem... Évekig föl sem merült bennem, hogy majd valamikor bármilyenféleképpen közel kerülünk egymáshoz. Hihetetlen volt számomra, hogy az a mérhetetlen ellenszenv, amit először éreztem irántad, ilyen gyökeresen megváltozik bennem. Sonya még aznap észrevette rajtam a változást. Finoman bár, de könyörtelenül kikérdezett. S én elmondtam neki mindent, a kezdetektől. Sikerült meglepnie, nem is kicsit: tudott rólad, mármint arról, hogy Sky a szárnyai alá vett. Bizony, apám neki is beszámolt rólad. S amikor megtudta, hogy én is ismerlek, akkor már a lehető legközelebbről, teljesen felvillanyozódott. Nem is hagyott békén, a szavamat vette, hogy minél előbb elviszlek hozzá. De meg is egyeztünk, hogy Skynak egyelőre nem szólunk. Úgy gondoltuk, nehezményezné, ha megtudná, hogy ama spiné után sóvárgok, akit jóformán a sajátjaként nevelt kislánykora óta. Na, igen. Míg te Sonyával traccsoltál, én leléptem, ha már elzavart. Hova mehettem volna? Persze, hogy Skyhoz. Balszerencsés nap volt. Sky is ilyetén kérdéssel fogadott: miért vagyok annyira feszült? A válaszomra, hogy a rendőrség miatt vagyok stresszes, csak legyintett, és javasolta, hogy ne is próbáljam átejteni. Látja rajtam, hogy magánéleti zűrjeim vannak. És rákérdezett: egy lány? Egy ilyen egyenes kérdésre mit lehet válaszolni? Megtehettem volna, hogy kitérek a válaszok elől, vagy lódítok egy kicsit. Mit értem volna el vele? Legfeljebb néhány nap haladékot, mert előbb-utóbb kiderült volna az igazság. Ezért nem kerteltem, inkább vettem egy mély levegőt és őszintén elmondtam mindent. Közbekérdezés nélkül végighallgatott. Végül is nyugodtan fogadta a fejleményeket. Még akkor is higgadt volt, amikor a galléromnál fogva megemelt és a lelkemre kötötte, hogy úgy bánjak veled, mint a hímes tojással. Akkor is hiába faggattam, nem és nem árulta el, miért kéri ezt tőlem. De figyelmeztetett: ha te egyszer is panaszkodni fogsz rám, azt keservesen bánni fogom. Több szót nem is vesztegettünk erre a témára. Legurítottunk egy-két doboz sört, s közben kérdezősködött: hogyhogy ilyen közel kerültünk egymáshoz. Beszámoltam róla, hogy kimentettelek Ian kezeiből. Nos, ekkor kissé elveszítette a nyugalmát, de hamar összeszedte magát, s nem tett megjegyzést a hírre. Annál többet arra a bejelentésre, hogy razziát akasztottam a nyakatokba, amiből végül is kimentettelek. Kitért a hitéből, amikor megvallottam, hogy előre megfontolt szándékkal, kegyetlenül rád ijesztettem. Soha annyi szidalmat egyszerre nem kaptam, mint akkor... Úgy gondoltam, ismerlek, milyen vagy. Tartottam attól, hogy alaposan bemószerolsz Sonyánál. Kapcsolatba léptem veletek. Sonya éppen akkor fejezte be élete történetét. Ezt igen kevesek ismerik. Alig akartam hinni az érzékleteimnek! Az első találkozásotokkor elmesélte neked?! Enyhe kifejezés, hogy rajonganak érted a szüleim! Csaknem pánikba estem. Hiszen ha te is belefogsz a mesélésbe, és kanyarítasz egy rémtörténetet rólam, Sonya az utolsó szóig elhiszi az egészet, és ő nem csak letolt volna, de... Belegondolni is rossz volt. Tovább hallgatóztam, készen arra, hogy közbelépjek, ha le akarnál járatni. De amit elmeséltél... Elfogott a rosszullét. Az önvád is a hatalmába kerített, mert jóformán ugyanazt játszottam veled, mint Ian. Bár én nem emeltem rád kezet, nem okoztam fájdalmat, önző módon mégis kényszerítettelek rá, hogy közel engedj magadhoz, hogy szeretkezz velem. Talán arra is, hogy szeress engem. Nem tudom megmondani... Soha, egy percig sem gondolkodtam azon, hogy rajtad keresztül segítsek felszámolni a rendőrségnek a feketekereskedelmet. Elkaptalak és bevittelek, mert muszáj volt. Így meg tudtalak menteni a társaid bosszújától. De valahogy ki kellett húznom a rendőrök kezei közül is. Szerencsére segítettél, nem nagyon kellett veszekedést provokálnom, kéretlenül besegítettél te is. Végül az ügyvéd is beszállt. Mire odaért, már erősen izzadtam. Éppenséggel fogalmam sem volt, honnan szedjek elő egyet én. Ha nem jelent volna meg, kénytelen lettem volna előzetesbe tenni téged. Végül minden megoldódott. A többiek azt hiszik, hogy kényszerből engedtelek el. Egyedül a közvetlen felettesemnek mondtam azt, hogy te vagy az egyik legjobb besúgóm, s be kellett hoznom téged, ha nem akarok nagyobb zűrt akasztani a nyakadba. Szavát vettem, hogy ez köztünk marad. Nem hiszem, hogy bíróságra kerül az ügy: holtponton van a nyomozás. Nem is fog előremozdulni, mert se gyanúsított, se bizonyíték. Szerintem, nem fognak zaklatni a továbbiakban... A neved feledésbe merül az őrsön, s ahogy észrevettem, a barátaid előtt is tisztázódtál... És most itt vagyunk... Szeretlek, Trice. Sokat nem tudsz még rólam, de idővel megismersz teljesen. Ezt megígérem. Önző voltam-vagyok. Most megfizetek érte, s csak rajtad áll, hogy örökre szóló adósságra ítélsz-e, vagy kárhozatra...

                                                                             

                                  ***

A lány szemszöge:

Észre sem veszem, hogy elhallgat. Agyamban újra és újra elhangzik a monológ. Véget ér és kezdődik elölről. Összekuszálódnak a mondatok, értelmüket veszítik, majd hosszú kavargás után ismét sorba rendeződnek. Aztán megindul megint, akár egy végtelenített szalag. Tehetetlenül hallgatom, újból, ismételten.

Andreas csendesen gubbaszt a fotelban. Én is hallgatagon kuporgok a hencseren. Sokáig. Lassan megy az elhangzottak feldolgozása, szinte morzsánként. Egyik-másik apró morzsa súlya felveszi a versenyt egy hegységével. Nem csoda, ha akadozik a gépezet.

Az árnyékok egyre hosszabbra nyúlnak a dohányzóasztalon és a falakon, majd elfakulnak, végül összevegyülnek az egyre növekvő szürkülettel. Ránk köszönt az este, majd az éjszaka. Nem zavar minket.

Csak ülünk a sötétben és hallgatunk.