Két Arc /Javítás alatt - Lassan Frissül/

11.

  A bejárati ajtó halk csapódására ébredek. Néhány vaksi pislogás után teljesen magamhoz térek, egy hatalmas ásítás után hallani is kezdek. Az órára pillantva utánaszámolok: alig négy órát aludtam, mégis teljesen kipihentnek érzem magam. Képtelenség! Mindazonáltal igaz. Furcsa!

  Még furcsább, hogy érzékeim is szuperül működnek. Szemem nem akar leragadni, füleim készséggel kagylóznak a földszinti neszezések, motyogások után.

– Szerintem, hazajött az éjjel – szűrődik fel hozzám Gina hangja. A konyhában lehet. – De enni nem evett. Megyek, megnézem, hogy...

– Hagyd őket aludni – hallom anyámat némileg elmosódottan, miközben kávés csészékkel zörög. – Beatrice nem fog örülni, ha felpiszkálod.

– Miért? Egy kis reggeli traccsolás... Elmesélik, hogy merre jártak. Úgyis rég nem találkoztam már a barátnőjével...

– Szerintem, inkább a barátja van itt...

– Beának barát? – kuncog Gina, fölfele oldalogva a lépcsőn. – Arra külön kíváncsi vagyok...

– Azt mondtad, beszéltél vele a múltkor. A kocsi a ház előtt is olyan, mint amilyet emlegettél...

  Mozdulnék, hogy kimásszak az ágyból. Valami akadályoz. Andreas mellkasa simul a hátamhoz, karja a csípőmön pihen. Meg se rezzenve fészkelődésemre, mélyen alszik. Óvatosan szájon csókolom, miközben kicsúszom öleléséből és lemászom az ágyról. Valami hűvös puhára lépek. Fekete tárca lapít a talpam alatt a szőnyegen. Felkapom s a kíváncsiságnak engedve, belepillantok. Körmöm hegyét végighúzom az aranyszínű zsarujelvényen, majd szemügyre veszem a fényképet. A kis fotóról Andreas néz vissza rám, mosolytalanul, csak keskenyrésű szemében van egy kevés gunyoros alattomosság. Elmosolyodva szemügyre veszem az ágyamban alvót, majd visszatérek a bárcához. A fotó alatt szépen kanyarított, dőlt betűkkel a neve áll: Andreas M. Raid.

  M. Vajon mit takarhat? Egy második keresztnevet? Mozgatja a fantáziám. Talán neki is állnék totózni a nevekkel, ha nem hallom meg a fölfelé kapaszkodó Gina motozását a lépcsőn.

  Végre kapkodni kezdek, a lépcsőn közeledő léptek hallatán. A tárcát az asztalra helyezem, majd az ablakon kinézve konstatálom, hogy borult az idő. A szekrényemből terepszínű katonai nadrágot, és hozzáillő felsőt rántok elő. Végül a fotelre dobott törölközőbe csavarodok.

  Sikerül Gina előtt kinyitnom az ajtót. Megrettenve hátratolat, így ki is tudok lépni a szobából, és be is zárhatom az ajtót anélkül, hogy akár egy pillantás erejéig bekukkanthatna.

– Jó reggelt! – köszönök rá. – Merre tartasz?

– Gondoltam, megnézem, mit csináltok – csacsogja iszonyatos hangerővel. Gyorsan a szájára tapasztom a tenyeremet, és hátrébb tolom.

– De kíváncsi vagy! Ha netalán szexelnénk, leülnél mellénk jegyzetelni?

– Andreas van itt?

– Zuhanyozni mennék – indítványozom fásultan.

– Kávézik? – firtatja, rám se figyelve. Nyersen megfordítom és a lépcső felé lököm.

– Jelenleg alszik. Maradjon is így!

  A zuhany alatt néhány mozdulattal felhabosítom magamon a hűvösen mentaillatú tusfürdőt, s miközben leöblítem magamról, megsúrolom fogaimat.

  Félig-meddig megszárítkozva húzom magamra ruháimat, kifésülöm zilált hajzatomat, s végre szalonképesnek érzem magam. Lerongyolok a konyhába. A nadrágom pedig a bokámra.