Két Arc /Javítás alatt - Lassan Frissül/

44.

- Mondtam, hogy ne foglalkozz azzal, amit összehord! Pláne, ha látja rajtad, hogy szétvet az ideg...

Régi, elhagyatott vasúti töltésen baktatunk a találkahely felé. Pontosabban, Andreas baktat nyugodtan, én ingerülten trappolok, és a gyermekökölnyi köveket rugdalom.

- Szétvet az ideg? Szétvet az ideg?! - ismételgetem felpaprikázva, széles taglejtésekkel díszítve pöfögésemet. - A helyedben már a földbe nyomkodtam volna a hülye dumájáért. De te csak unottan fejcsóválva legyintettél...

- Te mit tettél volna? - firtatja olyasféle hangsúllyal, mint aki előre tudja a választ. Eme tény mégse veszi el a kedvemet attól, hogy kimondjam hangosan, milyen visszavágást dédelgettem Kirknek ezidáig.

- Szívesen lábtengóznék most a lecsavart fejével... - bólogatok nyomatékosan. - Méghogy: Andreas, megtetted az első lépést a sötét oldal felé. Lefogadom, a barátnőd dumált rá, hogy te játszd el a gátlástalan zsoldost. Mondtam én, hogy bajt hoz rád...! - utánozom gúnyosan a káromolt nyomozó lekezelően sajnálkozó modorát. Nem állja meg nevetés nélkül.

- Jól gondolom, hogy édes lesz a bosszú...?

- Egyelőre fogalmam sincs. De ha meggebed tőle az a hólyagfejű, akkor felőlem savanyú is lehet...

- Hólyagfejű...? - visszhangozza, hökkenten ízlelgetve szóalkotásomat.

- Az! - bólintok nagyot. - Nem láttad, mikor engem zrikált? Ahogy meghallotta az ingerült fogcsikorgatásomat, rögtön literekkel nagyobb lett az a hombár a nyakán...

- Hólyag is, hombár is... Higgadj le egy kicsit, mert félő, hogy a harmadik becenév után már valamelyiken fogom szólítani Kirköt! Nem mellesleg mindjárt a találkaponthoz érünk. Több komolyságot a haramiák előtt!

- Ehh... Dühösen jobban fogom alakítani a fegyvervásáros, újbandás bigét - legyintek, mindazonáltal háttérbe szorítom a haragomat, hogy ne vonja el a figyelmemet a környezetről. Amiről egy pillantással megállapítom, hogy kihalt.

Néhány vagon ácsorog a retkes síneken, némán. Festésük hámlik-pattogzik, az ablakaik szinte mind betörve. Amelyik valami csodával határos módon épen maradt az idők folyamán, átláthatatlanná homályosult a rájuk rakódott dzsuvától. Némelyik kocsit már úgy benőtte a gaz, hogy csak a tetejük látszik ki a susnyásból. Mindent vastagon borít a szürkésfekete, ragacsos por. Lehangoló az egész tájkép. Hol van ez a Roncstelep sokszínű zsúfoltságához képest?

Attól félvén, hogy letargiába esem, ha tovább szemlélem a környezetet, inkább Andreasra függesztem tekintetemet, s végignézek rajta.

Jót tett neki a több, mint tizenkét óra alvás. Az egész pasas kisimult. Mozdulatai lazák, ruganyosak, s ha szükség lesz rá, tutifix,hogy öt másodperc alatt fog százra gyorsulni.

Szívem csücske-zsandárja nem vitte túlzásba az öltözködést, elvégre nem az operába készült. Ha már egy háborút járt zsoldost alakít, fekete kommandós nadrágját vette fel, hasonló színű trikóval, és egy katonai surranóval.

Én kissé színesebbre vettem a figurát, terepszínű hacukámmal, s kis fénylő szegecsekkel díszített, fekete bakancsommal..

Elkapja pillantásomat. Biztatóan mosolyogva rám hunyorít.

- Nekem se tetszik a környék. De ha minden jól megy, félórán belül már itt sem vagyunk.

- Akkor indítom a stoppert, mert erre kíváncsi leszek - sóhajtom, majd fejemmel a romos hangárszerűség felé biccentek, ami olyan hirtelen tűnik fel előttünk, mintha most nőtt volna ki a földből.