Két Arc /Javítás alatt - Lassan Frissül/

45.

Valami idegesítően piszkálja a szemhéjamat, ami lassan, de biztosan nem csak az álmomból, de a béketűrésből is kihoz.

Kómásan nyitogatom a szemem. Első pillantással megállapítom, hogy még igencsak korán lehet, mert sötétség úszik a szobában. Második pillantásra nyugtázom, hogy nem a saját szobámban, hanem Andreas hálójában ébredezem. A harmadikkal fölfedezem, hogy a hálótulajdonos hibádzik mellőlem az ágyból. Párnáján végigsimítva, az is világossá válik számomra, hogy nem a közelmúltban távozott.

Remek! Hova rohanhatott öreg éjjel? Legalább szólhatott volna!

Morgolódva tovább tapogatózom. Ujjaim egy papírdarabba ütköznek az elhagyatott párnán. Végigsimítom. Vékony, folyamatos karcolásokat érzek rajta. Minden bizonnyal írtak rá. És kizárásos alapon nekem íródott.

Egek! Hogy én milyen okos vagyok így, zöld hajnalban!

Összeszedem magam és a szememhez emelem a lapocskát.

Biztosan morcos leszel, hogy nem találsz. Korán felzargattak és behívtak, de téged nem volt szívem felébreszteni. Beütött valami gikszer. Készülj fel testben, lélekben! Talán okozhatnak már ma neked kellemetlen perceket. Kitartás! Szeretlek. A.

Fekvésből ránt talpra az ijedtség. Mi van? Mi ütött be? Alig néhány ügyben működtem közre aktívan, s máris vendettát fogadtak ellenem?

Állj! Nemnem! Ha így lenne, Andreas itt ülne az ágy szélén, bőszen őrködve. Tehát a gikszer nem kapcsolódik hozzám... Oké, némileg megnyugodtam.

Az álmosság viszont már kiröppent a szememből. Sóhajtva körbenézek a sötét szobán, töprengve, hogy mit csináljak legalább napkeltéig. Egyáltalán mennyi az idő? Kézbe kapom az éjjeliszekrényen lapító telefonomat, ám hiába tapogatom a kijelzőt, az ugyan nem világosodik meg. Mi a szösz?

Andreas kikapcsolta volna? Valószínű, mert le még nem merülhetett. Alig harminc százalékon, de még volt szufla az akksijában. Pár hetes telefon jól bírja a gyűrődést...

Bekapcsolom a ketyerét, s az a márkajelzés és az üdvözlő szöveg felvillantása után olyat tesz, amit rövid élete során egyszer sem produkált: dermedten fénylik a tenyeremen.

Kissé türelmetlen vagyok, hangos szóval biztatom, hogy haladjon. Okos készülék, meg minden, de azért ennyit ne gondolkodjon, mikor én azt sem tudom, hány óra van!

A telefon olyan intenzitással és hirtelen aktivizálja magát, hogy az ágyra ejtem ijedtemben. Nem zavartatja magát. Folyamatos sípolást kibocsátva magából, megállíthatatlanul ontja az értesítéseket: rengeteg nem fogadott hívás, hang- és szöveges üzenet érkezéséről. Olykor néhány pillanat erejéig befagy a kijelző az értesítések tömkelegétől. Így legalább a pontos időt kiolvashatom a gyorsan pergő üzenetek között. Meg is szédülök kissé.

Délután fél kettő? Nem létezik! Ez a telefon beteg!

A betegség gyanúját mintegy alátámasztva, a telefon szinte halálsikolyt hallat, és újra sötétségbe zuhan. Én pedig némiképp magamba, ahogy végiggondolom a történéseket: Andreast sürgősen behívják, mert van egy kis zűr. A telefonomat hatástalanította. Mint kiderült, bölcs előrelátással. Valaki, vagy valakik nagyon kapcsolatot akartak velem teremteni. Sötét pedig nem a korai napszak miatt van, mint gondoltam elsőre, hanem mert a bölcs előrelátó teljesen leengedte a redőnyöket.

Vajon mi történhetett? Zombijárvány tört ki? Vagy a harmadik világháború? Á, nem hiszem... A redőny nem sokat véd a mozgó hullák illetve az atom ellen.