Két Arc /Javítás alatt - Lassan Frissül/

17.

– Feszült vagy – jegyzem meg halkan. Andreas hanyatt fekvésből az oldalára fordul, majd a párnára könyökölve  lenéz rám a sötétben.  Szürke szemei felszikráznak az ablakon bekukucskáló Hold ezüst fényében.

– Csak egy kicsit.

– Miattam?

– Nem – ingatja a fejét. – Holnapután lecsapunk. De holnap újfent átrágjuk magunkat az akció menetén, hogy minden stimmeljen. Sikerült egy üzleti találkozót összehozni két orgazdával.

– Ezeknél a szartól a rakétáig minden megtalálható. Mit vásároltok?

– Mobiltelefon, cigaretta, alkohol. Elég nagy tétel, hogy szóba álljanak velünk, de nem túl nagy, nehogy gyanút fogjanak. Hónapok óta próbálunk a közelükbe férkőzni. Végre sikerült.

– Akkor: alvás – indítványozom, az órára pillantva, ami éjjel negyed hármat mutat. – Holnap szerintem nekem is kemény napom lesz. Tim Boy tutira boldog-boldogtalant beírt a határidőnaplómba. Nem csodálkoznék, ha este tízig túlóráznom kellene.

– Mégsem mész dokihoz?

– Egész nap jóformán semmi bajom nem volt. Leszámítva azt a gyorsulási versenyt, a kajáldától Skyig. Direkt a vacsival is megvártalak, hogy lásd: eszem, sokat. Úgyhogy eddig tartott Meredith átka. Egészséges vagyok, mint a makk...

– Nem teljesen – morogja és megszabadít a rajtam maradt pamutnadrágtól. – Ez még mindig rajtad van. Nem igaz, hogy nincs meleged... Nahát!

  Az olvasólámpát felkapcsolva, fölém hajol és alaposan szemügyre veszi a combomon feszítő hárpiát. Ujjheggyel végigsimít a színjátszónak tűnő szárnyakon. Megérinti a penge körmöket.

– Szép lett. Nem gondoltam volna, hogy komolyan megcsinálja.

– Te tudtál róla?

– Ühüm – mondja szószátyáran. – Jobb, mint papíron.

– Nekem is tetszik – ásítom halkan, s lekapcsolom a lámpát. Elfészkelem magam Andreas karjaiban. Tenyere a derekamra simul, érzem, ahogy lassan lejjebb vándorol. Mordan elkapom a csuklóját. – Alvás! Inkább a holnapra összpontosíts most!

– Hm – dorombolja elégedetten. – Féltesz?

– Baj?

– Dehogy. De ne vidd túlzásba az aggódást. A két orgazda a hírükhöz képest igencsak pitik. Nem lesz gond velük.

– Merem remélni – dünnyögöm a mellkasára. Még érzem, hogy tenyere a hátamra simul, aztán már alszom is.

  A telefonom cincogására félig-meddig fölébredek. Vakon tapogatózom a készülék után. Dereng, mintha az asztalra tettem volna. Átmászom a gyanútlanul alvó Andreas hátán. Felnyögve hanyatt fordul.

– Naa! Nincs egy kicsit korán? Mit szeretnél?

– Bocs. Mit szeretnék? Aludni. Csak valami bunkó szórakozik a telefonommal, pedig még a nap se jött fel teljesen.

  Végre elérem a készüléket, s gondolkodás nélkül elutasítom a hívást. Ám félúton az ágy felé ismét megszólal a ketyere. Átkokat mormolva felkapom és cseppet sem kedvesen beleszólok.

– A helyedben sürgősen eltépnék kezeltetni magam. Nem egészséges elmére vall hajnalok hajnalán telefonbetyárkodni...

– Beatrice? – nyehegi egy ismerős hang. A második másodpercben felismerem Tim Boy hangját. – Jól érzed magad? Milyen hajnal...? Már vagy fél órája itt kéne lenned! Mondd, hogy itt vagy a bejáratnál! Itt kész tébolyda van!