No regret ✔

4. Fejezet

Két hónappal ezelőtt

- Emmaaa - rontott be a szobámba a kis démon.

- Dodó - kaptam fel az ölembe megpörgetve őt a levegőben - Voltál a nagyinál? - pusziltam bele selymes nyakába mire a szoba Dóra kuncogásával telt meg.

- Ige-hee-eeen - válaszolt nevetés közben, kicsit levegő mentesen a csiklandozás miatt.

- Édesem, gyere keressük meg VinVint, apa akar Emmával beszélni - nyúlt anya Dodó után majd egy szimpatikus mosollyal az arcán ott hagyott engem és apát a szobában.

- Foglalj helyet - szólalt meg apa becsukva az ajtót maga mögött.

És megjött Nagy Főkapitány. Emma, minden bátorságodra szükség lesz.

-Szeretnél valamit elmondani?- tette fel az első kérdést megtörve a kínos csendet.

Lesütött szemekkel ráztam meg a fejem válaszul. Apáékkal olyan a kapcsolatunk, hogy mindent megosztunk egymással. Lehet, hogy ezt megtartottam volna magamnak, ha nem ez lett volna a szituáció. Nem hülyék, hogy elhigyjék, hogy Xiu-nál alszom amikor a két legjobb barátnőm nálunk van. Hazudni meg semmi értelme nem volt amikor ígyis úgyis megtudják valahogy.

- Ugye tudod, hogy ígyis úgyis kiszedem belőled - az ágy mozgásából ítélve jöttem rá, hogy leült mellém.

- Tudom - motyogtam anélkül, hogy felnézzek.

Nem bírtam apa szemébe nézni. El sem mondtam neki, de már láttam magam előtt a csalódott arcát, az egyre dühösebbé váló sötét szemeit. És ahogy elképzeltem a reakcióját minden addigi bátorságom elillant.

- Akkor miért nem könnyíted meg a kettőnk dolgát és mondd el? - tette óriási tenyerét térdemre arra bíztatva, hogy megnyíljak előtte.

Ez a kis mozdulat elég volt arra, hogy szemeimet az övébe véssem. A sötét, nagy szemekbe amelyek annyira hasonlítottak az enyémhez.

- Illegális dolgot csináltál? - kérdezett rá a dologra feszülten mire akaratlanul elmosolyodtam és csak megráztam a fejem.

-Huhh, jó- süppedtek le vállai nemleges válaszom miatt.

Nem kis dolog lett volna, ha a főkapitány lánya valami hülyeséget csinált volna. Nem vagyunk mi híresek de ha olyasmi kitudódna valószínüleg azok lennénk. Már elképzeltem, ahogy a magyar paparazzik megszállják a rendőrség épületét és a kamerákkal a kezükben várják a pillanatot amint kilépünk az épületből, arcunk elé emelve kezünket, amolyan film stílusban, amikor apa újra kérdezett nem engedve, hogy befejezzem jelentéktelen "álmodozásomat".

- Fiú ügy?

Most rajtam volt a sor, hogy vállaim befeszüljenek és tekintetem elkapjam. Ahhoz képest, hogy egy rendőr lánya vagyok és tudom az összes taktikát ami alapján egy kikérdezés működik mégsem tudok hazudni. Egy kettőre elárulom magam anélkül, hogy kinyitnám a számat.

-Szóval fiú ügy- válaszolta meg saját kérdését, aránylag nyugodt hangon. -Hívjam a sereget?

Kuncogva ráztam meg a fejem a seregre gondolva. Hiába voltunk kínos helyzetben mégis sikerült mosolyt csalnia az arcomra protekciós énével. A sereg azokból az emberekből áll akikben apu a legjobban megbízik, ha valaki megbánt mindig a sereget emlegeti. De valahogy sosem tudja megérteni, hogy a problémáink nem feltétlenül igényelnek rendörségi beavatkozást. Nem értem, hogy miért?

- Figyelj, megértem, hogy nem könnyű apáddal ilyenekről beszélni de tudni akarom, hogy az illető megbántott téged vagy sem. A lányom vagy, a kötelességem az, hogy megvédjelek és ha nem végeztem elég jó munká..