No regret ✔

13. Fejezet

12. Fejezet folytatása

Csendes szobámat az ajtó nyikorgása törte meg. Apa dugta be fejét a résnyire nyitott ajtón.

- Édesem, minden rendben? - mosolygott amint elkapta tekintetem.

- Igen. - bólogattam nyugtatóan de nem volt minden rendben.

- Ha bármi van hívjál - és már be is csukta az ajtót.

Sorozat, sorozat után ment egészen sötétedésig. Lezárva laptopomat csoszogtam le a lépcsőn a nappaliba ahol anyáék néztek valami régi filmet.

- Emma - pattant fel a székéról Dodó és rohant felém. Az ölömbe felkapva pusziltam meg arcát majd faggatni kezdtem a delutánról.

- És a csúnya Katica azst mondta, hogy Elsa nem is létezsik csak a mesében. - magyarázta megkönnyezve.

- Persze, hogy létezik. Amikor megyünk Disneyland-be akkor teszek róla, hogy találkozz vele, jó? Buta Katica nem tudja, hogy mit beszél - töröltem le kis arcáról könnyeit.

- Ezst mondta anya is. - bólogatott mosolyogva. - Nézsed velünk a filmet? - nézett fel rám szempillái mögül.

- Persze - ültem le a fotelbe mire Dóra az ölömbe mászott. Egy fél óra se telt el, Dodó már a mellkasomnak dőlve horkolt. - Felviszem - mutattam kis testére de persze jött a megmentőm és kikapta karjaimból Dodót, anyuék érdeklődve figyelték bátyám viselkedését.

- Öhm, felviszem én mert szédültél a délben - magyarázta ki magát. Szemeimet forgatva bólintottam majd elindultam a szobám irányában.

Fehérneműben álltam a magas tükröm előtt. Lapos hasamon még semmi jele nem volt annak, hogy gyereket várok, se akkor ha jobbra, se akkor ha balra fordultam. Ajkaim fülemig értek amint fürkésztem tökeletes hasamat és abban a pillanatban még az sem szomorított el, hogy anyuék még nem tudtak semmit.

------------------

Szuper. A reggeli rosszullét ma sem hagyott békén, de azért megvárta míg átöltöztem valami elfogadható nyári ruhába és lesétáltam a konyhába, csak azután kopogtatott ajtómon. Mondjuk nem volt valami rendes, mert meg sem várta válaszomat, hogy jöhet.

A földszinti mosdóba rohantam, nem mintha annyira hiányzott volna a tegnapi eset után, épp, hogy felvettem a megszokott poziciót és már jött is. Pfúj.

- Kis bogár! - szaladt apu utánam. - Adri, hívd a mentőket - markolta meg hajamat, kiszedve arcomból a tincseket. Jobb döntés lenne ha eleve felkötném a hajam, így nem lógna arcomba beleérve gyomrom savas tartalmába, megszokhattam volna már. Pff.

- Nem, nem - nyögtem ki megkönnyebülve és már jó közérzettel. Elképesztő, hogy a terhesség mit csinál az emberrel, egyik pillanatban könnyek között okádsz a másikban meg cigány kerekeket tudnál vetni.

- Ha csak egyszerű gyomorrontás lenne, nem hánynál két nap egymás után. Nincs mese, megyünk a korházba - mondta ellenvetést nem tűrve.

Amilyen komolyan álltak anyuék hozzá a reggeli rosszullétemhez tudtam, hogy nem fognak békén hagyni. Két lehetőségem volt, vagy hagyom, hogy mentőt hívjanak vagy elmondom nekik. Még mindig a wc fölé hajolva döntöttem el, hogy itt az ideje elmondani. Nem feltétlenül így terveztem de mostmár nincs visszaút.

- Apa, jól vagyok. Rendbe szedem magam és azután beszélni szeretnék veletek. - mosolyogtam megtartva nyugtomat miközben feltápászkodtam a földről és nem várva apa válaszára suhantam el mellette felkocogva szobámba.