No regret ✔

3. Fejezet

Két hónappal ezelőtt

Az erős napfény ébresztett fel mély álmomból. Hajamat kiseperve arcomból próbáltam kinyitni a szemem a fény ellenére. Ahogy egyre jobban szokott hozzá a szemem a világossághoz egyre inkább öntött el a pánik. Nem a saját hálószobámban voltam. Nem a saját ágyamban.

Az emlékek hideg zuhanyként borultak rám és ahogy ijedten felültem az ágyból teljesen bebizonyosodott, hogy nem álmodtam. Bal oldalamon egy barna hajú srác feküdt, hason, izmos háta meztelenül, arca nyugodt volt és borzasztó szép. Széles álla már kezdett borostás lenni de ígyis szebb volt minden normális embernél.

Amilyen halkan csak tudtam másztam ki az ágyból és szedtem össze az elszórt ruhadarabjaimat. A telefonomat megkeresve küldtem egy üzenetet Ervinnek hogy jöjjön értem.

Magamra kaptam a ruháimat és egy utolsó tekintettel Márk felé elhagytam a hálószobát és a használt poharaktól teli, csendes házat.

Úristen Emma. Mit csináltál??? Apu meg fog ölni...

A kapu előtt álldogáltam lassan a sírás szélén és vártam a bátyámat (csak 3 perccel idősebb nálam), hogy hazavigyen. A nyári szellő jól esett a még mindig forrón égő testemnek, hajamat kócosra fújta szét de nem érdekelt, friss fű illatát éreztem és mély levegőt szívva próbáltam magam lenyugtatni és összeszedni gondolataimat.

- Emma, mi az áldást csináltál itt? Egész éjjel kerestünk aztán meg feladtuk, gondoltuk elmentél Xiu-val - förmedt rám Ervin, köszönés nélkül a lehúzott ablakon. - Ülj már be és várom a magyarázatot - nyitotta ki az anyós üléshez tartozó ajtót.

Kissé hezitálva másztam be az autóba mert tudtam hogy mi vár rám, Ervin pont olyan mint apa, én vagyok a kis húga akit meg kell védjen. Sosem szerettem amikor veszekedtünk vagy ha épp mérges volt rám. Mindig úgy éreztem hogy olyankor egy teljes lépést teszünk hátra és amikor napokig nem beszél velem mindig az őrület határáig kerget.

- Miért voltál Márk házában egész éjjel? Egy percet sem aludtam. Apáéknak valahogy falaztunk a csajokkal de ígyis nehezen hitték el. Elválaszthatatlanok vagytok hárman, képzelheted hogy nem hiszik el hogy te elmaradtál valaki mással. Apa meg már keresést akart indíttatni ha anya nem szól közbe. Mi a franc bajod van Emma?? - kiabált rám mérgesen.

Az eszemet ellepték az éjjeli emlékek, az aggódó apu képe, a mérges Erviné és minden lejátszódott újra meg újra. Mint ha egy rémálom lett volna. Alig bírtam levegőt venni és amikor sikerült szakadozva tudtam csak kifújni. És akkor elszakadt. A könnyeim patakokban kezdtek el folyni, mellkasom percről percre egyre jobban szorult össze. Az emlékek újra megjelentek szemeim előtt és már lassan a fulladás határán álltam ahogy nyálam összekeveredett a sós könnyeimmel.

- Semmi baj Emma, semmi baj! Mi történt? Mondjad bogár - suttogott fülembe kedves szavakat, próbálva lenyugtatni.

Nem tudom hogy a szavak hatására vagy Ervin jelenléte miatt vagy csak egyszerűen kifogytak a könnyeim de lélegzetem szabályos lett és fulladásomat csuklás vette át.

- Emma mi történt? - kérdezte Ervin az arcomat fürkészve, még mindig Márk háza előtt parkolva.

- Én.. én - próbáltam megszólalni, elmagyarázni de annyira fájt, hogy újra éreztem ahogy szemeim megtelnek könnyekkel.

- Mondd el Em, nem bánt senki! Itt vagyok veled, jó? Bármi is történt nem megyek sehova!! - simogatta nyugtatóan a hátam. Hangjából áramlott az aggodalom de egyben kedves volt, édes ami erőt adott hogy újra kinyissam a szám és elmondjam a problémám.