No regret ✔

8. Fejezet

Egy hónappal és egy héttel azelőtt

- Gyerekek, családi megbeszélés - hallottam anyut felkiáltani az emeletre.

Szuper. Vajon ki csinált valami hülyeséget?

Anyuék nem olyan régen vetették be azt az ötletet, hogy bármikor amikor bajba kerülünk családi megbeszélést hívnak össze, hogy mindenki tanuljon más hibájából. Egy pár alkalomból szokás lett mint az is, hogy ha valaki káromkodik akkor egy befőttes üvegbe teszünk pénzt vagy Dodó esetében egy játékot. Sajnos rászokott a csúnya szavakra így őt is be kellett vegyük pénzfosztó vagy játékfosztó szokásunkba.

Macis papucsomba csúsztatva lábomat vonszoltam le magam a nappalinkba. Anyáék már a kanapén ültek, Dórával mellettük.

- Ervin? - kérdezte apa.

- Nem tudom, szerintem mindjárt jön - huppantam bele kényelmes de mégis stílusos fotelünkbe.

- Itt vagyok, itt vagyok - sietett be izzadtan a bátyám, valószínüleg azokat a nehéz micsodákat emelgette a pincében.

- Ide ne ülj - löktem arrébb nedves karját, undorodott arcot vágva.

- Oo menj már, csak egy kis testnedv - ölelt meg tiltakozásom ellenére. Pfúj. Karját megmarkolva löktem le magamról majd arrébb csusszantam, hogy még távolabb legyek tőle.

- VinVin - nevettem fel mikor hosszú ujjait bordáim közé szúrta, megszámolva azokat mindkét oldalon mire hangos visongásba kezdtem könyörögve, hogy hagyja abba.

- Na elég legyen - szólt közbe apa komolyan, de azért ajkain enyhe mosoly ült.

- Leoval szeretnénk mondani nektek valamit. - nézett anya apára.

Ó te jó ég. Dodó érkezését is így tolták az orrunk elé.

- Anya terhes vagy? - vette ki a szót a szamból Ervin. Nem hiába vagyunk ikrek.

- Mii? - kerekedtek el anyu szemei - Nem - rázta meg fejét szórakozottan majd apura pillantva nevettek fel egyszerre, viccesnek találva a horrorisztikus arckifejezésünket.

Imádom a testvéreimet és minél nagyobb a család annál szebb és érdekesebb de azt hiszem, hogy elég ennyi gyerek ebben a házban.

- Min kacagnak, Em? - ült fel az ölömbe Dóra.

- Oo, semmin, azt hiszik, hogy valami vicces miközben nem az - pillantottam a még mindig röhögő anyuékra.

Na igen. Most ha mondom, hogy bolondok elhiszitek?

- Mit is kell elmondani nekünk? - kérdezett rá a lényegre Ervin.

- Jajj igen - törölte meg apu nevetéstől könnyes szemeit. - A görögországi utunkat le kellett, hogy fújjuk.

- Neemááár!! - kiáltott fel Ervin csalódottan.

- Neemáááj! - utánozta Dodó bátyját.

- De miért? - kérdeztem.

- A fesztiválok és a túristák miatt sokkal több dolgunk van mint ahogy elképzeltük. Sajnos a két hét szabiból csak egy hetet sikerült lerendeznem, valójában csak 5 napot. - válaszolt apu. - Ugye a hétvégén indultunk volna de muszáj bemennem és anyátoknak is akadt egy kis dolga.

- De - tette fel mutató ujját anyu mire mindhármunk szeme felcsillant. - Arra gondoltunk, hogy arra az 5 napra elmehetnénk a balatonra, a nyaralóba. Hívhattok magatokkal barátokat ha szeretnétek.