No regret ✔

25. Fejezet

- Oh az Isten szerelméért - morogtam dühösen. - Márk, maradj a kocsiban! Nehogy kiszállj. - szóltam rá mérgesen kivágva az ajtót, még hallottam hogy utánam kiált de nem foglalkoztam vele. Peti villámsebességgel pattant ki az autóból és már láttam arcán hogy megbánta hogy ujjat húzott velem.

- Mi a franc ez, Peti? - mutattam a rendőrökkel teli autók fele. - Apa mond valamit és ti már ugrottok? Mit csinált volna nektek ha ellenkeztek? Kirak? Nem hiszem. Mi volt a terv? Nem engedtek be minket? Elijesztitek már most? Nem hiszem el hogy eljöttetek! Komolyan mondom nem vagytok normálisak! Misi, tőled többet vártam! - néztem rájuk mérgesen mire mind lesütött szemekkel kezdtek el bocsánatot kérni. - Nyissátok ki a kaput és egy szót sem akarok hallani. Ha bárki valamivel is próbálkozik velem gyűlik meg a bajotok - túrtam bele hajamba és ültem vissza az autóba.

- Cukorfalat? Mi történt? - tette kezét nyugtatóan combomra. Mondjuk nem nyugodtam meg tőle, sőt.

- Apa történt, nyílik a kapu, bemehetsz - bólintottam előre. - Ugye mondtam, hogy apa a rendőrségen kapitány? - kérdeztem mire idegesen bólintott, erősebben markolva a kormányt - És hát kicsit félt engem, szóval meghívta a seregét, ami a rendőr barátaiból áll - mosolyogtam hogy javítsak a helyzeten habár amilyen sápadt volt Márk mind mosolyoghattam. - Héj! Nem lesz semmi baj. Csak meg akar ijeszteni, de nem fog összejönni neki mert nem engedem jó? Inkább elmondtam most mint hagyjalak vakon bemenni. Habár nem tudom mennyire volt jó ötlet - motyogtam orrom alatt. - Márk?

- Bezárhat? - kérdezte egy kis csend után a házat figyelve.

- Mi? Nem - nevettem el magam. - Nézz rám - hajoltam felé de meg sem mozdult - Nézz rám - ismételtem magam tenyeremet arcára helyezve és magam felé fordítottam. - Imádni fognak, pont mint én - suttogtam mégközelebb hajolva míg orrunk összeért.

- Apád néz az ablakból - suttogta számra pillantva.

- És? - kérdeztem majd lecsaptam ajkaira. Ujjaimat beleakasztottam hajába és gyengéden fogaim közé vettem alsó ajkát elérve tőle egy apró morgást. Karjait derekam köré fonta és magához húzva mélyített csókunkon. És már el is felejtette, hogy apa néz.

Csókunkba belemosolyogva taszítottam el magamtól. Márk bambultan nézett rám még mindig a csók hatása alatt ülve. Kuncogva igazítottam meg pólóját és túrtam bele hajába, hogy elfogadható legyen a kinézete.

- Gyere - nyomtam puszit arcára majd az ajtó kilincse után nyúltam de visszarántotta kezemet, kipattant az autóból és egy lélegzetelállító mosollyal kinyitotta az ajtót. Ujjainkat összekulcsolva indultunk be a házba de nem kellett foglalkozzunk ajtó nyitással mert már anyáék az ajtófélfának dőlve vártak minket.

Anya boldogan vigyorgott és épp nem tapsikolt izgalmában, apa pedig szúros szemekkel méregette Márkot majd az összekulcsolt kezünket.

- Oo, sziasztok. - hajoltam anyuhoz egy puszira - Mi történt a pórázzal? - húztam fel a szemöldököm de nem vártam meg a választ, inkább apa felé fordultam és széttártam karjaimat egy ölelésre - Nem volt ilyesmiről szó apa. Kérlek viselkedj! - sziszegtem a fogaim között.

- Apa, anya, ő itt Márk - mosolyogtam kedvesen - Márk, ők itt a szüleim.

- Jó napot kívánok - rázott kezet anyuékkal.

- Oh, drága, tegezzük egymást, nem vagyunk mi öregek. Adrienn és a férjem Leopold - húzta Márkot karjaiba kicsit túlságosan is izgatottan.

- Bemehetünk vagy itt állunk egész estig? - kérdeztem szarkazmustól csöpögő hangon.

- Gyertek, gyertek. Kicsit korán van még a vacsorához, szóval úgy gondoltuk, hogy a nappaliban beszélgethetnénk egy kicsit. - tessékelt be anyu minket.