No regret ✔

20. Fejezet

11. hét ♡

Már két hete, hogy odaadtam Márknak az egyik ultrahang képet. Attól a naptól Márk szemei megállás nélkül csillogtak és a mosolyt az arcáról lehetetlen volt letörölni. Mit nem tesz az emberrel egy csöppség. 

A két hét alatt majdnem minden nap sikerült találkoznunk, kivéve a keddet meg a csütörtököt amikor sport nap van a suliban. Az első fagyizásunkat több követte, az ingyenes fagyit nem lehet lemondani de persze az együtt létünknek a célja leginkább a megismerkedés volt mintsebb a fagyi vagy más esetben a vattacukor.

Márkról őszintén megmondva nem sokat tudtam, azon kívül, hogy része a suli focicsapatának, hogy eléggé híres a lányok körében és, hogy nem szereti a francia nyelvet, de ezt is csak azért tudtam, mert egy alkalommal egy csoportba kerültünk francián. Mivel az amerikai suliban elég kevés magyar diák jár ezért tisztában voltam Márk és barátai létezésével. De a meggondolatlanság összehozott minket, igenis furcsa módon de annál szerethetőbb következménnyel, egy babával. 

És csakis a picúrnak köszönhetem azt, hogy mostmár sokkal több mindent tudok Márkról, azt hogy van egy húga, Flóra, 14 éves de rendes, magyar gimnáziumba jár és a korkülönbségtől meg nemtől függetlenül nagyon jól egyeznek. Ő is imádja Ed Sheerant, imád lovagolni és van egy Zoli nevezetű barátja de Márk ki nem állhatja. Az anyukája meg a gyerekkori barátnői miatt jár magyar iskolába, de nagyon szereti a sulit és kitűnő tanuló testvéréhez képest. Márk anyukája, Janka sok ideig otthon ülős anyuka volt de mostmár besegít férjének, Félixnek aki mellesleg amerikai és valami hotelekkel foglalkozó cége van. 

---------------

- Em? - fordult felém a kormány mögül.

- Hm? - néztem rá mosolyogva. Elképesztő, hogy elég csak hozzám szólnia és már ajkaim akaratlanul mosolyra húzódnak.

- Elszeretném mondani a haveroknak. Már túl kíváncsiak, hogy miért tűnök el minden délután - nevetett fel - Kicsit idegesítőek amiért folyton szivatnak, mert tudják, hogy egy lánnyal vagyok. 

- Oké - bólogattam nem értve, hogy mit szeretne. Ha elakarja mondani akkor csak nyugodtan, nem akadályozhatom meg és nem is fogom.

- Szeretném ha velem tartanál és megismerkednél velük. Mármint tudom, hogy ismered őket. Duh. Egy suliba járunk, de ők nem ismernek téged úgy mint a gyerekem anyukáját - kapta el zavartan tekintetét.

- Persze, jövök veled - vigyorogtam aranyosságán és éreztem ahogy szemeim könnyezni kezdenek amiért ennyire kedves velem és gondoskodó.

- Em, ne sírj. Mi a baj? - hajolt közelebb aggódva, majd ujjaival letörölte kicsurduló könnycseppemet.

- Nem sírok - nevettem el magam - Csak ezek az idióta hormonok. - forgattam meg szemeimet mire Márk tekintetéből eltűnt az aggódás, helyette szórakozottság futott át kék szemein. - Elképesztő ahogy egyik pillanatban nevetek aztán a másikban már elbőgöm magam valamin.

- Szerintem aranyos - nyomott egy puszit arcomra amivel sikeresen elérte, hogy pár árnyalattal vörösebb legyek. - És az is ahogy elpirulsz - nevetett rajtam majd beindította az autót.

- Nem vicces - durciztam az ablak felé fordulva.

- És még tudod mi aranyos? - kérdezte az utat figyelve szerencsémre, mert akkor nem látta ahogy egyre vörösebbre vált arcom színe. - Az, hogy ilyen hatással vagyok rád - mondta pimasz mosollyal arcán majd meleg tenyerét a sebesség váltóról combomra helyezte.