No regret ✔

18. Fejezet

9. hét ♡

A napjaimat már lassan nem is tudtam megkülönböztetni. Reggel bepattantam az autómba, felvettem a csajokat, elvittem Dórát az oviba, a suliban órákra jártam és kerültem Márkot majd haza igyekeztem. Ennyi.

Azt hiszem lassan egy hét telt el mióta Márkkal veszekedtem, azóta egyszer találkoztunk a folyósón de akkor is amilyen gyorsan csak tudtunk menekültünk egymás elől.

A suliboxomnál álltunk a lányokkal miközben Szofi áradozásait hallgattuk.

- És annyira aranyos volt, meg gyengéd. Annyira szeretem. - áradt belőle a szöveg és annyira szerelmesen meredt maga elé, hogy idő közben elmehettünk volna mert kétlem, hogy észrevette volna, hogy nem állunk mellette.

- Ennyi információ elég is lesz - szakította félbe Iv Szofi álmodozását mielőtt több információt megtudunk Szofi intim életéről mint amennyit szerettünk volna.

- Jajj de.. - kezdte csillogó szemekkel de amint megpillantott valamit hátam mögött mintha jeges vízzel öntötték volna arcon.

- Mi a baj? - fordultam meg tekintete irányába. Szivem legalább hármat kihagyott amikor ránéztem a felénk közeledő Márkra.

Nem tudom mi baja van a testemnek, de miután áramszünetet tartott mintha megbolondult volna, pulzusom az egekbe szökött és gyomrom görcsbe rándult, amikor tekintetünk összeakadt.

Teljesen lazán állt meg mellettem, szemeit egy percig nem vette le arcomról és bármennyire laza volt teste mégis szemei tágak voltak az idegességtől.

- Emma beszélhetnénk? - hajolt közelebb hozzám mire megcsapott kellemes illata amitől egyből visszarepültem a két hónappal ezelőtti esténkhez. Ujjaim égtek a vágytól, hogy megérintsék bőrét és amint ajkaira pillantottam alig tudtam visszatartani magam, hogy ne vessem rá magam és támadjam meg ajkait ajkaimmal.

Emma? Mi a frászra gondolsz? Szakítottam félbe fura gondolataimat és gyorsan elkaptam tekintetem ajkáról amit megállás nélkül rágott.

- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem közömbösen szemeimet az övébe fúrva.

- Esetleg beszélhetnénk kettesben? - nézett a csajokra.

- Nem. Bármit szeretnél mondani mondhatod előttük - fordultam a csajok felé mosolyt csalva arcomra jelezve, hogy ne merjenek egyedül hagyni vele, mert akkor nagy bajba kerülnek.

- De nem hisze..

- Vagy mondod előttük vagy nem mondasz semmit és mehetek órára, hamarosan csengetnek. - szóltam közbe durván mire Márk csodálkozva nézett rám. - Miről is szeretnél beszélni? - kérdeztem könyveimet mellkasomhoz szorítva, hogy elrejtsem remegő kezeimet.

- Oh, hát izé, a gyerekről - nyögte ki végül zavartan, szemeit lesütve.

Hahh. Azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű lesz? Nevettem el magam gondolatban.

- Milyen gyerek? - néztem rá felvéve az én-nem-tudom-miről-beszélsz álarcomat. Kérdésem nem csak őt lepte meg, a csajok is hátrahőkölve néztek rám. Márk szemei már nem is lehettek tágabbak ahogy kékes árnyalatát az enyémbe véste. - Azt mondtad, hogy felejtsük el, nem? Hát akkor el van felejtve. - bólintottam felé majd könnyes szemekkel fordultam meg és távoztam még mielőtt jobban kiborulok.

Fájt kimondani. Fájt azt hazudni, hogy mindent elfelejtettem amikor lehetetlen hiszen egy babát hordok, de azt hiszem megérdemelte azok után amit a fejemhez vágott a suli első reggelén. Homályos látással nyitottam be a mosdóba, habár nem tudtam elolvasni könnyeimtől, hogy mit írt az ajtón csak reméltem, hogy nem valami random tanterembe nyitottam be. A kagylónak dőlve fújtam ki a levegőt, de könnyeimtől szakadozóbb már nem is lehetett a lélegzetem. Amilyen nyugott és bátor voltam percekkel ezelőtt egy ronccsá váltam a mosdóba érve. Úgy zokogtam, mintha az életem múlott volna könnyeimen. Idióta hangulatingadozások.